2017. 02. 23. csütörtök
: 308 Ft   : 292 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Épül a második Dreamliner szerelőcsarnok

JETfly  |  2009-11-25 12:17:53

A Boeing egy, a napokban megtartott alapkőletétel ünnepség keretén belül jelölte ki azt a helyszínt, amely a Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépeik második összeszerelő helyszíne lesz. Az építkezésnek a Boeing a dél-karolinai Charlestonban lát neki. Tervek szerint itt fogják végrehajtani a repülőgépek összeszerelését majd azok végső teszteléseit, továbbá innen fogják leszállítani az elkészült repülőgépeket is. Az új szerelőcsarnok megépítése a beruházás kiterjesztésének a kezdetét és a 787-es program gyorsabb realizálását jelentené.

A Boeing Charleston-i gyárában fognak egyes elemeket legyártani, itt végzik majd az összeszerelést és a különböző rendszerek integrálását. A Global Aeronautica, amelynek 50 százaléka a Boeing tulajdona, felelős a 787-es törzsének megfelelő összeszereléséért.

A tervek szerint a 787 Dreamliner magasabb hatásfokkal és kisebb zaj- és károsanyag kibocsátással fog rendelkezni, mint más repülőgépek, valamint az utasok nagyobb kényelmi és komfort érzetet élhetnek át. A 787-esek 210-330 utast szállíthatnak akár 15,750 km távolságra is. A Boeing reményei szerint a 787 Dreamliner még idén végrehajthatja első repülését, új lendületet adva ezzel a komoly csúszással bajlódó Dreamliner programnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
2017-02-16 09:35:20
A Pakisztáni Légierő még az idén újabb 50 darab Block 3-as verziójú JF-17 Thunder típusú, könnyű vadászrepülőgépet rendel, nyilatkozta a légierő marsallja, illetve a PAC (Pakistan Aeronautical Complex) vállalat vezetője, Arshad Malik.
2017-02-15 12:07:20
2017. február 9-én, az amerikai Lockheed Martin vállalat mariettai üzemének területén ünnepélyes keretek között bemutatta az első Lockheed Martin LM-100J Super Herculest (Model L-382J), mely nem más, mint a C-130J Hercules katonai szállítógép polgári verziója.
2017-02-15 10:34:41
A Japán Légi Önvédelmi Erő (JASDF) pilótája, Nakano alezredes az első japán repülőgépvezető, aki több hónapos elméleti képzést követően február 7-én levegőbe emelkedhetett az F-35A repülőgéppel.
2017-02-16 14:44:28
2017. február 14-18. között rendezik meg Bangalorban az Aero India 2017 légi és űrtechnológiai szakkiállítást. Az eseményen számos nemzetközi cég képviselteti magát újabb üzletek reményében: jelen van például a Saab is dinamikus Gripen programmal.
2017-02-09 11:42:55
A Tunéziai Légierő a napokban átvehette az első 6 darab OH-58D Kiowa Warrior típusú forgószárnyasait. A ceremóniára 2017. február 4-én került sor a Gabes légibázison, melyen részt vett az ország miniszterelnöke, Youssef Chahed is.
2017-02-08 11:51:19
Az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) várakozásai szerint 2019 végén a Bell Boeing V-22 Légi Utántöltő Rendszer (VARS) névvel illetett Osprey változat elérheti az ún. bevezető műveleti képességet (IOC), amely a hadrafoghatóság első lépcsőfoka.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 02. 23., 10:20
A Szolnoki Sportrepülő Egyesület megkapta a bírósági végzést. A szandai reptér megmaradt, de két klubnak kellett eljönnie onnan. A hangár-per és következményei.
2017. 02. 23., 09:34
Hétfőn Stockholmban aláírták a Gripen vadászgépek korszerűsítéséről és repült óráinak növeléséről szóló szerződést.
2017. 02. 22., 15:39
A horvátok idén döntenek, Szlovénia nem akar új gépeket, a románok és szerbek minőségi és mennyiségi fölénybe kerülnek, ha a magyar légierő nem fejleszt.
2017. 02. 22., 10:52
Az osztrák kormány feljelentést tesz az Airbus repülőgépgyártó vállalat ellen.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A kiképzések évtizedek óta végzett biztosítása és támogatása mellett újabb képességeket is kifejlesztettek. 2016. december elsejétől új szervezet irányítása alatt tevékenykednek, és nem számítanak kevesebb munkára idén sem.