2017. 08. 17. csütörtök
Jácint
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Levegőbe emelkedett a második A330-200F is

JETfly  |  2010-01-21 15:28:07

Mint arról korábban már lapunk is beszámolt, 2009. november 5-én teljesítette első repülését a sikeres Airbus A330 repülőgépcsalád teherszállító változata, az A330-200F, mely egyben kezdetét is jelentette az új típus közel 200 órás repülési tesztsorozatának. A gép MSN1004-es prototípusa után, 2010. január 20-án levegőbe emelkedett a második példány is, az MSN1032.

Az elmúlt hónapokban az A330-200F első prototípusa a Pratt & Whitney PW4000-es hajtómüveivel szelte az eget, míg a tesztrepüléseket most elkezdő második gépet már a Rolls-Royce Trent 700-as hajtómüvekkel szerelték fel. Ha a program a továbbiakban is tartani tudja az előzetes ütemtervet, akkor az új típus várhatóan március közepén kaphatja meg a légügyi hatóság légialkalmassági bizonyítványát. Ezt követően pedig megkezdődhet a gépek leszállítása, elsőként az Etihad Crystal Cargo veheti át az A330-200F teherszállító repülőgépet, 2010 nyarán.

A második prototípus már jóval felszereltebben teljesítette első repülését, a folytatódó tesztprogram során pedig ezen a gépen fogják tesztelni a különböző felszereléseket, berendezéseket és az egyéb kiegészítő rendszereket (például kommunikációs, energia ellátó, légkondicionáló, tüzjelző) is. Időközben az A330-200F első prototípusán már elvégezték a robotpilóta rendszerek tesztelését, a gépet a közeljövőben zord, illetve forró időjárási körülmények között tesztelik tovább Kanadában és a Távol-Keleten.

Az új A330-200F versenytársaival szemben nagyobb szállítókapacitást és hatótávolságot biztosít majd leendő üzemeltetőinek, költséghatékonyabb keretek között.Az A330-as platformján alapuló új teherszállító kétféle konfigurációban lesz hozzáférhető, függve attól, hogy milyen célra kívánják majd hasznosítani.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-08-08 11:45:18
Augusztus elsejei hatállyal ezred szintű szervezetté vált az MH Pápa Bázisrepülőtér, ezzel új korszak kezdődött az alakulatnál. Az átalakítás utáni első bázissorakozót augusztus 7-én tartották.
2017-08-01 11:39:09
Az egyiptomi védelmi minisztérium 2017. július 26-án megerősítette, hogy megérkezett országukba az első 2 együléses Rafale C típusú többcélú vadászbombázó. Napjainkig az Egyiptomi Légierő a megrendelt 24 Rafale-ból már 11 példánnyal rendelkezik.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 17., 09:25
A fonyódi kikötőben áll az az emlékmű, amely egy 106 évvel ezelőtti eseményre, a Balaton első átrepülésére emlékeztet.
2017. 08. 16., 10:12
A repülők napja alkalmából kedden a köztemetőben megemlékeztek a II. világháborúban hősi halált halt és a békében, szolgálatteljesítés közben a Magyar Néphadseregben és a Magyar Honvédség kötelékében életüket vesztett repülőkatonákról.
2017. 08. 15., 14:09
Minden tömegessé fajuló új rémhírre lehet érthetően és meggyőzően válaszolni, aztán csak reméli az ember, hogy a válaszok utat találnak a fejekbe.
2017. 08. 14., 12:03
Kecskemét 2007. A kétnapos airshow sokak számára 3-4 naposra bővült, mivel egyre többen fedezték fel, hogy nemcsak a repülőnapon, hanem azt megelőzően, az érkezési napokon is remek fotókat lehet készíteni.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az Oroszország Helikopterei Holding karöltve az IHSRC (Iran Helicopter Support Renewal Company) vállalattal megkezdte Iránban a Ka-226T típusú könnyű, többcélú helikopter extrém magas hőmérsékleti tesztjeit.