2017. 06. 23. péntek
Zoltán
: 309 Ft   : 277 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Norvégia jóváhagyta négy F-35-ös vásárlását

JETfly  |  2011-06-24 10:30:00

A norvég parlament a napokban jóváhagyta 4 darab F-35 Lightning II vásárlását - írja a Lockheed Martin. Az új ötödik generációs repülőgépekkel a jelenleg is hadrendben álló 57 darab F-16AM/BM verziójú típusokat váltják le, melyeket elképzelések szerint 2023-ig tartanak hadrendben.

A norvég védelmi minisztérium még 2008 novemberében döntött a 48 darab F-35-ös, ötödik generációs vadászgépek beszerzéséről. Tervek szerint az első példányok 2016-ban érkeztek volna, azonban 2010 szeptemberében a norvég védelmi minisztérium és az amerikai fél megegyeztek abban, hogy az első gépek csak két évvel később 2018-ban érkeznek majd meg.

F-35

A késői átadást az amerikaiak a berepülési program csúszásával magyarázták. Az első négy F-35-öst, mely még Block III-as verzió lesz, 2016-tól kiképzési feladatokra használnak majd, azonban a gépek az Egyesült Államok területén maradnak. A gyártó ígérete szerint az első norvég gép így 2018-ban, míg az utolsó 2021-ben érkezhet meg.

F-35

Galéria: Norvégia jóváhagyta négy F-35-ös vásárlását

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-06-16 15:30:30
Mostantól a hét minden egyes napján közlekedik a Ukraine International Airlines Boeing 737-es típusú repülőgépe Kijev Boriszpil repülőtere és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az új járatot, amelynek első gépe máris majdnem telt házzal érkezett Kijevből, ünnepélyes keretek között fogadták a budapesti repülőtéren.
2017-06-23 10:07:33
Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának 3 hónapig tartó rekonstrukciója, így a terveknek megfelelően ma délután a repülőtér visszaálltak a megszokott, kétpályás üzemelésre. A 3 kilométer hosszú futópálya 900 méteres szakaszának beton burkolatcseréjére félmilliárd forintot költött el a Budapest Airport.
2017-06-16 12:38:24
Speciális festést kapott egy E-3A Sentry légtérellenőrző (AWACS) repülőgép abból az alkalomból, hogy 35 éve áll az Észak-atlanti Szerződés Szervezete szolgálatában.
2017-06-14 11:47:23
Az amerikai Lockheed Martin vállalat megerősítette, hogy a napokban Japánban, Nagoyaban, bemutatta az MHI (Mitsubishi Heavy Industries) vállalat az első, a szigetországban gyártott F-35A Lightning II típusú ötödik generációs vadászrepülőgépet.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 22., 10:31
Kevés jellemzőbb mozzanata van a hazai örökségvédelemnek, mint a Budaörsi Repülőtér nyolcvanadik születésnapja.
2017. 06. 21., 12:47
Az ejtőernyősnek az ugrás soha el nem múló szerelem.
2017. 06. 20., 16:11
A svéd Saab jelenlegi csúcstípusa a JAS-39 Gripen hasonlóan a többi korszerű kortársához folyamatos továbbfejlesztés alatt áll.
2017. 06. 20., 16:10
Az NMA kompozit törzzsel és szárnnyal készül. A Qatar a blokád ellenére nem mond le rendelést. A Boeing negyvenezer új gép eladását prognosztizálja.

  Legfrissebbek most

2017. június 21-én, szerdán, ünnepélyes keretek között érkezett meg az első Gulfstream G550 kormánygép Varsó nemzetközi repülőterére, melyet várhatóan júliusban követhet a második példány, leváltva ezzel a korábban szolgáló Tu-154M és Jak-40 VIP repülőgépeket.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A napokban hozták nyilvánosságra a hírt, mely szerint a Kanadai Különleges Erők Irakban harcoló egységének egyik mesterlövésze 3 450 méterről lőtte le az Iszlám Állam egyik terroristáját, mellyel új rekordot állított fel.