Alattam lassan suhannak a vakítóan fehér cumuluszok a jól megszokott 3-es légtérben, valahol Kecel környékén. Mellettünk pár méterre lassan himbálózik egy MiG-29-es.
Mint mindig most is gyönyörü látvány ez a gép. Még pár másodperc és összecsapunk egy gyakorló légiharcra, nem túl sürün, de azért néha előfordul ez mostanában velünk.De ez a feladat mégis nagyon különleges számomra, ugyanis most egy amerikai F-16 B hátsó ülésében ülök, előttem Spanky, egy kanadai pilóta, aki a holland légierő cserepilótájaként már lassan két éve a királyi légierőnél repül.
Az orosz vadászban pedig Hegedüs Ernő (magyar) és Weeds (holland) repül. Nagyon kényelmesen ez a kabin, az ülésem gyárilag 30 fokban hátradöntve, a lábaim kényelmesen nyugszanak a pedálokon, a bal kezem baloldalt a gázkaron, a jobbom pedig a jobb oldalon, egy kéztámaszon pihen. Mégis én vezetek, hiszen a harci gépek között egyedülálló módon ezt a típust egy „side-stick” segítségével irányítják, ami a kabin jobb oldali panelján helyezkedik el. Én vezetek, pontosabban közlöm a számítógéppel, mit is akarok. Egy bonyolult program irányítja a gépet, mindig az ideális helyzetnek megfelelően állítja a kormánylapokat, és persze figyeli a kezem mozgását is néha, amikor rá ér. De ezt csak tudatom tudja, az érzékeim tökéletesen be vannak csapva, a gép nagyon jól követi a mozdulataimat, teljesen olyan, mint amit eddig megszoktam. Természetesen felkészítettek, először szinte mindenkinek felágaskodik az F-16-os, hiszen a pilótának meg kell szokni, hogy a bot csak pár millimétert mozdul, és közben inkább a rá ható erőkre figyel a számítógép. Nekem is megemelte egy kicsit az orrát a gép, amikor átvettem a vezetést, lehet ez a másik gépből vad ágaskodásnak tünt. De most már nyugodtan, és egyenletesen úszunk az égen. Pár enyhe fordulóval próbálkozok, jól követi a gép a szándékaimat, bevallom, nagyon tetszik. Lassan át kell adnom a vezetést, arra sajnos kevés az idő, hogy annyira megismerhessem ezt a gépet, hogy légiharcra vállalkozzak vele, főleg egy 29-es ellen.Sparky,a vendéglátó Spanky rádiózik, én pedig nagy levegőt veszek, elkezdjük a légiharc kiinduló helyzetét felvenni. Pár másodperc múlva már közel hangsebességgel repülünk, velünk szemben pár kilométerre a 29-es is gyorsít a viszonylagos sebességünk 700 méter másodpercenként. Már majdnem elrepülünk egymás mellett, amikor felhangzik a „Fights on” vezényszó, amit talán úgy lehetne fordítani „Harcra fel”. Győzni kell, ezért nagyon keményen fordulunk, 9 g szorít az ülésbe. Kitekerem magam, jól látni mögöttünk, hogy a kétfarkú is fordul, elindul fölfelé, mi is emelkedünk. Picit lemaradunk, de szigorúan megyünk a 29-es után. De még messze van, és már is szembe fordul, ismét keresztezünk. Felemás helyzet, nem igazán tudom, kinek szurkoljak, mindenesetre tekerem a fejem, ha kell, segíteni tudjak Spankynak. Most mi fordulunk szükebben, lassan kezd elénk kerülni a másik gép, megindul lefelé, lelkesen zuhanunk utána. A 29-es elkezdi emelni az orrát, vízszintes szárnyakkal elindul felfelé, egyre közelebb kerülünk hozzá, de még nem lehet lőni, most inkább fölöttünk van. Mi is elindulunk fölfelé, elkap a vadászláz, na még egy picit, ez meglesz, egy szép, szabályos bukfenc ívén vagyunk. A másik gép már lassan a hátán van felettünk, mi olyan 60 fok körül járunk fölfelé, amikor hirtelen megszólal egy női hang: „Pull up, pull up”. Szinte köpi a „P” betüket. Spanky azonnal reagál, balra dönti a gépet, csökkenti az emelkedés szögét. Én még mindig a 29-est nézem, egyre feljebb emelkedik, aztán a tetőpont után kicsit kiengedi a húzást, és egy nagyon picit ránk dönt. Még nagyon messzire mögénk mutat az orra, de a pilóta már stabilan és sokáig ránk tud nézni. A sisakcélzónak ez már jó, innen már lehetne akár lőni is. Na éles helyzetben most kéne katapultálnunk, vigyorgok befelé.
A Falcon hátsó ülésében
Spanky küzd még, megpróbál szembe fordítani, de már alig van sebességünk. A 29-es tovább fordul, orra teljesen és sokáig ránk mutat, kiengedheti a húzást, gyorsul. Most fognának be a rakéta fejek, a lokátor (a játékszabályok szerint a másik gépben most nem használnak sisakcélzót), az infra célzó, még egy apró korrigálás, indítás, gyakorlatilag végünk van. Az F-16-os nem volt képes tovább emelkedni a kritikus pillanatban, nem tudta követni a MiG-et a bukfencben. Spanky még mindig küzd, nem akarja beengedni a másikat gépágyú lőhelyzetbe. Sürün és hirtelen váltjuk a fordulóirányt, a másik gép cakkban van mögöttünk, pár másodpercre képes csak ránk „nézni”, ebből valóban nem lehet célzottan lőni gépágyúval. De rakétával igen, már legalább a negyedik találatot „kapnánk be”, ahhoz képest, hogy „halottak” vagyunk egész szép a látvány. Úgy tünik, a kabin plexije felnagyítja a másikat, nem tünik közelinek, de mégis hatalmas a másik gép, most látni igazán, mennyire ráfekszik a 29-es a levegőre. Lassabban vált ugyan fordulót, de az orra mindig fenn marad, és folyamatosan fenyeget. Most csak akkor lenne esélye az F-16-osnak, ha a másik gépen nincs több rakéta, és előbb fogyna el az üzemanyaga. Nincs értelme tovább pazarolni az üzemanyagot (mindhárom hajtómü teljes utánégetésen dolgozik). Megszólal a rádió, másik gép „terminate”-t jelent, azaz véged. Spanky lemondóan kikapcsolja az utánégetőt, vízszintesen repülünk, a 29-es felzárkózik a következő feladathoz. A második felállás is hasonlóan ér véget, elindulunk haza. Ismét van időm kicsit szétnézni, fantasztikus a kilátás a gépből. Főleg a hátsó tér tetszik, látom a vízszintes vezérsíkot, sőt egy kicsit még annál is lentebb nézhetek. Vezethetek is egy kicsit, nagyon jó az F-16-ossal repülni. De ha harcolni kellene menni, én inkább átülnék egy MiG-29-esbe.
Egy hetet töltöttek nálunk a holland 315 repülőszázad pilótái, az oroszlánok a pumák között, és mi mindenképpen nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem ők is élvezték az ittlétet és a repülést, legalábbis nekünk úgy tünt. Sokszor és sokat tudtak a hollandok önfeledten szórakozni, látszott rajtuk az a nyugati pilótáknál már sokszor megfigyelt magabiztosság, amit mi talán a létbizonytalanság és a kevés repidő miatt csak ritkán tudunk kifelé mutatni. Mi, azóta sem jutottunk el Hollandiába, pedig az oroszlánok vártak bennünket.
2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.