2024. 04. 16. kedd
Csongor
: 393 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tovább gyorsul az új orosz harci gép fejlesztése

JETfly  |  2009. 02. 20., 09:17

Éppen egy esztendeje, 2008 február 18-án emelkedett a levegőbe az orosz Szu-35BM típusú repülőgép első prototípusa. Az azóta eltelt időszak során az időközben bekapcsolódott második példánnyal 87 felszállást teljesítettek. Idén egy újabb géppel gyarapodik a flotta, hogy az év végére elérhessék a tervezett 150-160 felszállást. Az ígéretes konstrukció fejlesztése úgy tűnik, hogy sok más típussal ellentétben zökkenőmentesen halad.

A két meglévő géppel eddig főleg a stabilitási, illetve az elektronikus kormányvezérlő rendszerrel kapcsolatos vizsgálatokat, továbbá a navigációs és más főbb rendszerek tesztelését végezték.A harmadik gép megérkezésével kezdetét veheti az úgynevezett ultra-manőverezhetőség ellenőrzése, ami annál is inkább izgalmas terület, hogy a kacsa-előszárnyak elhagyásával elvben visszalépés lenne indokolt a korábbi tolóerővektoros Szu-30MKI/M/A gépekhez képest.Azonban - ahogy már korábban is beszámoltunk róla - a Szu-35BM-nél a nagyobb tolóerő/tömeg aránynak, illetve a jelentősen lecsökkentett reakcióidejü kormánykitérésnek köszönhetően a manőverezőképesség várhatóan tovább javul.

A Szu-35BM második prototípusa

A Szu-30MKI típus tavalyi Red Flag szereplését követően, az amerikai pilóták értékelése szerint, bár extrém nagy állásszögü és különlegesen alacsony sebességü repülésre képes, komoly tehetetlenséggel és viszonylag alacsony tolóerő/tömeg aránnyal rendelkezik. Ne feledjük, ez a gép üresen két és fél tonnával nehezebb az alaptípusnál, változatlan tolóerő kapacitás mellett, miközben főleg nagy állásszögeken - részben az előszárnyaknak is köszönhetően - óriási homlokfelülettel bír. Ahogy a tengerentúli pilóták is megjegyezték, egy intenzíven beszükített forduló után "elég nehezen tér magához".

A Szu-35BM-nél az orosz tervezők elsősorban a minél nagyobb utánégető nélküli szuperszonikus sebesség érdekében lényegében a Szu-27-es LERX-ét alkalmazták, mindenféle előszárny nélkül. A Szu-27KUB gépekhez kifejlesztett jóval kedvezőbb kialakítású lehajtható belépőél alkalmazása viszont továbbra sem merült fel, így ez az elem is azonos a többi Szu-27/30/33/34-es gépekével.Ez a hagyományosabb kialakítás és a hatalmasra növekedett tolóerőtartalék a gép manőverjellemzőit kis sebességen és magasságon egyenrangúvá teszi olyan nyugati fejlesztésü, 4+/4++ kategóriájú típusokkal, mint pl. az F-15E/I/S/K/SG, F-16E/F/IN Block 60/70, Eurofighter Typhoon. Természetesen a vektorálást nem számítva. Ugyanis a tolóerő kitéríthetősége a Szu-35-ösnél (a Szu-30MKI/M/A-gépekhez hasonlóan) jelenleg a leghatékonyabb a világon.

A különlegesen jó manőverezhetőségen kívül a gép további előnye a főleg az ötödik gerenrációs PAK-FA géphez kifejlesztésre kerülő technológiák felvonultatása. A fázisvezérelt radar, az integrált tüzvezető-, illetve navigációs rendszerek, a korszerü adatátviteli megoldások alkalmazásával a Szu-35BM réskitöltő szerepet tölthet be a PAK-FA elterjedéséig.

A rendkívül sikeres Szu-30-as gépcsalád mellett a Szu-35BM lehet a következő évtized slágerterméke a nagy teljesítményü harci gépek piacán

A Szuhoj legfőbb célja, hogy a 90-es évek második felétől a legkelendőbb exportcikké vált Szu-27/30-as gépcsaládot mintegy "újra feltalálják". Még egyszer átdolgozzák, hogy a XXI. századi technológia integrálásával   a hetvenes évekből származó konstrukcióban rejlő utolsó tartalékokat kihasználva, hasonló exportsikereket könyvelhessenek el. További szándék, hogy a Szu-35-öst Szu-27SzM2 néven a hazai légierő is rendszeresítse.

Az így kapott komplexum a 2010-es évtized végére minden elemében kiforrottá válhat, így a PAK-FA hadrendbe állításakor rugalmasabb lehet az átállás mind gyártói, mind pedig üzemeltetői oldalról.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.
2024. 04. 10., 09:29
A repülés iránt az átlagosnál jobban érdeklődő utasok és a repülőgépfotósok kedvencei közé tartoznak azok a gépek, amelyek egy légitársaság vállalati arculatától és szabvány festésmintájától eltérő színekben repülnek.
2024. 04. 08., 12:46
Szombat hajnalban a bosznia-hercegovinai Biztonsági Minisztérium két eltűnt turista megtalálásában kérte az EUFOR nemzetközi misszió segítségét.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől.”