2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Japán elbúcsúztatja felderítőgépeit

JETfly  |  2007. 07. 01., 10:14

Voltak idők, amikor egyes nemzetek vadászgépeket módosítottak úgy, hogy azok kizárólag felderítési feladatokat tudjanak ellátni, azt azonban kiválóan. Sőt arra is volt példa, hogy kifejezetten felderítési célokra fejlesztettek repülőgépeket. Ez alapvetően annyit jelentett, hogy a repülőgépekbe – elsősorban az orrukba – súlyos fényképezőgépeket és egyéb felszereléseket szereltek, sokszor feláldozván így a gép fegyverzetét. Ezek az idők lejártak, hiszen a miniatürizáció terén elért eredmények olyan termékek megjelenését tették lehetővé, mint a RecceLITE, SHARP és Litening konténerek.

Japánban az utolsó, felderítőgépekkel üzemelő egység a Hjakuri támaszponton állomásozó 501 hikotai. Ez az egység huszonhét felújított, lassan elöregedő RF-4EJ-t repül, de már csak rövid ideig. Az általuk elvégzett feladatot a jövőben más típusok, valószínüleg a Mitsubishi által épített F-15J-k fogják átvenni, amelyeket felderítőkonténerrel szerelnek fel. Számos, a védelmi szektorban tevékenykedő japán cég a Lockheed Martinnal müködik együtt, hogy olyan konténert fejlesszenek ki, amely egyrészt a japán F-15 központi pilonjára (amelyre eddig csak üzemanyagtartályt lehetett függeszteni) szerelhető, másrészt nem elektrooptikai felszerelést használ, hanem szintetizált résradart (synthetic aperture radar).

Az RF-4EJ felderítőgépek szerepét nagy valószínüséggel F-15J-k veszik át

Az ilyen radarral felszerelt eszközök bármilyen időjárási körülmények között éles képet képesek szolgáltatni a felderített területről. A rendszer egyedüli hátránya, hogy csak mozgó eszközről alkalmazható, s csak relatív statikus felszínt képes megjeleníteni (azaz a rendszer pl. tüéles képet ad az ellenség repteréről, de az éppen felszálló készültséget vagy elmosódott foltként, vagy egyáltalán nem észleli). Természetesen müholdas vagy egyéb kommunikációs csatornákon az adatok azonnal továbbíthatóak.Hasonló radart az angol–izraeli kooperációban készülő Watchkeeper 450 robotrepülőgép kap, amely feltehetőleg 2010-ben áll szolgálatba, ám a japán F-15-höz fejlesztendő konténer nemcsak méretében, hanem teljesítményében is lényegesen nagyobb lesz, így valószínüleg messzebb is fog „ellátni", illetve nagyobb felbontással fog dolgozni.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin