2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Erről írtunk 2008-ban - II. rész

JETfly  |  2008. 12. 31., 12:30

A 2008-as esztendőre visszatekintő cikksorozatunk második részében a júliustól decemberig tartó időszak cikkeiből válogatunk a teljesség igénye nélkül. Érdekességek a polgári és a katonai repülés területéről is, hazai, illetve külföldi kitekintéssel.

A sorozat első, a 2008-as év január és június közötti cikkeiből válogatást adó része az alábbi linkre kattintva olvasható:

http://archivum.jetfly.hu/rovatok/jetfly/hirek/2008_visszatekinto_1/

Osztrák szomszédaink 2008. július elsejére időzítették a vadonatúj Eurofighter Typhoon harci gépek szolgálatba állítását. Ausztria 2003-ban választotta következő vadászgépének a Typhoont, így ők voltak az első ország, akinek az új generációs gépet exportálták. Az osztrák légierő 2009 végéig kapja meg a megrendelt tizenöt gépet, amelyek Zeltwegben állnak szolgálatba.Cikkünk >>>

A britek számára is fontos volt július eleje, hiszen megérkezett az immár hatodik, a ZZ176 oldalszámú C-17 Globemaster Nagy-Britanniába a RAF Brize Norton légibázisra. A repülőgép egyenesen a Boeing gyárából repült új állomáshelyére. Sokáig azonban nem pihenhetett a hosszú út után, mivel a landolást követően már fel is készítették első bevetésére. Ez is mutatja, hogy milyen nagy szükség van a stratégiai szállító repülőgép kapacitásra...Cikkünk >>>

A nők szerepe a katonai repülésben is egyre nagyobb, ezt mutatja az is, hogy az USAF egyik F-15E Strike Eagle pilótája, Shannon Lippert százados vehette át 2008-ban az amerikai Vadászrepülő Ászok Szövetségének Francis S. Gabreskiről elnevezett díját egy Austinban megrendezésre került ceremónián. A százados jelenleg a 336. századnál teljesít szolgálatot, és Ő az első női pilóta, aki átvehette a Gabreski díjat.Cikkünk >>>

Stábunk nagy reménnyel vágott neki júliusban a nagy-britanniai repülőnapi túrának, hiszen a fairford-i RIAT és a duxford-i Flying Legends rendezvények mellett a jubileumi farnborough-i légiszalonon is részt kívántunk venni. Sajnos a RIAT szervezői egy váratlan, ámde utólag, a tények ismeretében teljesen elfogadható hírrel vártak minket a szigetországban, miszerint a még a helyi szinten is szokatlanul heves esőzések miatt a repülőnapot lefújták… Ilyen még nem fordult elő a világ legnagyobb katonai repülőnapjának számító RIAT történetében.Cikkünk >>>

Szerencsére a július 14-i farnborogh-i látogatásunkat már nem zavarta meg az időjárás, így szemtanúi lehettünk az F-22A Raptor első európai nyilvános bemutatkozásának. A jubileumi, 60. Farnborough Airshown debütáló Raptor jelenleg az egyetlen, szolgálatban álló ötödik generációs vadászrepülőgép, így nem véletlen, hogy repülését nagy várakozás előzte meg. Tekintse meg újra a helyszínen készült képeinket!Cikkünk >>>

A Raptor európai bemutatkozása után július 21-én ismét az amerikai légierőről szóltak a híradások, sajnos azonban már egy sajnálatos esemény miatt kerültek címlapra. A Csendes-óceánon található Guam-sziget közelében ugyanis lezuhant az amerikai légierő (US Air Force) egyik B-52H Stratofortress típusú nehézbombázó repülőgépe. A Parti Őrség (US Coast Guard) információi szerint a gép mintegy 40 kilométerre a partoktól zuhant az óceánba.Cikkünk >>>

Szintén még a forró júliusi hónap szenzációja volt – immár hazai vizekre evezve – a MALÉV bejelentése, miszerint a Bombardier Aerospace Q400 típusú turboprop repülőgépeivel alakítja át flottáját. A magyar nemzeti légitársaság szándéknyilatkozata szerint idén októberében négy használt, 2012-től pedig négy új modell áll szolgálatba, valamint négy repülőgép opcionális beszerzésére is lehetőség van. A Malév ezzel a beszerzéssel a huszonötödik légitársaság, aki üzemeltetni fogja a Q400 típust. Cikkünk >>>

A hónap végén egy eddig nem publikált témával, az áthaladó repülőgépek fotózásával kapcsolatban közöltünk egy hiánypótlónak szánt cikket. Országunk területe ugyanis igen alkalmas ezen hobbi üzésére, hiszen - földrajzi helyzetünkből adódóan – rengeteg nagyforgalmú K-NY-i, illetve NY-K-i irányú útvonal szeli át hazánk légterét. Egy-egy nyári napon akár több mint 2000 repülőgép használja ezeket az útvonalakat. Ideális légköri viszonyok mellett szinte ötpercenként láthatunk egy-egy kondenzcsíkot „húzó” gépet a magaslégtérben. Azóta folytattuk a cikksorozatot és egy igényes galériát is bemutattunk a contrail spotterek munkáiból.Cikkünk >>>

Augusztus elején egy igazán örömteli eseményről adhattunk hírt. Pápa városában egy találkozóra és emléktábla avatásra került sor, mellyel a szervezők a 2000-2001-ben felszámolt 47. repülőezredben, szolgálatteljesítés közben életüket vesztett 16 hajózó emléke előtt kívántak tisztelegni. Az eseményt a JETfly is támogatta.Cikkünk >>>

Találós kérdés következik. Mi az? Hazai, veterán és utasszállító? Hát persze, hogy a Li-2-es! A magyar polgári repülésért rajongók szeme fényéről, a Kármán Tódor nevét viselő gyönyörü kétmotorosról csupa jó hír látott napvilágot a közelgő repülőnap előtt, hiszen a Goldtimer Alapítvány és a MALÉV együttmüködésének köszönhetően a Teve végre a légitársaság egykori, korhü színeiben pompázhat. A gyönyörü utasszállítóról egy galériát ajánlottunk olvasóinknak.Cikkünk >>>

Szintén polgári, de már egy nagyobb vas, méghozzá a legnagyobb, az Airbus A380-as ezredik repüléséről is megemlékeztünk. A típus 2008. augusztus 5-én reggel 6 órakor teljesítette az immár ezredik, menetrendszerinti utasszállító szolgálatban végzett repülését a Singapore Airlines színeiben.Cikkünk >>>

Minden túlzás nélkül állítható, hogy az év legnagyobb hazai repüléssel kapcsolatos rendezvénye a kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató volt. Európai színvonalú, látványos és sikeres, a 160 éves Magyar Honvédséghez, illetve a fennállásának 70-ik évfordulóját ünneplő Légierőhöz méltó repülőnapot rendeztek az alföldi bázison, melyre a legérdekesebb jelenetekből készült fotóválogatással most ismét visszatekinthetünk.Cikkünk >>>

A repülőnapot követően nem kellett sokat várni a következő jelentős hazai eseményre, mivel az augusztus 20-i nemzeti ünnepen ismét a látványosan manőverező mürepülő gépek kaptak főszerepet a Duna felett. A Red Bull Air Race világkupa sorozat budapesti versenyét hagyományosan a nemzeti ünnepen rendezik meg, a népszerü "égi Forma 1" futamot ezúttal is közel milliós tömeg kísérte figyelemmel. Tekintse meg a JETfly fotógalériáját a Red Bull Air Race 2008-as budapesti futamáról.Cikkünk >>>

Az Egyesült Államokban minden évben nagy pusztításokat okoznak a hurrikánok. Kevesen tudják azonban, hogy létezik egy különleges repülő alakulat, mely szembeszáll a természet erőivel és értékes információkkal látja el a védekezőket. A Gusztáv hurrikán pusztításai kapcsán adtunk hírt a 403. repülőezred Hurricane Huntereiről, melyek folyamatosan hajtják végre küldetéseiket a homesteadi légibázisról. A Hurricane Hunter repülőgépek igen fontos szerepet töltenek be a légierő életében, hiszen a trópusi hurrikánokba és ciklonokba berepülve fontos információkat gyüjtenek be az adott időjárási jelenségről és annak környezetéről.Cikkünk >>>

Szeptember első heteiben az oroszok sem tétlenkedtek. Egy nagyszabású összfegyvernemi hadgyakorlat keretében a légierő is aktív szerepet kapott, így számos bevetést teljesítettek a vörös csillagos vasmadarak.Cikkünk >>>

Az orosz légierő aktivizálódásának jele volt az is, hogy két Tu-160 Blackjack típusú stratégiai bombázógépük – miután a NATO vadászgépeinek díszkíséretében átrepülték az Atlanti-óceánt - szeptember 10-én leszálltak Venezuelában. A hatalmas, változtatható szárny-nyilazású bombázók egy hadgyakorlaton vettek részt a helyi Szu-30-asokkal egyetemben, erősítve a két ország kapcsolatait és bosszantva az amerikaiakat.Cikkünk >>>

Vannak olyan tereptárgyak és építmények, amelyek szerelése, felújítása igen körülményes a földről felépített állványzatról. Ilyen többek között a 400 méter magas Széchenyi-hegyi adótorony is, amelynek a tetejére bármit is feljuttatni csakis a levegőből lehet, méghozzá helikopterrel. Egy ilyen látványos teheremelési akciónak lehettünk szemtanúi szeptember 22-én.Cikkünk >>>

Sajnos egy újabb tragédiáról is hírt kellett adnunk. A szeptember 27-i, szombati belgrádi bemutatóra készülő Kanász István alezredes - a szerb légierő Kecskeméten is szerepelt berepülőpilótája – ugyanis kis magasságból lezuhant és életét vesztette. A katasztrófa a G-4-es Super Galeb gyakorlógéppel a Batajnica légitámaszponton történt.Cikkünk >>>

Idén 6. alkalommal került megrendezésre 2008. szeptember 24-29 között Ukrajna szívében a Kijev melletti Gosztomel repülőtéren az AVIASVIT 2008 repülési és ürkutatási szakkiállítás. Ezt a kiállítást kétévente rendezik meg az Antonov gyár repülőterén. A keleti típusok szerelmesei itt megtalálják a számításukat, hiszen az ukrán légierő Szu-27-es harci gépeitől az Antonov gyár különleges típusaiig számos érdekesség csodálható meg földön és levegőben egyaránt. Az eseményről helyszíni tudósítással kedveskedtünk olvasóinknak.Cikkünk >>>

Érdekes kiállítást rendeztek Párizs központjában a franciák. A franciaországi légi közlekedés – és egyúttal a GIFAS (French Aerospace Industries Association) – 100. évfordulója alkalmából az Airbus cég a Champs-Elysées-n 2008. október 4. és 12. között a cég európai gyártóközpontjaiban elkészült repülőgépek különböző részegységeit állította ki, az érdeklődők nagy örömére.Cikkünk >>>

Októberben új ösztönző rendszert jelentettek be a Budapest Airport vezetői. A cég bővíti és újabb elemekkel gazdagítja januárban bevezetett forgalomösztönző rendszerét, amely jelentős kedvezményekkel támogatja a légitársaságokat abban, hogy új járatokat indítsanak, illetve növeljék már létező járataik sürüségét. Az ösztönző rendszer mellett tovább keresik azokat a megoldásokat, melyekkel csökkenteni tudják a repülőtér-használati díjakat, hogy segítsenek a légitársaságoknak növekedni Ferihegyen, hiszen ez az egyetlen út ahhoz, hogy a budapesti légikikötő Közép-Európa legsikeresebb repülőterévé váljon.Cikkünk >>>

Az idei év technológiai újdonságai közül mindenképpen fontos megemlíteni, hogy nyilvánosságra kerültek új információk arról, hogy az oroszok minden eddiginél gyorsabb helikopterek kifejlesztésén dolgoznak. Cikkünkben sorra vettük az ígéretes konstrukciókat.Cikkünk >>>

A szomáliai kalózok gátlástalan garázdálkodása kétségtelenül az egyik legnagyobb problémává nőtte ki magát 2008-ban. A megfékezésükre küldött hadihajók egyelőre csak csekély eredményeket értek el, egy spanyol repülőgép azonban hatékonyan segítette a nemzetközi erők munkáját. Arról, hogy miként futamította meg a kalózokat a P-3 Orion, az alábbi cikkünkben olvashatnak.Cikkünk >>>

A német repüléstörténetben 2008. október 30-án egy nagy korszak végleg lezárul. Ugyanis Európa egyik legrégebbi repülőtere, a 80 éves berlini Templehof légikikötő, végérvényesen bezárja kapuit. Mint az már közismert tény, a nagy múltra visszatekintő létesítmény sorsát legutóbb egy politikai és gazdasági döntés pecsételte meg.Cikkünk >>>

Az ausztráliai Perthben november 2-án egy új bajnok nevét ismerhette meg a világ, hiszen az osztrák Hannes Arch szenzációs versenyzéssel megszerezte a Red Bull Air Race világkupa sorozat összetettbeli első helyét. A rendkívül népszerü versenysorozatot százmilliók követik figyelemmel világszerte. A fiatal osztrák versenyzőt részletesen is bemutattuk a JETfly olvasóinak.Cikkünk >>>

Az afrikai kontinensen dúló különféle fegyveres konfliktusok természetesen felkeltették a fegyver exportőrök érdeklődését is. A koldusszegény Szudán kormánya például bejelentette, hogy orosz MiG-29-esekkel kívánja megerősíteni légierejét. Az üzletet állítólag egy belorusz cég közbeiktatásával bonyolítják majd le, ami további találgatásokra adhat okot.Cikkünk >>>

A világ nagy részén komoly gondokat okoz a légitársaságoknak a gazdasági válság, a kisebb-nagyobb arab légifuvarozó vállalkozásokat azonban látszólag nem rendítette meg. Jó példa erre a Közel-Kelet és Észak-Afrika legnagyobb fapados légitársaságának számító Air Arabia, mely bejelentette, hogy a gazdasági válság ellenére újabb repülőgépekkel, méghozzá az európai Airbus konzorcium sikertípusával, az A320-al bővíti flottáját. Úgy látszik van akinek még jól megy…Cikkünk >>>

Szintén novemberi hír, hogy befejeződött az Egyesült Államok légierejének hivatalos bemutató-köteléke, a Thunderbirds (Viharmadarak) nevü formáció átfegyverzése az F-16 block 52-es változatára. Mivel a formáció egy valós harcértéket képviselő, adott esetben néhány napon belül harci feladatokra is bevethető repülőszázad, ezért természetesen ők is a legmodernebb technológiát kapják meg.Cikkünk >>>

A Balti-államok légterének védelmét felváltva biztosítják a NATO tagállamainak repülőgépei. Az év utolsó hónapjaiban az amerikai légierő (USAF) 493. Expedíciós Vadászrepülő Századának pilótái és müszaki személyzete települt át, hogy végrehajtsák változatos feladataikat. Az F-15-ösök elvégzik az eltévedt polgári és sport repülőgépek azonosítását és kíséretét, vagy éppen a határsértő katonai gépek elfogását Észtország, Lettország vagy Litvánia légterében. Ez utóbbinak feltehetően nem annyira örülnek az oroszok…Cikkünk >>>

December elején egy interjút közöltünk Hajnal Sándorral, aki magánkezdeményezésből létrehozta a Szolnoki Repülőmúzeum színvonalas honlapját. Mind a honlap szerkesztését, mind a fenntartását egy személyben Ő biztosítja, időt, pénzt és energiát nem kímélve. A hiánypótló weboldalt lapunk is támogatja.Cikkünk >>>

2006-ban, a Goldtimer Alapítvány nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Lengyelországból megvásároltak egy SB LIM-2A változatú katonai repülőgépet, mely lényegében egy lengyel gyártású MiG-15-ös. Az öreg vasmadár teljes ipari nagyjavítása 2007 februárjában, Kulik János szakértő vezetésével kezdődött. A nem mindennapi felújítási munkálatokról egy terjedelmes, fotókkal illusztrált cikkben számoltunk be.Cikkünk >>>

A lengyel légierő 48 darab F-16-osból álló flottája december eleje óta immár teljes, leszállításra kerültek a még hiányzó gépek is. A NATO szövetségesi és saját nemzetvédelmi feladatait - más országokkal ellentétben - komolyan gondoló Lengyelország ezáltal befejezte légierő korszerüsítésének egyik fontos lépcsőfokát. Cikkünk >>>

Hazánkban is fontos mérföldkőhöz érkezett a légierő korszerüsítése, hiszen december 22-én fegyveres készenléti szolgálatba álltak a JAS-39 Gripen harci gépek. A jövő év végéig a JAS-39 Gripenek és a MiG-29-esek együtt, három hetes váltásokban látják el az ország légtérvédelmét 2010. január 1-től viszont csak a svéd típus őrzi majd hazánk légterét.Cikkünk >>>

A karácsonyi ünnepek idején jelentették be Moszkvában, hogy az elkövetkező négy évben a légierő illetve a csapatrepülő alakulatok 100 új kiképző és harci gépet kívánnak rendszeresíteni, melyekkel a harcérték 2,5-3-szoros javulását várják, főként az éjszakai hadviselés megjelenése miatt. 2015-ig pedig a teljes átfegyverzést is meg kívánják valósítani.Cikkünk >>>

A JETfly Internetes Magazin minden Olvasójának

Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet kívánunk!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin