2016. 12. 04.
Barbara, Borbála
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Airbus A380 hírek

JETfly  |  2010-02-19 09:27:59

Az Air France az elmúlt héten vehette át a második A380-as utasszállítóját, a harmadikat pedig várhatóan áprilisban szállítja le az európai repülőgépgyártó konzorcium, mellyel a francia légitársaság napi rendszerességgel szállít majd utasokat Johannesburgba.

Párizsból ezidáig hetente 10 alkalommal, Boeing 777-esekkel repülhettek az utazni vágyók a Charles de Gaulle repülőtérről a Dél-afrikai Köztársaságba. 2010. február 17-től ugyanakkor már az Airbus másodikként leszállított óriását is választhatják az utasok, hiszen március 28-ig heti három alkalommal közlekedik ezen az útvonalon. Ezt követően a járatokat ritkítani fogják, de az áprilistól már napi rendszerességgel Johannesburgba közlekedő, harmadikként átadott A380-as 538 utast vehet majd fedélzetére kompenzálva ezzel a kevesebb járatot. Az Air France negyedik Super Jumbo utasszállítóját majd a Párizs-Tokió útvonalra rendszeresítik, azonban ennek konkrét átadási időpontja még nem ismert.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.
2016. 11. 30., 10:07

A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

El se indulhatott volna ez a gép erre az útvonalra? Amikor nincs kerozinszaga a roncsnak. A navigációs tartalék és a kötelező kitérő reptér.
2016. 11. 30., 10:03

Fehér hattyú

35 éve repül a Tu-160-as nehézbombázó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az idén 15 éves katonai toborzás Bács-Kiskun megyei történetét és eredményeit is megismerték azok, akik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának rendezvényén vettek részt a mai napon Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetemen.