2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 393 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repülés MG-ben, azaz Mezőgazdasági repülés: alacsonyan repülni és permetezni

JETfly  |  2006. 09. 27., 11:14

Manapság elérhető közelségbe került a repülés. Már nem olyan megfoghatatlan, hogy csak egyes emberek, a kiváltságosak repülhetnek, a többiek meg nézik a földről, vagy mint mi gyerekként a ferihegyi vagy a budaörsi reptér kerítése mellől csorgó nyállal, álmodozva, hogy majd egyszer mi is...

Ma, akár már 5-6 ezer forintért bárki repülőre ülhet valamelyik fapadossal és ha készített pár körözöttes szendót, akkor az ennivaló sem növeli a kiadásokat a repülőút alatt. Egy sétarepülés is belefér 6-10 ezer forintba, egy kisebb gépen ez akár 30 perc repülést is jelenthet. Fotózhatunk, nézelődhetünk és talán kicsit „vezethetünk” is, ha átadja a pilóta. Ha valaki vadabb dolgokat szeretne, akkor ott van Kubinka, ahol sok-sok pénzért beülhetünk és jó eséllyel összerókázhatunk egy vadászgépet 6-9G-s fordulók közepette, miközben az agyunk és a szemünk kifelé igyekszik a fejünkből. Persze nem utolsó élmény, nem vitatom, viszont egy fél lakás ára. Kevesen engedhetik meg maguknak. Ha valaki kimondottan szerencsés, akkor hatalmas és meghatározó élményben lehet része egy 15 – 20 perces mürepülés alatt Veres Zoltánnal egy SU-29-es első ülésében és itt is lesz +6-9G-s terhelés és akár -5G-s is. Leírni nem lehet, hogy milyen, mert nincs rá szó.

De amiről, akikről még soha nem esett szó így direktbe, azok a mezőgazdasági pilóták és szerelőjük élete, munkája, szerelme. Ide sincs mód jegyet venni, meghívásos alapon megy a dolog...

Ha azt mondom Ancsa, sokan - a repülős berkeken kívül - biztos egy hölgyre gondolnak, aki vagy csinos, vagy eszméletlen jó kajákat főz, jó esetben mindkettő. Viszont az az Ancsa, ami vagy aki egyik szereplője ennek a történetnek, repülni tud kecsesen, ha kell szinte helyben megfordul, stabil, erős és ráépül a légi permetezés vagyis az MG repülés és pont úgy elrabolhatja az ember szívét, mint egy igazi hölgy... Ő az AN-2 azaz Ancsa.

 

....” Az Ancsa a második világháború utáni idők "keleti oldalon" született igáslova: 1947-es tervezése után több ezer, ha nem több tízezer darab készült belőle, eleinte a Szovjetunióban, aztán Lengyelországban. Bár ránézésre és szerkezetileg nem egy modern darab (kétfedelü, részben vászonborítású törzzsel és szárnnyal, a motorja pedig a Li-2 motorjának a továbbfejlesztése, mely ugye egy régi amerikai csillagmotor licenszéből származik), rendkívül megbízható, kezes és biztonságos. A legnagyobb baja talán az, hogy a nagy csillagmotor nagyon sokat fogyaszt - és nem csak repülőbenzinből, hanem olajból is! Ancsával repülni élmény: nyikorog, recseg, a kerékfékek szuszognak, és mégis, pilótáinak többsége szerint a világ legjobb repülőgépe...”

Forrás: http://hampage.hu/repules/ancsa.html

További info: http://archivum.jetfly.hu/rovatok/jetfly/honap/05marcius/an2hun/

 

