2017. 04. 26. szerda
Ervin
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gazdára talált a kétszázadik A380-as óriásgép is

JETfly  |  2009-02-09 09:17:00

A Korean Air, mely Dél-Korea vezető légitársasága, bejelentette, hogy tovább szeretné növelni az Airbus A380-as óriásgépre leadott rendelését. Eddig már nyolc darab „Super Jumbot” rendeltek az európai repülőgépgyártó konzorciumtól, most azonban további két példányra is igényt tartanak a világ legnagyobb utasszállító repülőgépéből.

A világon az Airbus A380-as jelenleg az egyetlen olyan utasszállító repülőgép, mely a törzs teljes hosszában két teljes értékü fedélzettel rendelkezik, így egyedülállóan hatalmas utas-férőhely kapacitással bír. A dél-koreai légitársaság az új gépeket háromosztályos kivitelben rendelte meg. A most megrendelt A380-asok az ázsiai ország fővárosát, Szöult kötik majd össze észak-amerikai és európai nagyvárosokkal, mint például Los Angeles, New York vagy éppen Párizs.

A Korean Air elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy azért esett a választásuk az Airbus A380-asra, mert ez az óriásgép megfelel a 21. századi kihívásoknak, azaz gazdaságosan üzemeltethető, hatótávolsága révén ideális az interkontinentális útvonalakra, ugyanakkor megfelelő kényelmi színvonalat kínál az utasoknak. A dél-koreai légitársaság továbbra is vezető szerepet kíván betölteni a térségben, így szüksége van a folyamatos fejlődésre és megújulásra, ehhez pedig kiváló repülőgépei révén megfelelő partner az európai Airbus konzorcium.

Az Airbus cég illetékesei szintén örömüket fejezték ki az újabb koreai megrendelés kapcsán, hiszen a sokak által szkeptikusan fogadott óriásgép-koncepciójuk újabb pozitív visszaigazolást kapott arról, hogy van létjogosultsága. Az A380-as a körültekintő aerodinamikai tervezés és a takarékos, ugyanakkor nagyteljesítményü hajtómüveinek köszönhetően rendkívül gazdaságosan üzemeltethető. Az egyik, ezt alátámasztó adat, hogy az A380-as üzemanyag fogyasztása egy utasra levetítve 100 kilométerenként mindössze 3 liter.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-19 12:03:14
A napokban az olasz Alenia Aermacchi vállalat leszállította Ausztráliának a soron következő, ötödik C-27J Spartan típusú szállítógépet. A repülőgép (A34-004) az Ausztrál Királyi Légierő richmondi légibázisán landolt.
2017-04-13 11:25:26
Az olasz Leonardo vállalat a torinoi üzemének területén, 2017. április 11-én ünnepélyes keretek között átadta az 500. szériagyártású Eurofighter Typhoon típusú vadászrepülőgépet, mely az Olasz Légierő állományába került.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 25., 10:40
Képgaléria az idei, Hollandiában megrendezett gyakorlatról.
2017. 04. 24., 09:10
1997 hideg, szeles áprilisában, Loire melletti bázisáról (Tours Val de Loire repülőtér) települt Kecskemétre az Armée de l'Air Alpha Jet géppárja.
2017. 04. 21., 10:38
CFM-hajtóművek, San Francisco–New York: az Airbus szerint ez az igazi MOM-típus... Döntés előtt az eddig tiszta Boeing-flottát repülő Alaska-csoport.
2017. 04. 19., 11:06
Az MH Pápa Bázisrepülőtéren tájékozódott a székesfehérvári NATO Force Integration Unit (Magyarországon települő NATO Erőket Integráló Elem – NFIU HUN) állománya.

  Legfrissebbek most

Az Amerikai Haditengerészet feloldotta a Boeing T-45 Goshawk kiképzőgépekre elrendelt repülési tilalmat, ám bizonyos korlátozásokkal, mivel a fedélzeti oxigénellátó rendszer (Onboard Oxygen Generation System - OBOGS) vizsgálata még folytatódik.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin