2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

RIAT 2004 közelről

JETfly  |  2004. 08. 02., 12:22

Európa legnagyobb repülő seregszemléjének a Royal International Air Tattoo-nak röviden RIAT-nak adott otthont idén is az angliai Fairford. Ezt a rendezvényt nevezhetnénk akár a repülőbarátok Mekkájának is. Minden évben érdekes témákkal, sok-sok látványossággal várják a szervezők a több, mint százezer látogatót. Repülőbarátunk is érdeklődve érkezett a rendezvényre.

A már megszokott szigorú biztonsági ellenőrzés után irány a repülőtér. A kordonok az indító zóna mellett vezetik el a tömeget. Barátunknak így lehetősége van megörökíteni azokat a gépeket, melyek a közel nyolcórás repülőprogramban szerepelnek. A hosszú sor mellett hamarosan megérkezik a statikus sor közepére. A betonon álló gépeket a rendezvény témakörei szerint csoportosították. Míg barátunk a bemutató sor elejére sétál, kis időutazáson vesz részt. Az út végén a naptár 1944-et mutat. A korhü repülőtéren Dakoták, Mustangok és Spitfire-k várják a parancsot, hogy résztvegyenek a partraszállás légi küzdelmeiben.

Mellettük az utódok, a kor vadászgépei a Fighter 04 találkozó résztvevői. Barátunk egymás után örökíti meg digitális gépével az F-16-osokat, Tornadokat, Harriert és Phantomot. A sor elején egy ritkán látott felségjel és egy ismerős gép. Litván kettős kereszt díszeleg egy L-39 Albatros svancán. Sajnos rajtuk kívül mások nem képviseltették magukat a keleti országok légierői közül. Egy-egy érdekes festésnél barátunk hosszan megáll. Van választék. Itt áll fekete párduccal díszített Tornado, az 5000. repült óra emlékére festett norvég Falcon, a holland 313. századának tigris svancú F-16-osa és az aviánói 555-ösök parancsnoki gépe is.

A Fighter 04 gépei mellett az egyik ünnepelt blokkja. Az angol kétüléses kiképző Hawk idén harminc éves, ez az egyik fő témája a RIAT 2004-nek. A szülinaposok egy helyen várják a köszöntőket. Az angolok által használt minden típus mellett egy magyar vonatkozású gép is áll itt. A kanadai NFTC iskola egyik gépe díszeleg, amivel talán több honfitársunk is már levegőbe emelkedett. A Hawkok mellett az ifjúságé a fő szerep. Itt láthatóak azok a gépek, melyekkel a leendő katonai pilóták tanulják meg a repülés csínját-bínját még tinédzser korukban. Az angoloknál nagy szerepet játszik az utánpótlás toborzása, nevelése. A kadétok már tizenévesen megszeretik a repülést és a csapatjátékot.

Barátunk tovább halad a legnagyobb téma bemutató területére. A világ légierőinek legnépszerübb szállítógépe a C-130 Hercules prototípusa 1954. augusztus 23-án szállt fel először. Ma már ez a gép ötven éve repül, és még nem tervezik kivonását. A digitális fényképezőgép szánkótalppal felszerelt, légiutántöltő, elektromoszavaró és időjárás-figyelő feladatokra használt gépek részlet fotóit örökíti meg. Exponál a gép a ritkán látott festésü jordán, omán és brazil gépeknél is. Barátunk kicsit szomorú volt, mert egyik kedvence Snoopy Hercules már nem volt jelen, mivel két éve kivonták az angol légierő szolgálatából.

A Herculesek mellett a megszokott amerikai vendégeket látogatta végig barátunk. B-1 és B-52 bombázók mellett a KC-10 és KC-135 repülőbenzinkutak parkoltak a betonon. Egymás mellett állnak a nagy teherszállítók a C-141 Starlifter és a C-5 Galaxy.Az utolsó statikuson kiállításon készített felvételek elkészítésekor barátunk órájára pillant. Itt az idő. Pár perc múlva kezdődik a parádé a levegőben. Gazdag programot ígérnek a szervezők, közel nyolcórás látnivalót.

Sajnos az időjárás nem volt kegyes a levegőbe emelkedőkkel. Megszokott dolog, hogy a derült égbolttól kezdve az alacsony felhőalapú borult égig minden előfordul egy-egy napon. Szombaton az alacsony felhőzet mellett kezdődött a légishow. Már gurulnak a program első gépei. Szemlélődő barátunk Fairford helyett akár Payerne-ben is érezheti magát a következő félórában. Ennek oka, hogy ez idő alatt a svájci légierő jól megkomponált bemutatóját figyeli. A Patrouille de Suisse F-5 típusú gépei startolnak kötelékben, utánuk a fehérkeresztes felségjelü F-18-as emelkedik a betonról. Érdekes kötelék rendeződik össze a várakozó légtérben szemünk láttára. Hamarosan a pályairányba jelenik meg a fehér-piros F-5-ösök által kísért Hornet, díszelegve a közönség előtt.

A vadászgép ezután kezdi meg dinamikus repülőprogramját. A jelző nem véletlen. Nem a megszokott alap bemutató-repülést láthatja barátunk. A repülőgép minden pozitív tulajdonságát kihasználja a pilóta. Az erőteljes figurák hatására jól látható pára leválás figyelhető meg a gép sárkányán. A magas tetejü loopingoknál eltünik a gép a felhőzetben, de már derül az idő. Az egyik legérdekesebb manőver a nyitott futóval, fékezőhoroggal és légiutántöltő csővel végrehajtott vezetett orsó. Természetesen nem maradhatott ki egyetlen standard figura, mint mürepülőknél a kötelező program elemei, a háton repülés, a nagysebességü és a nagy állásszögü áthúzás. Természetesen utóbbit kicsit megspékelte a svájci pilóta, mert ezen manőverrel egy teljes kört írt le a Hornet a bemutató terület felett.

Hornet után jöjjön a bemutató kötelék. A média toronyban már ott is az ismerős arc. Hösli Danile alezredes, a kötelék parancsnoka mosolyog felénk kezében rádiójával. Dani régi ismerőse repülőbarátunknak. Ő is aktív pilótatagja volt a hatos pozícióban, az 1992-ben, hazánkban járt bemutató csapatnak. Sajnos az időjárás még most is mostoha, alacsony a felhőalap, így kimarad, a Kreuz, a loopingok és a látványos Finale Grande. A profin végrehajtott manőverek kárpótolják a nézőket. Nagyon összeszokott csapatot láthatunk a levegőben. Minden mozzanatuk kidolgozott, hibátlan. Megérdemelt tapsot könyvelhetnek el leszálláskor.

Még gurulnak a Tigerek, mikor elődjük dübörög be a repülőtér betonja felé, egy Hunter. A Patrouille de Suisse nyugállományú tagja még a kötelék 30 éves fennállását hirdeti, de a festés elkészítése óta már tíz év eltelt. Az angol magánkézben lévő repülőgép a tőle megszokott bemutatót tartja. Fotózó barátunk többször meg tudja örökíteni a gép hasára festett svájci nemzeti jelképet, a piros alapra festett fehér keresztet, majd a landolás után ernyővel fékező gépet. Nagyszerü kezdő blokkot köszönhettünk a svájciaknak.

Folytatás kicsit átlagos, megszokott. Hagyományosnak mondható az amerikai légierő modern bombázó gépeinek részvétele a RIAT-on. Most sem volt másképp, bár egy kicsit gyére sikerült müsoruk. Dübörgő felszállás után egy-egy áthúzást teljesítve már landolt is a B-1 és B-52-es. Barátunk kicsit többet várt tőlük. Évekkel ezelőtt már láthatta a Lancert orsózni is, most ez sajnos elmaradt. Érdekesség számba ment a két gép gurulása a betonon. A  B-1-es mögött guruló B-52 futóin elfordulva mutatta be, hogyan állnak be a nagyméretü géppel szükebb állóhelyre.

Az égen ekkor ismerős sziluett jelent meg. Születésnapi köszöntő készülődött az égen. Az ünnepelt az ötvenéves Hercules. Elsőként egy légiutántöltés imitálást láthatott barátunk, ahogy üzemanyagot vesz fel egy CH-53 típusú helikopter. Majd érkezett Lynehamból a díszelgő kötelék. Lenyügöző látvány volt a négy darab Hercules áthúzása.