Vasárnap reggelre hivatalos voltam egy permetező repülésre Ancsával. Már hosszabb ideje terveztük, de mindig közbejött valami. Féltem, hogy idén már nem kerül rá sor és nem csak az ősz miatt, hanem, mert mára az MG repülés nagyon összezsugorodott. A magas biztosítás, drága repülőbenzin, drága vegyszer és a terményen keletkező alacsony haszon nem engedi, hogy amikor kell, akkor a földet müvelő ember megbízzon egy céget, hogy szórják le a leszórnivalót. A gépek állnak a földön, lejár róluk minden engedély, majd szép lassan elbontják őket...Sajnos ez a szakma is erősen a végnapjait éli, de azok a pilóták, aki a 80-as években kikerültek a nyíregyházi főiskolából és megmaradtak a szakmában olyan jó és izgalmas történeteket tudnak mesélni, hogy az ember bánni kezdi, hogy nem volt ott velük akkor, nem tartozhatott közéjük. Egy ilyen pilótával, név szerint Tóth Csabával volt szerencsém együtt vacsorázni a vasárnapot megelőző este egy hangulatos étteremben Szekszárdon. Jó volt látni azt a csillogást a szemében, ahogy elmondott pár repülős történetet az "átkos időkből", az akkori MG világából. Gondolom szinte véget nem érne a történetek sora, mivel Csaba több mint 20 éve csinálja az MG repülést, ha mára már nem is ez a fő elfoglaltsága. Nem is lehet megsaccolni, hogy az elmúlt több mint 20 év alatt hány hektár földet szórhatott meg, hány MG-fordulót csinálhatott, hány tonna szúnyogtól szabadított meg minket. Természetesen itt is nagyon fontos, hogy legyen müszaki háttér, segítség. Csaba segítsége, szerelője Kovács Ottó, aki szintén régi motoros már ebben a szakmában. Rengeteg időt töltött ő is levegőben, a repülőben, a repülő tetején és alatta egyaránt.

 

Vasárnap reggel... úgy pattantam ki reggel hatkor az őcsényi reptér Alfa szállójának ágyából, mintha Karácsony reggele lenne és én még mindig csak 10 éves lennék. Ott álltam izgatottan Őcsényben a hangár előtt és haraptam a tiszta és friss levegőt. Akkor kelt fel a nap és ahogy sugaraival bevilágította a füves felszállópályát, elakadt a lélegzetem. Persze, aki ott él, ezt látja reggelente annak nem újdonság. Nekem viszont pesti gyereknek nagyon is szép kép a napfelkelte repülőkkel, és a gemenci erdővel. :)

 

Az MG pilóták és a müszakik, akik mellettük vannak egyáltalán nincsenek reflektorfényben, mert nem csinálnak a közönség előtt nyaktörő mutatványokat, nem repülnek háton, nem húznak kondenzcsíkot 10-12 km magasan, csak permetcsíkot 2-3 méteren, de a közönség élvezi a munkájuk eredményét. Nem kis kihívás egy ilyen hatalmas gépet irányítani fly-by-wire rendszer és komputer nélkül, közvetlenül vezérelni a csürőket, csak a tapasztalatra hagyatkozva. Egy MG fordulóban szinte helyben fordulni alap dolog ezzel a nagy döggel 80km/h körül és ezzel már bizony meg is érkeztünk a Piratok,Góbék világába. Érezni, hogy a dupla szárnyak és az erős motor kitágítja a lehetőségeket, ha valaki tudja összhangban kezelni őket. Mi is a repülés? Mikor bizonyos paramétereket tartunk egy adott értéken és ezek együtthatójából ered a repülés maga. Ebben az esetben nagyon komoly fizikai erőt is igényel ez a müvelet.  Lehet látni fehéredő ujjakat, feszülő izmokat. További nehezítés a dologban, mikor a permet bejön a gépbe a második áthúzás után és ebben kell lélegezni és vezetni. Nekem 5 perc múlva már kaparta a torkom és szinte éreztem az ízét a permetlének. A képanyagokat látva bárki betekinthet majd ebbe a világba és láthatja, hogy nagyon kemény munka, nagy profizmust igényel, senki nem tapsol majd a végén, nincs tévériport, és nincs tévedés sem, mert jó esetben „csak” a szomszéd föld gazdája megy perre az átszóródott permet miatt, rossz esetben pedig fennakad az ember egy fán, ami az Álmoskönyv szerint sem jelent jót.

 

Nem tudom, hogy mi vehetné át ezeknek a gépeknek a feladatát, de, hogy szükség van rájuk az biztos. Ha jövőre még lesz rá módom, akkor felszerelünk egy Ancsára külső kamerákat és csinálunk pár eszméletlen felvételt az utókornak, hogy lássák mi az, hogy repülőt vezetni.

Leszállás után éreztem, hogy fájnak egyes izmok az arcomban, és akkor jöttem rá, hogy azért, mert végigvigyorogtam az egészet! :)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 17., 10:20
Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!
2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 17., 12:19
Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján.
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.
2024. 04. 10., 09:29
A repülés iránt az átlagosnál jobban érdeklődő utasok és a repülőgépfotósok kedvencei közé tartoznak azok a gépek, amelyek egy légitársaság vállalati arculatától és szabvány festésmintájától eltérő színekben repülnek.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől.”