2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pilóta vagy szoftver irányítsa a hatodik generációs harci gépeket?

JETfly  |  2009. 06. 09., 19:17

Az amerikai légierőre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy kevesebbet építsen a jövő vadászgépéből, az F-35-ösből (jelenleg a légierő 1763 darabot tervez vásárolni). A légierő utasítást kapott, hogy a jelenlegi négyéves védelmi felülvizsgálatban (QDR) értékelje át az F-35-ös jövőbeni szükségességét. Ez egy tervező gyakorlat, ahol figyelembe veszik az összes nemzeti katonai és civil erőforrásokat, melyekkel a potenciális ellenfelek rendelkezhetnek, illetve megjelenhetnek egy esetlegesen kirobbanó háborúban. Ez az analízis arra is szolgál, hogy meg tudják határozni, milyen fegyverre lesz szükség a jövőben. A felülvizsgálatnak szintén figyelembe kell vennie az elnök és a kongresszus útmutatásait.

A másik probléma, hogy sok ember, köztük a légierő néhány tábornoka is úgy gondolja, hogy következő generációs harci gépeiken már nem lesznek pilóták a fedélzeten. Számos légierős tábornok elismeri, hogy az F-35-ös valószínüleg az utolsó ember által vezetett gép. Néhányan pedig úgy gondolják, hogy az F-35-ös kemény pilótanélküli ellenfelekkel fog szembenézni mielőtt 2034-ben befejeznék a gyártását.

A pilóta nélküli légi jármüvek (UAV) nem különösen népszerüek az amerikai légierő vezetőinek körében, ugyanakkor más országokban nem ez a helyzet. A világ légierős tábornokai úgy látják, hogy a pilótanélküli gépek törhetik meg azt a monopóliumot, ami az amerikai légierő kezében van az utóbbi hatvan évben. A legtöbb amerikainak fel sem tünik ez a hosszú légi fölény uralom, de az Egyesült Államok  potenciális ellenségei ennek teljes mértékben tudatában vannak. Ezért ez a légi fölény uralom nagyon mély hatást gyakorol arra, hogy ezek az országok hogyan végezzék a hadi tervezéseiket. Ha bárki is azt fontolgatja, hogy harcba száll az Egyesült Államokkal, biztosra veheti, hogy az égboltot amerikai gépek fogják ellenőrizni. A robotrepülőgépek ezen változtathatnak. És ez az, ami az amerikai légierő tábornokait szembesíti azzal a kellemetlen ténnyel, hogy a hatodik generációs harci gépeket nem pilóta, hanem szoftver fogja vezérelni.

Vajon tényleg az F-35 lesz az utolsó pilóta vezette harci gép?

Nemcsak arról van szó, hogy ezek az amerikai tábornokok vadászpilótaként kezdték pályafutásukat. Nem, az ok sokkal gyakorlatiasabb. Az amerikai légi fölény nagymértékben a kiváló pilótáknak volt köszönhető. Nem az Egyesült Államoknak volt mindig a legjobb repülőgépük, de nekik voltak a legtehetségesebb és legtalpraesettebb pilótáik, és ez az, ami az Egyesült Államokat aggasztja. Át lehet-e ezt ültetni egy szoftverre? Úgy tünik, a legújabb kutatások azt mutatják: igen.Közben azok a szimulációk, ahol a szoftver által vezérelt gépek repültek az ember által vezéreltekkel szemben, már közel két évtizede folytatódnak. A „szoftver pilóták” egyre jobbak és jobbak. Továbbá egy pilóta nélküli gép sokkal jobban manőverezik (néhány manőver túlságosan igénybe veszi az emberi szervezetet.) A pilóta nélküli harci gépek kisebbek lehetnek, olcsóbbak, kevésbé felderíthetők és sokkal felhasználhatóbbak. De a szoftverpilóták kulcsa maga a magasabb színvonalú taktika felépítése és a mesterséges intelligencia, mely sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint amit bármely ellenfél fel tud mutatni.

Az Egyesült Államok légiereje és számos más légierő már készített vadászpilóta programokat, és most az Egyesült Államok és Oroszország pilóta nélküli harci gépeket épít. Számos tábornok meg van győződve arról, hogy a pilóta nélküli gépek ugyanolyan jól fognak teljesíteni a valóságban, mint a szimuláció során. Ugyanilyen meggyőződéssel bírnak a U.S. Air Force tábornokai is, akik komolyan fontolgatnak egy olyan hatodik generációs repülőgépet, melynek nincs pilótája. Különben az ellenséges pilótanélküli gépek fölénybe kerülnének az Egyesült Államok hatodik generációs gépeivel szemben.

Sok érv szól a robotrepülőgépek alkalmazása mellett is

Az Egyesült Államok pilótanélküli gépeinek lehetséges fölénye abból adódhat, hogy a legtöbb amerikai vadászpilóta szakmai zseni. Sokuk képes programokat készíteni, és alapos tudással rendelkeznek a modern repülőgépekben használatos számítógépekkel és szoftvereikkel kapcsolatban. A vadászpilóta az, aki kulcsszerepet játszik a legjobb „szoftver pilóta” létrehozásában. Így az a vélemény, hogy az égbolt az új generációs gépek által történő amerikai ellenőrzése a szoftverek által lesznek megvalósítva, nem pedig valaki más által, aki a pilótafülkében ül.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin