2016. 12. 10. szombat
Judit
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az alpesi delták

JETfly  |  2003-03-26 09:58:00

Svájc már évekkel ezelőtt kivonta a szolgálatból a még meglévő Mirage IIIS elfogóvadászait, de a típus felderítő változata több mint 30 év után változatlanul üzemben áll, bár jövőjük kérdéses. Vitán felüli, hogy a deltaszárnyú vadászgépek sokak számára a legszebbek, különösen egy kellemes vasárnap délutáni "airshow" kék égboltján. Ez természetesen nem szempont a légierők számára, így a spanyolok egy átgondolatlan modernizálási program kellős közepén már 1992-ben kivonták az elavulófélben lévő Mirage IIIDE/EE flottájukat, néhány év múlva pedig követték példájukat a franciák is.

Svájc maradt Európa egyetlen országa, ahol a Mirage III gépek még üzemben állnak. Pedig úgy tünt, hogy az ezredfordulóra nyugdíjazzák az összes példányt az F/A–18 Hornet-ek rendszeresítésének befejezése után, de a IIIRS felderítő változatok, és néhány kétüléses gyakorlógép rendszerben maradt. Jövőjük a politikusok kezében van, és igencsak bizonytalan.

A felderítők gyökerei

A svájci légierő közel ötven éve megteremtette saját légi felderítési kapacitását, de a hadsereg már a XX. század elején használta a repülő eszközöket megfigyelésre. Több légcsavaros felderítő típus után 1954-ben vásárolták meg az angol De Havilland Vampire és Venom sugárhajtású vadászokat, amelyek közül néhány kamerákkal felszerelve üzemelt. 1956-ban már specializált Venom DH–112R gépeket vásároltak, 1963. szeptember 1-jén pedig külön alakulat, a Fliegerstaffel 10 került felállításra a felderítők üzemeltetésére 17 pilótával, 23 fényképelemzővel és egy kommunikációs tiszttel.

A svájci légierő elsődleges feladata természetesen a semleges ország légvédelmének biztosítása volt, ehhez 300 db-os Vampire és Venom flottát állítottak fel, azonban ezek a legrosszabb esetet feltételezve nem tudtak volna ellenállni a "Vasfüggöny“ mögül esetleg kiözönlő MiG-ármádiának. 1956-ban megkezdődött a típusváltás előkészítése, ennek során a légierő tesztelte az amerikai F–86D/F Sabre, a francia Dassault Mystere és az angol Hawker Hunter típust. 1958 januárjában hirdették ki a tender győztesét, 313 millió svájci frank értékben 100 db angol gépet vásároltak, amelyek azonban csak részben elégítették ki a légierő igényeit, hiszen máshol már a szuperszonikus típusok voltak elterjedőben. Mivel a hidegháborús helyzetre való tekintettel Svájc is jelentős összegeket költött katonai célokra, ezért 1960 novemberében újabb kiválasztási procedúra kezdődött új elfogóvadászok és felderítők beszerzésére. Mindössze két típust hívtak meg, a svéd SAAB J–35H-t (Helvetia) és a francia Dassault Mirage IIIC-t.

A svájci pilóták a Draken-t preferálták jobb gyorsulása, emelkedő képessége és rövidebb fel- és leszállási úthossza miatt, de a vezérkar egyéb szempontokat is figyelembe vett. Svájc részben francia nyelvterületnek is számít, a szomszédos országban egyszerübb volt megszervezni a kiképzést és a későbbi együttmüködést, ezenfelül a franciák átadták a gyártási jogot is, így végül a Mirage mellett döntöttek, amelyet egyaránt alkalmazni kívántak elfogóvadász, vadászbombázó és felderítő feladatkörben.

Mirage-botrány

Az új gépek rendszeresítésével a svájci légierő a környező országokhoz viszonyítva is az élvonalba került. A Mirage IIIE típuson alapuló IIIS és IIIRS egyaránt a megnövelt teljesítményü Snecma Atar 09C–3 hajtómüvel lett ellátva, megerősített sárkányszerkezettel rendelkeztek, ezenfelül méretük alkalmassá tette őket a hegyek alatt kialakított bunkerrendszerben történő elhelyezésre.

A program egyik legjelentősebb költségü része volt az eredeti Thomson CSF Cyrano II radar cseréje, ezt a nagyobb teljesítményü amerikai Hughes TARAN 18 tüzvezető rendszerrel váltották fel. A svájci igények miatti módosítások olyan mértéküek voltak, hogy az új változat már csak külsőre mutatott hasonlóságot az eredetileg tesztelt IIIC változathoz, emiatt új prototípust kellett építeni.

A francia vadászgép "helvécializációja" hatalmas összeget emésztett fel, ezért a svájci haderő beszerzési hivatala az EMD, csökkenteni kényszerült az eredetileg tervezett mennyiséget. Mindezek ellenére az eredeti összegen felül további 573 millió svájci frankot kellett biztosítani a program folytatásához, ami már akkor 66%-kal haladta meg az eredeti előirányzatot. És még akkor nem is kezdődött el a licenc-gyártás. Könnyen be lehetett tehát látni, hogy az eredeti tervben szereplő száz gép legyártásáról szó sem lehet. A svájci Parlament végül 57 gépet hagyott jóvá, ennyihez volt hajlandó biztosítani a további összegeket. A gépek darabára az egekig szökött, ami az EMD és a légierő több vezető beosztású tisztségviselőjének állásába került.

1969-ben az Emmenben lévő F+W repülőgépgyár befejezte a 36 db IIIS elfogóvadász építését, így 1970-től kezdődhetett meg a 18 db felderítő változat üzembe állítása. Pilótáik kiképzése a 16. és 17. vadász századnál történt, mert csak azok rendelkeztek a 3 db kétüléses gyakorló változattal (a negyedik kétkormányos Mirage még vadonatúj volt, amikor 1969 áprilisában hajtómü hiba miatt a Luzerni-tóba zuhant). A 10. felderítő század a Mirage IIIRS rendszeresítése ellenére megtartotta a Recce Venom-okat, amelyek ugyan tízéves élettartamra voltak tervezve, de végül 1982-ig repültek.

Ekkoriban kezdték tervezni az ISMA (Improved Swiss Mirage Aircraft) programot, amely a deltaszárnyú gépek korszerüsítésére irányult, és az üzemidő 2010-ig történő meghosszabbítását is tartalmazta. A kis sebességü vezethetőség és a fordulékonyság javítására, a szívócsatornák belépőéle mögött fix "kacsa" vezérsíkokat szereltek fel, ezenfelül az elfogóvadász változatok orrkúpján kétoldalt egy-egy kisméretü örvénykeltő lemezt helyeztek el. Mindez hozzájárult a határértékek közelében a gép jobb stabilitásához. Izraeli licenc alapján új, szuperszonikus sebességnél is alkalmazható 760 literes póttartályokat rendszeresítettek, az addigi 1100 literes "kövér" törzs alatti tartály helyett, ezenfelül beépítették a Dalmo Victor besugárzásjelző rendszert, és az infracsapda/dipólköteg kilövőket. Nagyobb teljesítményü VHF rádiót kaptak a gépek, a pilóták biztonságának javítására pedig az eredeti Martin Baker Mk.4 katapult üléseket lecserélték a "dupla nullás" Mk.6-osra. Mindezeken túl a felderítő Mirage-ok számára beszereztek infravörös kamera konténereket, amelyekkel éjszaka is bevethetővé váltak. A J–2302-es számú gép volt az első, amely keresztülment az

ISMA átalakításon, első repülésre 1983. március 23-án került sor. A teljes program 1994-ben zárult és 143 millió svájci frankba került.

A kilencvenes évekre a svájci légierőben az egyetlen felderítő egység a 10. század három rajjal állt rendelkezésre, amelyek háborús helyzetben három reptéren települnének (Sion, Payerne, Buochs). A Hunter gépek kivonása miatt átszervezésekre került sor, ami a felderítőket is érintette, és két rajt a 3. és 4. vadász század állományába helyeztek. Ez a felállás azonban rövid életünek bizonyult, mivel a "Luftwaffe XXI" légierő átalakítási reform csökkentéseket irányozott elő. Egyes alakulatok megszüntek, a felderítő Mirage gépek pedig újra, koncentráltan a 10. század állományába kerültek.

Az új Mirage-pilóták többségét az F–5E/F típusról képezték át. Mivel kellő jártasságot szereztek már a légiharcban és a szuperszonikus típusok vezetéstechnikája terén, átképzésük a deltaszárnyú gépre, mindössze 50 óra alatt lebonyolítható volt. Akik "csak" a Hawk típussal repültek, azoknak 80 óra szükséges, hogy elsajátítsák a Mirage vezetését, illetve a müszerrepülést, és a 1:1 elleni légiharc fogásait.

Akiket az RS típusra osztanak be, azokra természetesen további tanfolyamok várnak, méghozzá két fázisban. Az első a kamerák müködésének elméletére koncentrál, a második során pedig a felderítő repülések szükséges profiljait gyakorolják be a 15 km-es magasságtól a mélyrepülésig, utóbbira a meredek hegyoldalak között, korlátozott látási viszonyok mellett is képesnek kell lenniük.

1996 óta újabb pilótákat már nem képeznek át az "Alpesi Deltákra", mivel a gépek kivonásáig a meglévő személyi állomány elegendő. Jelenleg a 10. században 12 pilóta szolgál, közülük mindössze ketten "teljes idősek" (Zürcher őrnagy és Iseli százados), a többiek önkéntes "részidős milicista" pilóták. Amíg a "profik" évente száz órát töltenek a levegőben, addig a többiek ennek csak felét, de nem arányos eloszlásban. Három-négy hetente egy-egy napot töltenek a századnál a szintentartáshoz, ezenfelül évente egyszer egy hétig Dübendorfban repülnek, méghozzá intenzíven, 15 órát, ami természetesen függ az időjárástól is. Mindezeken túl a tartalékos pilóták kéthetes "háborús" kurzuson is résztvesznek minden évben, amikor is újabb 15 repült óra tapasztalattal gazdagodhatnak.

A felderítő Mirage-alakulat "légirendészeti" feladatokban is résztvesz, a légtérsértő, illetve az ország légterén engedéllyel átrepülő idegen katonai repülő eszközök tevékenységét követik és rögzítik. Mivel Svájc semleges állam, ezért különösen szigorúan veszik, hogy a külföldiek betartsák az előírásokat. Mindezek miatt az elfogóvadász Hornet vagy Tiger pilóták sokszor riasztják a Mirage-okat az események "megörökítésére". Noha harchelyzet veszélye még sohasem állt fenn, a Delták pilótái erre is fel lettek készítve, és fegyverzettel is rendelkeznek, a gépágyúkon kívül Sidewinder rakétákkal is repülnek. A légiharcgyakorláshoz nemcsak a "kortárs" F–5E gépek ellen "harcolnak", hanem az egy generációval korszerübb Hornet-ek ellen is. Hasonlóan kollégáikhoz, a felderítő pilóták rendszeresen vesznek részt éleslövészeteken Svájc négy lőterén, illetve PC–9-esek által vontatott célzsákokra.

A fő feladatot, vagyis a felderítést, a gépek orrába szerelt 4 db Oméra kamerával végzik, amelyekhez a feladat magasságától függően többféle gyújtótávolságú lencserendszer készletezhető. Kis magasságú bevetésen 44–200 mm-es optikákat alkalmaznak, ez az A és B konfiguráció. Nagy magasság esetén, ami akár 15 km is lehet, az oldalra néző kamerákat 600 mm-es objektívekkel szerelik fel, ez a C változat. Mindezeken túl használhatják a LIRAS konténert, vagyis az infravörös kamerákat, a törzs alá függesztve. Ez nappal is alkalmazható, segítségével a vizuálisan nem látható álcázott harcjármüvek is felismerhetők.

A svájci légierő katonai szövetségektől független, de ez nem azt jelenti, hogy kénytelen megmaradni a szükös országhatárok között. A 10. század rendszeresen kap lehetőséget arra, hogy "idegen terület" felett is gyakorolhassák a felderítést, itt főleg Franciaországról van szó. Ekkor természetesen felfüggesztik mind a három póttartályt is, ezenfelül lehetőség van arra is, hogy az egy egységben kiszerelhető gépágyúk és lőszerkonténerük helyére beszereljenek egy további 325 literes üzemanyag tartályt. Ezzel 5150 literre növelhető a gép kerozinkészlete, ami 75 percnyi repülésre elegendő. A NATO-val ellentétben a svájci légi felderítés elsősorban az ellenséges infrastruktúra állapotára, a csapatmozgások figyelemmel követésére koncentrál, és viszonylag kevesebb részletet elemeznek ki.

Egy felderítő feladat eligazítással kezdődik, a hírszerzési tiszt határozza meg a pontos helyszínt és az időpontot, valamint tájékoztat az ellenséges csapatok (légvédelem ) elhelyezkedéséről. A repülés végrehajtása után a müszakiak azonnal újakra cserélik az exponált filmet tartalmazó kazettákat, így ha újabb bevetés válik szükségessé, ezzel már nem kell foglalkozni a gép újbóli előkészítése során. A film előhívása és elemzése után kerül sor a "debriefing"-re, vagyis a bevetés kiértékelésére, amelynek során a hírszerzési tiszt kérdéseire válaszolnak, mivel a pilóták ha lehetséges, vizuális megfigyelést is végeznek. Mindez segíthet a felvételeken látott dolgok jobb felismerésében is. A filmek kiértékelése aprólékos és időigényes dolog, hiszen egyetlen kazetta 360 képet tartalmaz. Ennek ellenére a leglényegesebb információk átlag 40 perccel a leszállás után a parancsnokság rendelkezésére állnak. A pilóták megfigyelőképességének fejlesztéséhez érdekes "alacsony technológiájú" és olcsó módszereket is használnak, a század körletben nagyméretü terepasztalokat állítottak fel, amelyeken a hírszerzési tiszt elkészítteti a bevetési körzet kicsinyített mását. A pilóták ezután öt másodpercet kapnak rá, hogy megjegyezzék a látottakat, amiről részletesen be kell számolni. Az öt másodperc kb. azonos egy, a terület feletti nagy sebességü áthúzás idejével.

Nikonnal a hátsó ülésből

A "Tizedik" pilótái egy további speciális feladatot is ellátnak az egyik kétkormányos Delta segítségével. A légierő népszerüsítésére, munkájának széles körü megismertetésére, könyvek, magazinok számára professzionális légi felvételeket készítenek a gyakorlógép hátsó ülésében helyet foglaló pilóták, vagy néha nem is pilóták, hanem olyan profi fotósok, akik engedélyt szereztek erre. A leglátványosabb képek azonban nem így készültek. Amíg üzemben álltak, az egyik Mirage

IIIS gépet felszerelték a törzsvég alatt egy hátrafelé néző távvezérelt kamerával. Itt volt régen beépítve a SEPR 841 rakétahajtómü, amely 80 másodpercen keresztül 1500 kp extra tolóerőt biztosított. A hidegháborús időszakban alkalmazott eszköz nagymértékben növelte a gép gyorsuló és emelkedő képességét, amire egy nagy sebességü cél elfogásánál lehetett szükség. A rakétahajtómüvet azonban már régen kiszerelték, ennek helyére került a szóban forgó kamera, amellyel a többi gépről szemből lehetett felvételeket készíteni. Miután a IIIS gépeket selejtezték, a J–2011 oldalszámú kétüléses IIIDS-t alakították át a távvezérelhető Nikon F4 fényképezőgép, illetve később egy további BetaCam videokamera alkalmazásához. A hátrafelé irányuló légifotók készítése azonban nem volt egyszerü, mivel a pilóták nem tudhatták, mikor van a "célgép" éppen a kamerák látómezejében, ezért sokszor fordult elő, hogy a 36 kocka közül mindössze egy, vagy még annyi sem volt használható. A hatékonyság növelésére egy miniatür száloptikás kamerát is beépítettek párhuzamosan a többivel, ennek képét pedig a hátsó ülésben helyet foglaló pilóta is láthatta egy kis kézi monokuláris "nézőkében". Ennek alapján már csaknem minden kocka kiválóan sikerülhetett, így kevesebb "PR" célú repülésre lehetett szükség.

Az AMIR (Aufklarer Mirage) néven becézett felderítő változatú Deltákkal eddig egyetlen katasztrófa történt. 1997 márciusában az R–2101-es gyakorló repülés közben Saint Croix közelében lezuhant, pilótája Daniel "Zorro" Schoch életét vesztette. Három évvel azelőtt az R–2105 semmisült meg a Sion légibázison földi hajtómütüz következtében. A gép farokrészét a századjelvénnyel együtt megtartották.

A "Luftwaffe XXI" légierő reform alapján a megmaradt 16 db felderítő Mirage-t és a négy kétüléses gépet szolgálatban tartják 2007-ig, ezt követően pedig a svájci légierő gépállományát 60 db többfeladatú harcigépre csökkentik, amelyek a vadászbombázó feladatkör mellett átveszik a felderítést is.

A 10. század állományát azonban már most nyugtalanítja a jövő, mivel "folyosói pletykák" szerint hamarosan mindössze 4 db gépre csökkentik állományukat, de az sem zárható ki, hogy az egész alakulatot felszámolják 2003 végén, mert, noha a gépek müszaki állapota kiváló, üzemeltetési költségük magas. Pótlásukat először további 10 db F/A–18C/D Hornet beszerzésével képzelték el, de mivel ezek gyártását a Boeing beszüntette, használt példányok pedig egyelőre nincsenek a "piacon", a Delták leváltása függőben van. Más gépek vásárlása a légierő felderítő kapacitásának modernizálására 2007-ig irreális, mivel az F–5E/F gépeket a következő évtized elején akarják leváltani egy új típussal, és háromféle típus üzemben tartására a légierő reform nem lát lehetőséget.

A Mirage-század professzionalizmusa a kérdéses jövő ellenére vitán felül áll, amiről legutóbb az "ELITE 2002" egyhetes nemzetközi hadgyakorlaton tettek tanúbizonyságot. Honi bázisaikról hajtották végre a felderítést a Németország déli részén lévő célterületen, ezenkívül részt vettek a belgiumi Florennes légitámaszponton megrendezett "Recce Meet"-en is, ahol kiderült, hogy a svájciak repülési eljárásai, az alkalmazott taktikák nagyban hasonlóak a NATO-éhoz.

Noha a 10. század számos alkalommal bebizonyította fontosságát, mégis léteznek olyan politikai erők, amelyek a pótlásukról való gondoskodás nélkül azonnali felszámolásukat szorgalmazzák. Ezzel nyilvánvalóan meg lehet takarítani sok pénzt rövid távon, viszont 5–10 év múlva a felderítő kapacitás nulláról történő megteremtése sokkal többe kerülne, nem beszélve a személyi állományról, amelynek tapasztalatait nem lenne szabad veszni hagyni.

A "felderítő ellenes" erők szerint a Hornet-ek egy részét fel lehetne szerelni korszerü, elektro-optikai felderítő konténerekkel, így a Mirage gépek megfelelő szinten kiválthatók lennének, ráadásul nem kellene többé foglalkozni az időigényes "nedves" filmek laborálásával. Bármi lesz a döntés, Európa utolsó Mirage III Deltái addig repülni fognak.

A teljes cikk az Aranysas magazin 2003. áprilisi számában olvasható!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 09., 14:46

A Boeing tárgyalásokat, az Antonov gépet ajánl Trumpnak!

Nincs elszabadult költségvetés, ha nincs még költségvetés. Mennyibe kerül egy 747-es? És ki tudja, mit adnának az ukránok?!
2016. 12. 06., 16:24

Orosz rulett a tengeren

A szíriai partok közelébe vezényelt orosz Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó erősen korlátozott mértékben képes beavatkozni az Iszlám Állam és a szír kormányellenes erők elleni harcokba.
2016. 12. 05., 11:23

Repülés Kabulba, átszállás nélkül

Dr. Orosz Zoltán altábornagy: Jövőre elkezdődik a Magyar Honvédség légi szállítási képességének fejlesztése, új járműveket vesznek.
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin