2017. 04. 27. csütörtök
Zita
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A bombázó borz

JETfly  |  2005-10-05 16:16:35

Ha a volt Szovjetunió bombázógép-parkjáról esik szó, általában két fő típust említenek: a Tu-95-öst illetve a Tu-16-ost. Mindkét típust az ötvenes években fejlesztették ki, mindkettő strapabíró szerkezetű, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a mai napig alkalmazzák őket.

A Tu-16-os volt a Vörös Légierő első, sugárhajtómüvel ellátott közepes bombázója, amelyet rendszerbe állítottak. Az idő múlásával a bombázógépből többféle változatot fejlesztettek ki, így tudott akár atombombát, később rakétákat is célba juttatni. A „Medve” (Tu-95 - NATO kódnév) és a „Bölény” (Myasishchev M-4) mellett a „Borz” (Tu-16) volt a szovjet nukleáris bombázóflotta gerince.

A versenyhelyzet

A második világháború után még sokáig alkalmazták a légcsavaros hajtómüveket bombázógépeken. Nyilvánvaló volt, hogy előbb vagy utóbb a sugárhajtómüves technika átterjed a lökhajtásos vadászgépekről a bombázógépekre. Ez azonban több időbe tellett, mint számították, az Egyesül Államoknak az ötvenes évek elejéig hadrendbe kellett tartaniuk a B-29-esből kifejlesztett B-50-est, mert csak akkor tudták lecserélni a B-47-es Stratojetre. A két szembenálló nagyhatalomnak nem okozott problémát, hogy sugárhajtómüveket fejlesszenek ki a vadászgépeik számára, de a bombázók esetében ez nem volt ilyen egyszerü.

A Tu-16-os a Szovjetunió egyik legjobb bombázója volt

Az USA és a Szovjetunió a haditechnika szinte minden terén versenyeztek egymással, így nyilvánvaló volt, hogy nem fogják tétlenül nézni, amint a másik fél sugárhajtású bombázókkal kísérletezik. Ráadásul pont jókor jött az amerikaiaknak az úgynevezett „bombázófrász”, mikor is a lakosság nagy része szentül hitte, hogy a szovjetek már rég megelőzték őket, és sokkal nagyobb interkontinentális nukleáris bombázóflottával rendelkeznek, mint az USA. A kocka el volt vetve, a sugárhajtású bombázó kifejlesztése mindkét részről presztízskérdés lett. Megindult hát a versenyfutás az idő és egymás ellen, míg végül az amerikaiak kihozták a fent említett B-47-es típust. Ennek a típusnak a maximális sebessége közel 1 Mach volt, bombaterhelése pedig 9080 kg, de nagy hátránya volt, hogy 6 hajtómüvet kellett rá felszerelni. A B-47-esel az amerikaiak magasra tették a mércét, de a szovjetek végül egy jobb típussal válaszoltak.A fent említett amerikai tömeghisztéria idején, mikor is minden második amerikai azt hitte, hogy a Szovjetunió technikai fölénnyel rendelkezik velük szemben, a szovjet bombázóflottát majdnem úgy képzelték el, mint valami gigantikus lebegő platformot, ami megállíthatatlanul tör át minden védelmen, és bármikor az amerikai nagyvárosok fölé úszhat, hogy kirobbantsa a harmadik világháborút. A valóság azonban teljesen más volt: történetesen az oroszoknak sokkal lassabban mentek a bombázófejlesztések, mint az amerikaiaknak, és hiába volt nagy gyártókapacitásuk, sok gépet állítottak elő, de nem elegendőt. Az egyetlen típus, amivel egy interkontinentális bombázóakciót végre lehetett volna hajtani a „Medve” (Tu-95) volt, ami még mindig (koaxális) légcsavaros konstrukciójú. Így aztán végképp nem lehetne egy korabeli szovjet amerika bombázást holmi sci-fi filmekből ismert UFÓ-támadáshoz hasonlítani.

A Tu-16-os kifejlesztése

A Szovjetunió "Szabad Népei" nyilván nem nyugodtak bele a helyzetbe, különösképpen nem a korabeli pártfunkcionáriusok, akik minden elkövettek a lemaradás behozására (pl.: ipari kémkedés). Az oroszoknak égető szükségük volt egy sugárhajtású bombázóra, így rögvest nekiláttak a tervezésnek. Az „N repülőgép” megtervezésére és legyártására két nagy szovjet repülőgépgyártó jelentkezett, az Iljushin és a Tupoljev tervezőiroda. A nagyhatalmak közti rivalizálás rájuk is átterjedt, mindegyikőjük meg szerette volna kapni a nem kis összeggel járó megrendelést.A Tupoljev természetesen már meglévő forrásból dolgozott, és ez nem más volt, mint a Tu-4 „Bika”, ami viszont az amerikai B-29-es Superfortress-nek (Szupererődnek) a licensz nélküli másolata. (A Stratojet tervezői a Boeingnél szintén a B-29-esből indultak ki.) Ebből a gépből fejlesztették ki a Tu-85-öst, ami a Tu-88 (a „Borz” eredeti típusjelzése, amit később módosítottak) alapjául szolgált. A gép célfeladata egy esetleges kapitalista nyugat elleni invázió során a stratégiai fontosságú komplexumok bombázása lett volna, egy ilyen támadáshoz viszont elengedhetetlen feltétel a nagy terhelhetőség és a gyorsaság.

Érdekes kötelék valahol a Földközi-tenger felett

A repülőgép szerkezete

Törzs: A nagy sebesség eléréséhez a tervezők a Mikulin AM-3 típusú hajtómüvet választották, aminek tolóereje egyenként 9500 kg. Ezzel a számítások szerint elérheti akár az 1 Mach sebességet. Ezek a hajtómüvek azonban nagyobb méretüek, mint az amerikai gázturbinák (amiket az amerikai gépeken külön gondolákban csatlakoztatnak a szárnyakhoz), ezért ezeket szorosan a törzsbe szándékoztak beépíteni. Ehhez a törzs-középrésznek a keresztmetszetét le kellett csökkenteni, ami később több problémát szült. A gép hasznos terhelhetősége szintén fontos szempont volt, a kiírás szerint a gép bombaterét úgy kellett kialakítani, hogy a Szovjetunióban rendszerbe állított összes fontosabb bombát fel lehessen rá függeszteni. A bombateret variálhatóra tervezték, és akkorára méretezték, hogy a legnagyobb szovjet bomba, a FAB-9000 is elférjen benne. A gépet önvédelmi fegyverzettel szándékozták ellátni, ezért a Tu-4-eséhez hasonló távirányítású gépágyútornyokat szereltek a törzs alá és fölé, az orrban fixen rögzített gépágyút építettek be, a farokrész függőleges és vízszintes vezérsíkjai közé pedig egy PV-23U lövésztornyot rendszeresítettek. Az összes gépágyú 23mm-es kaliberü volt.

A bombázó faroklövész fülkéje alatt látható a csepp alakú megfigyelőablak

Az orrészben alakították ki a navigátor/bombacélzó munkahelyét, amit a pilótakabin müszerfala alatti buvónyíláson keresztül hagyhatott el. A pilóták a megszokott módon helyezkedtek el, a bombatér felé közlekedhettek. A pilótakabin a szovjet gépeknél jellemző hagyományos müszereket és berendezéseket kapta. A kormányvezérlés kettős tolórudas szerkezetü, hidraulikus rásegítőkkel. A pilóták és a bombacélzó az orrfutó előtti kis beszállónyíláson át távozhattak. A prototípusoknál a bombatéren keresztül közlekedőfolyosót alakítottak ki a hátsó lövészállásokhoz, de ezt a megoldást a szériapéldányokon elhagyták. A pilótakabin mögötti részben foglalt helyet a toronylövész, aki egy félgömb alakú megfigyelőablakból tájékozódhatott, és innen kezelhette a távirányítású gépágyútornyot, ami a megfigyelőállás mögött kb. 2 méterre helyezkedett el. A hátsó lövészek vagy megfigyelők a farokrész aljába konstruált létrával ellátott ajtókon keresztül szálhattak be, illetve hagyhatták el a bombázó fedélzetét. A faroklövésznek könnyü dolga volt, ő tudott a legpontosabban célozni, hiszen manuálisan kezelte a gépágyukat. A faroklövész előtt volt a megfigyelő, aki az alsó gépágyúkat kezelte. Számára a törzshátsórész két oldalára nagyméretü csepp alakú megfigyelőablakokat helyeztek el, amiken keresztül távirányítással vezérelhette az alsó önvédelmi fegyverzetet. A törzs hossza 36 m, magassága 14 m.

