2017. 03. 24. péntek
Gábor, Karina
: 309 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

110 éve halt meg Otto Lilienthal

JETfly  |  2006-08-31 06:51:32

A német repülés nagy úttörője, Otto Lilienthal mérnök 1896. augusztus 10-én hunyt el. 110 évvel ezelőtt, augusztus 9-én még a rhinowi dombokon éppen egy kétfedelű kísérleti siklógéppel végzett repülést, miközben egy szélroham vagy a rossz kormányzás következtében végzetes tragédia történt. Lilienthal mintegy 15 méter magasból lezuhant, és amikor a roncsok közül kiemelték, kiderült, hogy gerinctörése van. A nagy aviatikus csaknem 24 órát szenvedett tehetetlenül egy berlini kórházban, mielőtt meghalt. Utolsó szavainak máig ható következményei vannak: „Áldozatok nélkül pedig nem megy…”

Otto Lilienthal 1848-ban, a pomerániai Anklamban született. Öccsével, Gustavval (1849-1933) együtt már 1861 elejétől nagy érdeklődést mutatott a repülés iránt. A még iskoláskorú Lilienthal testvérek kezdetben a madarak repülését tanulmányozták, és ezek alapján hat darab ún. csapkodó szárnyat terveztek, amelyek mozgatás közben felhajtóerőt termelnek. 1874-ig számos lebegőszárnyat kísérleteztek ki. A fiatal Otto eközben Berlinben végezte el az ipari akadémiát. Ezután felépített egy gépgyárat, ahol elsősorban gázkazángyártással, valamint bányagépekkel foglalkozott. De fő szenvedélye továbbra is a repülőmodell-szerkezetek tanulmányozása maradt. Az elméletei eredményeket és az addigi tapasztalatokat összefoglalták, és 1889-ben jelentették meg a ma már klasszikusnak számító „Der Vogelflug als Grundlage der Fliegekunst” – A madarak röpte mint a repülés müvészetének alapja címü könyvben. Otto helyesen felismerte azt is, hogy a madarak mindig a széllel szemben szállnak fel és le, valamint a szárnyat ívelni kell, hogy felhajtóerő keletkezzék. A még napjainkban is részben helytálló fejtegetései között olvashatjuk az alábbiakat: „De mégis lehetségesnek kell tartanunk, hogy a kutatás és a tapasztalatok láncolata közel fog bennünket vinni ahhoz a nagy pillanathoz, amikor az első repülő ember, habár csak néhány másodpercre, szárnyak segítségével el fogja hagyni a földet, és elhozza azt a történelmi pillanatot, amelyet új kultúrkorszak kezdetének kell neveznünk.” Ezenkívül meggyőződése volt, hogy a motoros repülés csapkodó szárnyú szerkezettel (ornitopter) fog megvalósulni.

Ezek után, 1890-ben a Lilienthal testvérek már elérkezettnek látták az időt arra, hogy megkezdjék az első tapasztalati kísérleteket is. A kezdeti kudarcok hatására a reményt vesztett Gustav inkább más elfoglaltságot keresett magának; míg a rendíthetetlen Otto egyedül is tovább dolgozott. S végül textilszövetből és füzfavesszőből megépítette a mai sárkányrepülőszárnyakhoz hasonló rögzített, egysíkú szerkezetét, amit – az ellenszelet kihasználva – testsúlyáthelyezéssel kormányzott. A vitorlázóval való első sikeres felszállásra 1891-ben a potsdami Derwitz közeli villánál került sor. Majd 1892-ben már megépítette második gépét is, miközben sokat repült, ezáltal egyre több tapasztalattal gazdagodott. 1894 körül készítette el az ún. csapkodó szárnyú modelljét. Ekkor már a Berlin közeli ún. Nagy-Lichterfeldén végzett kísérleti repüléseket. Itt egy téglagyár hulladékából alakíttatott ki magának egy kb. 14 m magas és 61 m átmérőjü kúp alakú mesterséges dombot, hogy a széliránynak megfelelően – minden irányban – tudjon siklásokat végezni. Ekkoriban már Otto Lilienthal „légi mutatványai” nagy nyilvánosságot kaptak. A berliniek csapatostul mentek oda, hogy megnézzék az első repülő embert.Otto végül, 1895-ben megépített – szintén madárszerü szárnyakkal – egy új kétfedelü siklórepülőgépet. Utoljára már a Stöllen környéki rhinowi dombokon próbálta ki modelljeit. A felszállások úgy történtek, hogy nekifutásból elugrott a lejtős domboldalról. Lilienthal a karjával tartotta magát a gép középső részén, és testsúlyáthelyezéssel kormányozta a felületeket. A gépek egészen jól siklottak. Az egykorú szemtanúk beszámolói szerint Lilienthal a kezdeti 100 m-es ugrásoktól eljutott a 250-350 m-es repülésekhez is. Végül már egy kis szénsavgázmotor megalkotásán is dolgozott.

Utolsó gépét, amellyel lezuhant, a Birodalmi Találmányi Hivatalnál „egyszerü vitorlás apparátus” néven jegyezte be. Otto Lilienthal 1891 és 1896 között mintegy 2000 siklást végzett. Összesen nem kevesebb mint 18 db siklógépet épített, amelyből 15 db volt egyfedelü és 3 db kétfedelü. Általánosan ismert, hogy az általa tervezett és épített, levegőnél nehezebb repülőszerkezet, amelyből több példány is készült, a No. 11 modell volt. E 13 m² szárnyfelületü siklógépből legalább 8 db-ot építettek, sőt eladásra is kínálták. Feljegyzések tanúsítják, hogy 1895-ben két darabot egyenként 25 fontos áron az Egyesült Királyságba adtak el. A híres No. 11-ből napjainkban a Smithsonian National Space and Air Museumban is látható egy példány.A repülés hőskorában valójában csak a bátor emberek mertek vállalkozni az „első összetákolt szerkezetek” kipróbálására. Ezek egyike volt Otto Lilienthal is, aki aviatikus kortársaihoz hasonlóan elszántan és kitartóan munkálkodott a repülés technikai megvalósításán. A kezdet tehát az igencsak kockázatos tapasztalati kísérletek sorával indult. A siker érdekében pedig gyakran nagy áldozatokat kellett hozni. Ez időben más országokban már szintén kísérleteztek a repüléssel, és Otto Lilienthaléhoz hasonló eredmények is születtek. Kétségtelen, hogy ezek az első szerkezetek megelőzték a Ferdinand von Zeppelin gróf építette léghajót, amely 1900. július 2-án, vagy a Wright testvérek repülőgépét, amely 1903. december 17-én emelkedett először a levegőbe.

Otto Lilienthal emlékére 1938-ban megalapították a Lilienthal-érmet, amely a legnagyobb nemzetközi kitüntetés a vitorlázórepülésben. A FAI (Fédération Aéronautique Internationale – Nemzetközi Repülőszövetség) minden évben az összes repült teljesítményért vagy a vitorlázórepülés fejlesztésért ítéli oda a díjat a legeredményesebb vitorlázórepülőnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 12:37:22
A horvát Jutarnij Vijesti a napokban arról számolt be, hogy a korábban modernizált 12 darab MiG-21 ügyében már a horvát katonai rendőrség/rendészet is nyomozást indított, mely felülvizsgálja mind a modernizációs munkálatok elvégzését, mind a megvásárolt repülőgépek beszerzésének folyamatát.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-17 10:12:54
A román védelmi minisztérium újabb F-16-osok vásárlását tervezi, mellyel a már korábban megrendelt példányokat egészítenék ki. A döntést, a napokban megszavazott védelmi költségvetés 2%-kal történő növelésének bejelentése után hozták meg.
2017-03-16 13:17:10
2015. május 7-én (Eglin Légibázis, Florida) az USAF 33. Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese, Christine Mau alezredes történelmet írt – sikeresen végrehajtotta első felszállását az F-35 Joint Strike Fighter-en.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.
2017. 03. 23., 10:03
Nyitásra még nincs időpont, a szünetért a kárpótlás a szebb és jobban felszerelt Park lesz. Reptérlátogatók: irány az igazi, bár lezárt futószállópálya!
2017. 03. 22., 13:15
Nagyobb terület, jobb technika, az új Aeropark látogatóinak külön ingyenes parkoló. Jobb rálátás – és a távlati kilátások?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1918. március 23., Olaszország, Pergine repülőtere: vitéz Boksay Antal repülőfőhadnagy végrehajtja az első sikeres magyar katonai ejtőernyős ugrást. 2017. március: mint már régóta minden évben, idén is e történelmi ugrás előtt tisztelegve tartják fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédség ejtőernyősei.