2017. 01. 19. csütörtök
Márió, Sára
: 308 Ft   : 288 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Európába jön a 787 Dreamliner és a 747-8Freighter

JETfly  |  2010-03-18 16:03:32

A Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat a napokban jelentette be, hogy a tervek szerint az idei, 2010. július 19-25. között megrendezendő Farnborough International Airshow-n mutatnák be az európai közönségnek elsőként a 787 Dreamliner utasszállítót, valamint az új 747-8F teherszállítót. Ugyanakkor ez még csak terv, a két gép európai debütálása nagyban függ a jelenleg is zajló repülési tesztprogramok alakulásától.

Az első repülését 2009 decemberében teljesítő Dreamliner várhatóan másfél napot töltene Farnboroughban, ami egyúttal a típus első bemutatkozása is lenne egy nemzetközi airshow-n. A polgári repülést forradalmasító, nagyrészt kompozit anyagokból készült Dreamliner mellett az érdeklődők várhatóan megtekinthetik a Boeing új teherszállítóját, a 747-8F-et is, ami idén februárban teljesítette szüzfelszállását.

A Boeing a bejelentésében arra is kitért, hogy a 747-8F talán már hamarabb, 2010 májusában is ellátogathat Európába, a 747-es szolgálatba állításának 40. évfordulója alkalmából.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
2017-01-16 10:44:24
2017. január 14-én szombaton, helyi idő szerint 9:27-kor a Hat Yai-ban megrendezett gyereknapi rendezvényen lezuhant a Thai Királyi Légierő egyik JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépe.
2017-01-09 12:44:50
A horvát katonai vezetés tenderért felelős bizottsága a napokban tájékoztatta az ország védelmi minisztériumát arról, hogy az új vadászrepülőgépek vásárlása ügyében két típus közül válasszanak, az egyik a svéd JAS-39C/D Gripen, a másik pedig a dél-koreai FA-50.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 18., 11:28
A nagy hidegben a szokásosnál is alaposabban kell felkészítenie a repülőgépeket a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis műszaki csapatának.
2017. 01. 17., 09:48
Harci repülőgépekkel balesetek, katasztrófák sajnos előfordulnak még a legkorszerűbb technológiák mellett is.
2017. 01. 16., 16:25
A tavalyi esztendőben számtalan híresség hagyott el bennünket. Voltak köztük azonban olyanok is, akik halálhírét nem kapta fel a média.
2017. 01. 13., 14:45
Trump a program ellen, a minisztere mellette. Az első áttelepülő alakulat: irány Japán. Helyettesítheti a Villámot a Lódarázs? Elképesztő manőverek.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin