2016. 12. 05. hétfő
Vilma
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Élvezik a repülést a PIR-tábor lakói

JETfly  |  2009-07-20 11:33:56

Túljutott a félidején az idei pályára irányító repülőtábor Szolnokon, az MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison. Az eddig eltelt három turnus tapasztalatait médianapon értékelték a szervezők. A különleges napra sztárvendéget is hívtak, Szabó „Topi” Zoltán egykori vadászpilóta személyében.

Immár hetedik éve, hogy nyaranta pályára irányító repülőtáborokat rendeznek Szolnokon. A nagysikerü program célja, hogy a Magyar Honvédség kanadai repülőgép-vezető programjára (NATO Flying Training in Canada – NFTC) toborozzon olyan fiatalokat, akik érdeklődnek a repülés iránt, s a későbbiekben hivatásként tudják elképzelni a katonai repülést.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztálya (RFO), a HM Zrínyi Nonprofit Kft., valamint a Honvéd Sportrepülő Egyesület szervezésében megrendezett PIR-tábor évek óta egyre népszerübb a fiatalok körében. Szolnokon idén, hat héten keresztül, hetente húsz-húsz fiatal ismerkedhet meg a repülés alapjaival – mégpedig tapasztalt, ma is aktív, vagy már nyugállományú, de több ezer órát repült katonai vadászpilóták segítségével.

A médianap célja, hogy a tábor még jobban bekerüljön a köztudatba – mondta el Nagy István ezredes. Az RFO parancsnoka hozzátette: idén már véget ért három turnus, s az első hetet leszámítva, az időjárás is a kegyeibe fogadta a táborlakókat. Hiszen szinte minden tervezett alkalommal tudnak repülni.

Az első héten kicsit esősebb-viharosabb volt az idő, de azért még ekkor is sikerült mindenkinek repülnie mind a két géptípussal, vagyis a FALKE motoros vitorlázó repülőgéppel és a ZLIN–143-as, négyszemélyes, motoros kisrepülőgéppel is.

Repülés szimulátoron és kisgépen

Az első héten egyébként nagy hasznát vették a repülőfelkészítési osztályon tavaly decemberben átadott terem szimulátorokat, hiszen amikor a rossz idő miatt nem tudtak felszállni, a helikopter-, és a kisrepülőgép-szimulátor segítségével „reptették” a táborlakókat. E térhatású szimulátorok érdekessége az is, hogy szinte valós repülési élményt adnak annak, aki használja őket.

Emellett pedig az NFTC-képzés első fázisában, vagyis a hazai felkészítés alatt is jó hasznát veszik, hiszen a vadászpilóta-jelöltek a szimulátorokban, még az első felszállás előtt készség szinten el tudják sajátítani a repülés legalapvetőbb fogásait – árulta el Nagy ezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy tavaly és idén már nem a szandaszőlősi sportrepülőtéren, hanem a szolnoki katonai bázison rendezték meg a tábort. Ennek nagy előnye, hogy a táborlakók így testközelből szerezhetnek élményeket a katonai repülésről. Hiszen minden nap látják a levegőbe emelkedni a helikoptereket, ráadásul az NFTC-programban már részt vevő, vadászpilóta-jelöltekkel is naponta találkozhatnak, beszélgethetnek. Akiknek egy része egyébként egykoron szintén a PIR-táborban ismerkedett meg a repülés alapjaival.

Az RFO parancsnoka úgy látta, hogy a repülés még mindig nagyon népszerü a fiatalok körében. Bizonyítja ezt, hogy az idei táborra is jóval többen jelentkeztek, mint ahány fiatalnak helyet tudtak biztosítani. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy a táborlakók nemcsak a „valódi” és a szimulátoros repüléseket, hanem a szolnoki és a kecskeméti repülőbázisokkal történő megismerkedést is nagyon szeretik, s eddig még senki nem panaszkodott a programra – tette hozzá Nagy István ezredes.

 

Hárman a húszból…

 

A 18 éves Bus Andrea most érettségizett Kecskeméten, a Bolyai János Gimnáziumban. S bár jelentkezett az Eötvös Lóránt Tudományegyetem jogi karára, még néhány napig, egészen pontosan július 23-ig nem tudja, hogy sikerült-e bekerülnie az egyik legelitebbnek számító szakra. Mint elmondta, édesapja katona, s a rokonok között is több katonatiszt található, tőlük hallott a pályára irányító repülőtáborról, s akkor döntötte el, hogy részt venni eme egy hetes nyári programon. Beadta jelentkezését, s nagyon örült annak, amikor kiderült: bekerült a negyedik turnusba helyet kapott húsz szerencsés közé.

– Nagyon szeretlek repülni, de eddig csak, mint az átlag ember, utasszállító repülőgépekkel volt lehetőségem a magasba emelkedni – mondta el Andrea, akitől megtudtuk: teljesen más élmény egy kisgéppel repülni. Hiszen ezeken a gépeken „valóban érzi az ember, hogy a levegőben van”.

Andrea a táborban töltött három nappal eddig maximálisan elégedett. Mint elmondta, természetesen voltak jó és „kevésbé jó” pillanatok. Ez utóbbiak közé azokat sorolta, amikor a földön arra kellett várnia, hogy ismét rá kerüljön a sor, s újra felszállhasson. Elárulta azt is, hogy a tábori élmények hatására megfordult a fejében, hogy jelentkezik az NFTC-programra. Persze tisztában van vele, hogy csak akkor lehet vadászpilóta, ha elvégezte az egyetemet.

Csutár Gábor Budaörsről érkezett Szolnokra. A 18 éves fiatalember jövőre végez az Illyés Gyula Gimnáziumban, s csak azért vesztett egy évet, mert annak idején a nulladik évfolyamot, vagyis a nyelvi előkészítőt is teljesítette. Természetesen az ő fejében is megfordult, hogy vadászpilóta legyen, de tisztában van vele, hogy még addig is legalább öt évnek kell eltelnie, hogy beadhassa jelentkezését az NFTC-programra. Így egyelőre most még az érettségire, majd a főiskolai-egyetemi továbbtanulásra koncentrál. Bár nem döntötte még el véglegesen, az is lehetséges, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre adja majd be továbbtanulási papírját.

A pályára irányító repülőtáborról egyébként nagymája nővérétől hallott először, aki a szolnoki helikopterbázison dolgozik titkárnőként. Úgy gondolta, nincs mit veszítenie, így beadta a jelentkezési lapját. Szerencséje volt, bekerült a táborlakók közé.

– A tábor eddig nagyon tetszik. Főleg az király, amikor az oktatók néhány másodpercre átadják a levegőben a gépek botkormányát. Szuper érzés irányítani a gépet – mesélte Gábor, akinek a FALKE-val való repülés sokkal jobban tetszett. Természetesen a ZLIN-nel sem volt semmi gond, de – mint lelkendezve mondta – az nagyon csodálatos élmény, amikor a magasban leállítják a gép motorját, s vitorláznak. az egyik nap például sikerült „elkapniuk” egy olyan termiket, amelyik 500 méterről 1600 méter magasra repítette őket. Ezzel beállították a nem hivatalos PIR-tábor csúcsot is…

Bár Kökény Áron még csak 16 éves, az idei tanév végén úgy döntött, hogy beadja a jelentkezését a pályára irányító repülőtáborba. A veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium tanulója édesanyjától hallott táborról, aki Várpalotán dolgozik a Magyar Honvédség szimulációs központjában. Mivel Áront „egészen kicsi kora óta” érdekli a repülés, nagyon örült annak, hogy sikerült egy számára is megfelelő tábort találnia a nyárra.

– Életemben most repültem először, egy FALKE volt, amelyen átestem a tüzkeresztségen. Olyan élmény volt, amit még élek, nem fogok soha elfelejteni. Leírhatatlan élmény, ahogy az ember, a gravitációt meghazudtolva, siklik a levegőben – mesélte a fiatalember, aki szeptemberben kezdi meg 11. évfolyamát a gimnáziumban. Egyelőre arról még nem akart beszélni, hogy a jövőben szeretne-e jelentkezni a vadászpilóta-képző programra, mert – mint mondta – sok év telik még el addig, amíg megszerez valamilyen diplomát. Ha még akkor is lesz ilyen képzés a Magyar Honvédségben, akkor elgondolkodik azon, hogy megpróbálja-e…

Áron egyébként a tábor programja közül a legjobban a helikopteres éjszakai repülést várja. Nagyon kíváncsi arra, hogy milyen érzés egy forgószárnyassal a levegőbe emelkedni. S, hogy mindez sötétedés után történik majd, az csak még különlegesebbé teszi számára az egész programot.

Topi és a Bulldog

A pályára irányító repülőtábor médianapjának meglepetésvendége Szabó „Topi” Zoltán volt. Az egykori vadászpilótát, szinte szétszedték a fiatalok, órákon keresztül meséltették pilótaélményeiről. A ma már nyugdíjas katonatiszt nem érkezett „egyedül”, hiszen kedvenc kisrepülőgépével, az SK–61-es típusszámú Bulldoggal landolt a szolnoki betonon. A stílszerüen terepszínüre festett géppel természetesen a táborlakóknak is volt lehetőségük repülni, mégpedig a sztárpilóta társaságában. Topi a gépről elmondta: 1972-es gyártású, az angol és a svéd légierő használta kiképző repülőgépnek. Emellett mürepülhető is, de nem emiatt épült, mind formára, mind pedig kinézetre messze van a mürepülő gépektől.

A nyugállományú őrnagy elmondta: természetesen hiányzik neki a vadászgép, de már évekkel ezelőtt tisztában volt azzal, hogy számára is elérkezik az az idő, amikor befejezi a katonai repülést. Persze szerencsésnek érzi magát, mert nem kellett végleg elszakadni a repüléstől, a Bulldoggal ma is annyi időt tölt a levegőben, amennyit csak lehetséges.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.
2016. 11. 30., 10:07

A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

El se indulhatott volna ez a gép erre az útvonalra? Amikor nincs kerozinszaga a roncsnak. A navigációs tartalék és a kötelező kitérő reptér.
2016. 11. 30., 10:03

Fehér hattyú

35 éve repül a Tu-160-as nehézbombázó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az idén 15 éves katonai toborzás Bács-Kiskun megyei történetét és eredményeit is megismerték azok, akik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának rendezvényén vettek részt a mai napon Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetemen.