2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Japán a Concorde utódját teszteli

JETfly  |  2005. 08. 28., 10:18

A japán űrhivatal akár már a jövő hónap közepén lebonyolíthatja annak a nyíl alakú repülőgépnek a próbarepülését, amit a Concorde szuperszonikus utódjának szánnak.

Ausztrália számos kietlen területének egyike felett elvégzendő teszt háromévnyi csendnek vet véget az úgy nevezett következő generációs szuperszonikus szállító repülőgép első próbaútjától számítva, ami akkor túl korán vált le hordozórakétájáról és a sivatagba csapódva fejezte be pályafutását. A Japán Ürrepülés Kutató Ügynökség (JAXA) szóvivője hangsúlyozta, hogy az eltelt időszakban több fejlesztést is végrehajtottak, ami garantálja, hogy ilyen hiba nem fordul elő többé. A japánok jól tudják, hogy a hangsebesség kétszeresével történő pilóta nélküli repülés vízválasztónak számít a teljes program számára, így egy esetleges újabb kudarcba bele sem mernek gondolni. A siker kikövezi az utat a további fejlesztések és kísérletek előtt, melynek végeredménye egy 300 utas szállítására és 2 Mach sebességre képes repülőgép, ami 4 óra alatt megteszi a Tokió és Los Angeles közötti utat. Emellett megerősítené a júniusban Franciaországgal kötött megállapodást, ami egy közös fejlesztési programról szól az elkövetkező három évre. A japánok nem csupán a franciák tapasztalatával gazdagodnak, de egyben átvállalják a költségek jelentős részét is. A JAXA egy rakétára erősítve indítja kísérleti gépét az ausztrál Woomera tesztkörzetben szeptember 15. és október 15. között. A rakéta 20 kilométeres magasságba emeli a repülőgépet, majd 2 Mach sebességnél elereszti. A kísérlet célja aerodinamikai információk gyüjtése a gépről, ami 15 percnyi repülés után ejtőernyők segítségével ereszkedik vissza a földre. Amennyiben a 10 millió dollárnak megfelelő 1,1 milliárd yenes kísérlet sikerrel zárul megkezdődhetnek a további tesztelések, melyekhez már hajtómüvel is ellátják a gépet, ez már bizonyított a teszteken. Ha sikerül a tervezet megvalósítása, az nagy előrelépést jelentene a szigetországnak a repülési iparágban. Japán a Boeing legnagyobb beszállítója, azonban saját repülőgépipara igen korlátozottnak mondható.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin