2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 393 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újra repülni fog a Vulcan!

JETfly  |  2006. 09. 11., 07:37

A jó hírt az augusztus 31-én rendezett ünnepségen jelentették be. A közlemény nyugodtan nevezhető szenzációsnak is, mivel a hónap közepén - a pénzhiány miatt - még úgy látszott, hogy végképp megfeneklik az XH558-as lajstromjelű, deltaszárnyú nehézbombázó újbóli repülését céljául kitűző program.

Az áprilisban megkongatott vészharang hatására, szinte az utolsó pillanatban - augusztus utolsó napjaira - gyült össze a még szükséges 1,2 millió font, ami lehetővé teszi, hogy a hajtómüvek beépítését követően, jövő tavasszal megkezdődjön a berepülés. A kilenc éve elkezdett kampányt csak mostantól tekinthetik eredményesnek a programban részt vevők.

Nagy álmuk végre megvalósulni látszik, hiszen a brit repülőgépipar egykori büszkesége is ott repülhet a Buckingham-palota felett áthúzó hatalmas kötelékben, mely a Falkland-szigeteknél aratott brit győzelem 25. évfordulóját köszönti majd. Ennek dátuma különben szinte egybeesik a típus szüzfelszállásának 55. és a hadrendbe kerülésének 50. évfordulójával. Az augusztus elejéig összegyült 3 millió fontból magára a gépre eddig kétmilliót költöttek. A többi pénzt a járulékos költségek emésztették fel. A hangárban tárolás például havi 15 000-et vitt el.

A repülést szerető emberek összefogása révén talán újra levegőbe emelkedhet ez a legendás óriás...

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 17., 10:20
Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!
2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 17., 12:19
Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján.
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.
2024. 04. 10., 09:29
A repülés iránt az átlagosnál jobban érdeklődő utasok és a repülőgépfotósok kedvencei közé tartoznak azok a gépek, amelyek egy légitársaság vállalati arculatától és szabvány festésmintájától eltérő színekben repülnek.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől.”