2017. 02. 21. kedd
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hibás kód miatt riasztották a légierő gépeit

JETfly  |  2005-05-07 21:15:53

Egy kisrepülőgép téves kódjelzése miatt szálltak fel szombaton a légierő MiG-29-esei. A NATO szintű riasztást követően céljáig kísérték a Jakabszállás és Fertőszentmiklós között közlekedő kétszemélyes német repülőgépet.

Egy kisrepülőgép rádiójának hibás kódbeállítása miatt kellett a magyar légierő vadászrepülőgépeinek felszállniuk szombat délután, a kisrepülőgép ugyanis azt jelezte, hogy eltérítették, tájékoztatta Kiss Dezső, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese a távirati irodát.

Elmondása szerint a repülésirányítóknak nem sikerült felvenniük a kapcsolatot a Jakabszállás és Fertőszentmiklós között közlekedő német, kétszemélyes repülőgéppel, ezért a NATO a készültségi erők riasztását rendelte el.

Kecskemétről két MiG-29-es vadászrepülőgép szállt fel, a géppár a levegőben azonosította a kisrepülőgépet, majd egészen a fertőszentmiklósi leszállásig kísérte azt.

A leszállás utáni meghallgatáson a kisrepülőgép pilótája elmondta, hogy repülés közben a rádiója meghibásodott, azonban véletlenül rossz, úgynevezett "másodlagos válaszjeladó kódot" állított be, amely azt jelezte a repülésirányítóknak, hogy eltérítették a repülőgépet.

Kiss Dezső ismertetése szerint ez a kód közvetlenül a rádiómeghibásodást jelző kód mellett található.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
2017-02-09 11:42:55
A Tunéziai Légierő a napokban átvehette az első 6 darab OH-58D Kiowa Warrior típusú forgószárnyasait. A ceremóniára 2017. február 4-én került sor a Gabes légibázison, melyen részt vett az ország miniszterelnöke, Youssef Chahed is.
2017-02-08 11:51:19
Az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) várakozásai szerint 2019 végén a Bell Boeing V-22 Légi Utántöltő Rendszer (VARS) névvel illetett Osprey változat elérheti az ún. bevezető műveleti képességet (IOC), amely a hadrafoghatóság első lépcsőfoka.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 02. 20., 14:09

Riasztották a Német Légierő Typhoon-jait

Videó az éles riasztásról.
2017. 02. 20., 10:55
Visszatekintő a 2016-os NATO Days rendezvényre.
2017. 02. 17., 14:04
Hazatértek az Eltökélt Támogatás Művelet (Resolute Support Mission – RSM) hatodik váltásának egyéni tanácsadói beosztásokba vezényelt helikoptervezetői és repülő-műszaki szakemberei.
2017. 02. 16., 09:52
A hidegháború befejezését követően fokozatosan csökkent az USA fegyveres erőinek létszáma Európában, ezzel párhuzamosan számos bázist, repülőteret ürítettek ki.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az indiai HAL (Hindustan Aeronautics Limited) vállalat elsőként az Aero India 2017 szakkiállításon mutatta be, egyelőre még csak makett formájában az új, többcélú közepes kategóriájú IMRH forgószárnyast.