2017. 04. 29. szombat
Péter
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lesz-e magyar An-70-es?

JETfly  |  2002-11-14 08:56:00

A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy az orosz államadósság terhére beszerezhetne-e két darab AN-70 típusú szállító-repülőgépet a jövőben - nyilatkozta a honvédelmi miniszter.

Juhász Ferenc elmondása szerint Magyarország 2005-re vállalja a NATO-nak, hogy megteremti légi szállítókapacitását, ezért vizsgálják ennek megvalósítási lehetőségeit. Közlése szerint elképzelhető az is, hogy ezt más új vagy régi NATO-tagországgal közösen valósítják meg, de az is, hogy bérelni fognak ilyen kapacitást.

A miniszter még kedden nyilatkozva arról szólt, hogy a NATO-főtitkár októberi levelében egyebek között a légi utántöltési lehetőség megteremtését, precíziós fegyverek célba juttatási kapacitásának növelését, logisztikai ellátást, a biológiai és vegyi fegyverek elleni védekezésben való részvételt, illetve légi szállítási kapacitás biztosítását kérte minden NATO-tagállamtól.

A szállító-repülőgépek témája várhatóan a miniszterelnök december közepi moszkvai útján is szóba kerül majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-19 12:03:14
A napokban az olasz Alenia Aermacchi vállalat leszállította Ausztráliának a soron következő, ötödik C-27J Spartan típusú szállítógépet. A repülőgép (A34-004) az Ausztrál Királyi Légierő richmondi légibázisán landolt.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 28., 09:57
Minden tartály tele volt kerozinnal, Törökországot el kellett volna kerülni?
2017. 04. 27., 11:57

MosonShow 2017

Videó a 2017-es mosonmagyaróvári makettkiállításról.
2017. 04. 26., 12:14
Észtországban az ötödik generációs gépek, kétszáz kilométerre az orosz határtól. Repült-e bevetést izraeli F-35-ös szíriai célpontok ellen?
2017. 04. 26., 11:21

Videó a Gripenek légifotózásáról

Elkészült a videó A szovjet repülőtér titkai múzeum csapatának légifotózásáról.

  Legfrissebbek most

A napokban megérkezett Izraelbe (a Nevatim légibázisra) a soron következő 3 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép – írja a Lockheed Martin.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A napokban, a Nigériai Légierő megalakulásának 53. évfordulóján, 2017. április 22-én, a Makurdi légibázison tartott ünnepségen hivatalosan is hadrendbe állt az első 2 Mi-35M típusú harci helikopter.