Szárnyak: Hogy a gép nagy sebességnél is jól irányítható legyen, a szárnyakat hátranyilazva tervezték. A tüzelőanyag nagy részét a szárnyakba épített integráltartályokban helyezték el. A szárnyakra légáram-terelő lemezeket szereltek. A szárnyak fesztávolsága 33 m, felületük 164, 65m2, belógásuk 3 fokos. Nyilazásuk a belépőél belső részén 41, a külsőn 35.

Futómüvek: A bombázó hárompontos, orrfutós kialakítású, az első futószáron 2, a hátsókon egyenként 4 kerék volt. A kerékméretek a szovjet szabványnak megfelelőek. Nagy fejtörést okozott a tervezőmérnököknek a főfutó-probléma, történetesen nem tudták őket úgy elhelyezni, hogy rendesen be tudják húzni az egyébként meglepően vékony szárnyba. Végül a belépőélekbe gondolákat konstruáltak, amikbe már gond nélkül elfértek a futómüvek. Ez a kialakítás ettől fogva a Tupoljev gépek fő jellemzője lett. A futómüvek nyomtávolsága 9, 77 m.

Vezérsíkok: A szárnyakhoz hasonlóan ezeket is hátranyilazták. Fesztávolságuk 11, 75 m.

Végül a prototípus Tu-88-asként 1952. április 27.-én szállt fel először. A próbarepülések alkalmával megcsillogtathatta remek repülési tulajdonságait, és lekörözte az Iljushin által kifejlesztett Il-46-ost. A pártvezetésnek "BORZasztóan" megtetszett a típus, és elrendelték a sorozatgyártást Tu-16-ra módosított típusmegjelöléssel. A terv szerint 2000 darabot kellett belőle legyártani a Vörös Légierő és a haditengerészet számára. 1954-ben hadrendbe állhatott a maximum 5925 km hatótávolságú és 992km/h-ás csúcssebességü stratégiai bombázó. A fejlesztéseknek azonban itt nem szakadt vége, később több különleges alváltozata került frontszolgálatba.

Cikkünk második részében a Tu-16 alváltozatait mutatjuk be >>>

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-19 12:03:14
A napokban az olasz Alenia Aermacchi vállalat leszállította Ausztráliának a soron következő, ötödik C-27J Spartan típusú szállítógépet. A repülőgép (A34-004) az Ausztrál Királyi Légierő richmondi légibázisán landolt.
2017-04-13 11:25:26
Az olasz Leonardo vállalat a torinoi üzemének területén, 2017. április 11-én ünnepélyes keretek között átadta az 500. szériagyártású Eurofighter Typhoon típusú vadászrepülőgépet, mely az Olasz Légierő állományába került.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 26., 12:14
Észtországban az ötödik generációs gépek, kétszáz kilométerre az orosz határtól. Repült-e bevetést izraeli F-35-ös szíriai célpontok ellen?
2017. 04. 26., 11:21

Videó a Gripenek légifotózásáról

Elkészült a videó A szovjet repülőtér titkai múzeum csapatának légifotózásáról.
2017. 04. 25., 10:40
Képgaléria az idei, Hollandiában megrendezett gyakorlatról.
2017. 04. 24., 09:10
1997 hideg, szeles áprilisában, Loire melletti bázisáról (Tours Val de Loire repülőtér) települt Kecskemétre az Armée de l'Air Alpha Jet géppárja.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1917. április 6-án új szakaszához érkezett az akkor már három éve dúló első világháború: e napon ugyanis az Amerikai Egyesült Államok hadba lépett az antant oldalán.