Segítség a csúcsok között

A Magas-Tátra terepviszonyai között gyalogos mentéssel – egy húszfös hegyimentö csapatot számítva – csak hosszú órák eltelte után lehet a sérülteket kórházba juttatni. A hegymászók által látogatott sziklafalakon pedig még bonyolultabb és hosszadalmasabb a mentés. A nehézségek elodázhatatlanná tették a légi mentöszolgálat létrehozását, amire végül csaknem négy évtizeddel ezelött került sor.

Az elsö helikopteres mentést 1964. szeptember 24-én hajtották végre. Az akkori gép egy Mi–4-es helikopter volt. Ez a gép azonban 1969 májusában lezuhant. Pótlására egy Mi–8-as típust vetettek be, de tíz évvel késöbb, 1979. június 25-én ez a gép is katasztrófát szenvedett.

A következö típus a Mi–2-es volt, amelyet 1990-ig használtak a Magas-Tátrában. 1990 decemberétöl alkalmazták az SA–316B Alouette III. típusú, francia gyártmányú helikoptert. 1997 májusában – filmezés közben – ez a helikopter is balesetet szenvedett, de szerencsére a légieseménynek csak sérültjei voltak, halálos áldozata nem. A ma is alkalmazott, szintén francia gyártmányú Écureuil 1997 óta repül a Tátra felett.

A légi mentöszolgálatot egy magáncég, az Air Transport Europe tartja fenn, amely hat helikopterrel rendelkezik. A gépek Szlovákia területén szétszórva állomásoznak, egy helikopterük pedig a Magas-Tátra lábainál, a tengerszint felett 730 méteren fekvö Poprad-Tatry nemzetközi repülötéren áll készenlétben. A felügyelet nemcsak a Magas-, hanem az Alacsony-Tátrára és a sziklás, erdös, szakadékos tereppel, katlanokkal szabdalt, Szlovák Paradicsom néven ismert túrázóhelyre is kiterjed, egyelöre még csak napkeltétöl napnyugtáig, de a közeljövöben már éjszaka is tartanak ügyeletet. A mentöfeladatokra a francia Aerospatiale gyártmánya, az AS–355-ös Écureuil típusú, a magashegyi viszonyokat is jól türö, két hajtómüves helikopter N változatát alkalmazzák, amely riasztáskor egy pilótával, egy orvossal és egy ápolóval a fedélzetén három percen belül emelkedhet fel, s egy fekvöbeteget vehet a fedélzetére. Az Écureuil 6000 méterig emelkedhet, és így a Magas-Tátra legmagasabb pontja, a 2655 méter magas Gerlachfalvi-csúcs is könnyen megközelíthetö vele. Ha ezen a magasságon az egyik hajtómü meghibásodik, a gép a másik müködö hajtómüvel két és fél percig tud lebegni. Amennyiben ez alatt az idö alatt nem sikerül befejezni a mentést, akkor meg kell szakítani a feladatot és le kell szállni. A gép a nagy magasság és a 2250 kilogrammos felszállósúly miatt egyórányi repülésre elegendö üzemanyagot visz magával. A kabinban helyezték el a hordágyat, s mellette két zsákban a mentöfelszerelést. Az egyik zsák az újraélesztéshez, a másik a sérült ellátásához szükséges készleteket tartalmazza.

Külön berendezés gondoskodik a súlyosan sérült, esetleg újraélesztett ember életfunkcióinak figyeléséröl. A kabin falára szerelt tasakokban kisebb eszközöket, kötszereket helyeztek el. A felszerelés többi része a kabinon kívül, a csomagterekben van. Itt helyezték el a külsö függesztés drótköteleit és a vákuumágyat is. Ezekhez csak kívülröl lehet hozzáférni, így, ha szükség van rájuk, akkor a pilótának mindenképpen leszállásra alkalmas helyet kell találnia. Gyakran csak arra van mód, hogy az egyik leszállótalpat a sziklára támasztva, az egyébként hegymászó gyakorlattal is rendelkezö orvos és az ápoló kiugorjon a gépböl. Ök vizsgálják meg a sérültet és döntenek az elszállítás módjáról. A leggyakoribb mentési módszer az, amikor a hordágyra fektetett beteget külsö függesztéssel az elsö biztonságos terepig szállítják, ott leteszik, majd a helikopterbe emelik. A gép hasán lévö függesztöszerkezethez két horog tartozik. Biztonsági okokból legfeljebb két, szükség esetén három föt emelnek egyszerre. Egy átlagos mentési forduló ötvenperces...

A teljes cikk az AERO Magazin 2002/12. számának 68-69. oildalán olvasható