2017. 06. 28. szerda
Irén, Levente
: 310 Ft   : 273 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kínai AWACS-katasztrófa

JETfly  |  2006-06-13 08:24:32

Pekingi újságok szerint a június 3-án szerencsétlenül járt katonai gép légtérellenőrző feladat gyakorlása közben zuhant le. A katasztrófát a fedélzeten tartózkodó 40 személyből senki sem élte túl.

Bár a hivatalos kínai bejelentés közelebbről meg nem határozott típusú, katonai szállítógépet említett, a helyi újságírók tudni vélik, hogy az elpusztult gép az egyik KJ-2000-es volt. Ezeket a légtérellenőrzőket Iljusin Il-76-os szállítógépek sárkányának felhasználásával, ötéves huzavona után, 2002-ben kezdték felszerelni. Az első példány szüzfelszállására a következő évben került sor.A közel nyolcórás küldetések végrehajtására alkalmas KJ-2000-esek szolgálatba állítását 2007-re ütemezték, ezért teljes gőzzel folyik a fedélzeti rádiólokátor-állomás kezelőinek kiképzése. Ezzel magyarázható, hogy a Kelet-Kínában mezőgazdaságilag megmüvelt területre zuhant gép fedélzetén – az ötfős hajózószemélyzeten felül – a 10-15 helyett 35 kezelő volt.

A megsemmisült példányon kívül még két KJ-2000-es prototípus létezik, melyek radarjait és érzékelőit – egy 1997-ben kötött, 800 millió dolláros szerződés értelmében – Izrael szállította volna. A Clinton-kormányzat tiltakozására azonban a megállapodást 2000-ben felmondták. Ezt követően a Nanjingban müködő elektronikai kutatóközpontban láttak hozzá a fedélzeti radar elkészítésének. Az orosz vagy amerikai AWACS gépektől eltérően a KJ-2000-es radartányérja nem forog. A 360 fokos lefedettséget a fázisvezérelt lokátor moduljainak háromszögben történő elhelyezése biztosítja. Az izraeli Phalcon-rendszer alapján készült, kínai lokátorról a szakértők azt tartják, hogy képességei nem érik el az eredetiét. Az ugyanis 60-100 cél követése mellett még tucatnyi vadászgép irányítását is el tudja látni, természetesen mindenféle időjárási viszonyok között.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-06-27 09:55:41
Szatmári „Szatyi” László őrnagy és Gottschall András százados személyében két új bemutatópilóta képviseli a Magyar Honvédséget idén a nemzetközi repülőnapokon. Nyolcperces programjukat a tervek szerint az angliai Royal International Air Tattoo nézői is láthatják.
2017-06-22 16:10:18
2017. június 21-én, szerdán, ünnepélyes keretek között érkezett meg az első Gulfstream G550 kormánygép Varsó nemzetközi repülőterére, melyet várhatóan júliusban követhet a második példány, leváltva ezzel a korábban szolgáló Tu-154M és Jak-40 VIP repülőgépeket.
2017-06-23 10:07:33
Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának 3 hónapig tartó rekonstrukciója, így a terveknek megfelelően ma délután a repülőtér visszaálltak a megszokott, kétpályás üzemelésre. A 3 kilométer hosszú futópálya 900 méteres szakaszának beton burkolatcseréjére félmilliárd forintot költött el a Budapest Airport.
2017-06-22 12:26:06
Az Egyesült Államok és Katar védelmi minisztere a napokban Washingtonban aláírták a szerződést, miszerint az arab emírség összesen 36 F-15QA-t vásárol mintegy 12 milliárd dollár értékben.
2017-06-22 12:06:35
A napokban több kínai hírportálon fotók jelentek meg arról, hogy a kínai Chengdu Aircraft Industry Corporation (CAC) vállalat területén megkezdődött az első, Mianmarnak szánt JF-17 Thunder berepülési programja.
2017-06-21 13:59:19
A Lufthansát választották Európa legjobb légitársaságának (Best Airline in Europe). A díj átadására a Paris Air Show alkalmából, 2017. június 20-án, Le Bourget-ban került sor. A Skytrax légiipari piackutató intézet mintegy 18 millió utast kérdezett meg a témában több, mint 160 országból.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 28., 14:21
Besenyei is repül versenyen kívül, a Mestereknél Muroya és Sonka az élen, a Challenger kategóriában jól szerepelt eddig Genevey.
2017. 06. 27., 09:30
A gép tömege kettő orrfutó keréken és kettő főfutó keréken oszlik el, és noha könnyű kategóriájú típusról van szó, amely a póttartályokon kívül sohasem cipel más nagy tömegű függesztményt, mégis rendszeresek a "lábfájások".
2017. 06. 26., 10:20
Wittmundi bázislátogatás fotói.
2017. 06. 26., 10:07
Június 23-án kiképzési repülés alatt a Magyar Honvédség egyik Gripen-pilótája rendellenességet észlelt, amit még a levegőben elhárított és biztonságosan leszállt a géppel.

  Legfrissebbek most

2017. június 26-án, hétfőn egy régen várt lakóval bővült a RepTár kiállítása: a 05-ös oldalszámú MiG-29B a kora délutáni órákban, közúti szállítással indult el Kecskemétről Szolnokra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Megérkezett Szlovákiába az első két UH-60M Black Hawk típusú, többcélú szállítóhelikopter. A 9 forgószárnyas megvásárlásáról még 2015 tavaszán döntött Szlovákia, a 261 millió dollár értékű beszerzés a szlovák haderő egyik legnagyobb fejlesztési programja.