A szállítógépeknél maradva a G-222 feledhetetlen programja következett. A repülőnapokra rendszeresen járó barátunk már ismeri a gépet. Pilótája a repülőgéptől szokatlan manőverekkel teszi emlékezetessé a programot. Fairfordban is dinamikus repülést hajt végre, de sajnos a nagyon várt orsót a szervezők tiltása miatt itt nem mutatta be.

Egy-egy repülőnapon, Fairfordban főként nagy várakozás előzi meg az amerikai légierő bemutatóját. Idén az F-15-ös Demo Team szórakoztatta a közönséget. Az újságírók nem kis tábora pillanatok alatt szemet vetett a csapat speakerére. A fotóriporter kollegák mindegyike több képet készített a dekoratív szőke hölgyről, aki kommentálta a levegőben történő eseményeket.

A fényképezőgépek objektívjei hamarosan a felszálló F-15 felé irányultak. A pilóta a típustól már megszokott erőteljes, nagy állásszögü felszállást hajtotta végre. Élesebb szemü barátunk várta, mikor ér le a hajtómü a betonra az erős emelkedő manővertől. A bemutató további részében a standardrepülést hajtotta végre az Eagle. Természetesen nem maradhatott el a történelmi kötelék sem. A felszálló P-51 Mustang kötelékbe rendeződött modernkori társa mellé. Minden évben nagy látványosság a két gép közös repülése. Talán nem kell elemezni, milyen összehangolt munkát jelent a két pilótának, hogy a megfelelő sebességet megválasztva repüljenek a közönség előtt.

Az amerikaiak nagy látványossága még hátra volt, a B-2 Spirit áthúzása felfegyverzett vadászkísérettel. Idén is csodálkozó nézősereg követte figyelmével az átrepülő gépeket. Az amerikai blokk legérdekesebb résztvevője következik. Még Fairfordban nem volt látható Super Hornet légibemutató. Az amerikai haditengerészet VFA-2 századából érkezett gépet a Ricardo Traven,Boeing gyár vezető pilótája vezeti. A bemutató nagyszerü. Erőteljesen repül a Hornet, a sárkányról folyamatosan szakad le a pára. A szakértő szemek már meg-megállapítják. Ez a mai nap legjobb repülése. A jóslás bejött. A vasárnap esti hangárpartin Ricardo Traven kezébe már alig fért a sok elismerés. A Hussein király emlék kardja, az FRIAT Best Livery díj mellett az As The Crown Flies Award szobrát is hazavihette.

- Ladies and Gentleman, the Red Arrows- jelentette be röviden a speaker Red 10, azaz Steve Underwood. A kötelék egyszerre két évfordulót is ünnepel. A jelenleg használt Hawkok harmincévesek valamint a köteléknek ez a negyvenedik aktív éve. Az időjárás sajnos egyik nap sem volt kegyes a hazai bemutató kötelékhez, így a csökkentett rolling bemutatót repülhette a kilenc Hawk. A rossz idő ellenére repülésükkel gyorsan feledtették a nézőkkel, hogy nem a teljes programot láthatják, kimaradnak a magas elemek. A programból sugárzik az erő és a precizitás. Minden néző érzi, kicsit más ez a bemutató, mint a többi kötelék programja, angolosan tökéletes. A csapat pilótái pontosan tartják a figurákat, professzionális kötelék mürepülést mutatnak be.

Az idei  RIAT-on debütált egy másik Hawk kötelék is. A finn Midnight Hawks-októl egy légies, egyszerü programot láthattunk. A vasárnapi repülésük teljesen elfelejtette barátunkkal az előző napi "döcögős" repülést, sőt választ kapott a kérdésre is, milyen az utolsó előtti manőver. Vasárnap a jobb időben sikerült meg mutatni, mit tudnak a finnek. Reményteli csapat, sok gyakorlás van még előttük.

A repülőprogram utolsó blokkjához érkeztünk. Emlékezés a hatvan évvel ezelőtti partraszállásra. Az angol szervezők soha nem hagyják ki az emlékezést a II. Világháború eseményeire. Idén egy közel egyórás programban mutatták be mi történt a levegőben és a földön 1944. június 6-án. A korhü rádió hangot speciális technikai felszereléssel imitálták. Ez nem más, mint a speakerek szájára erősített müanyag pohár. A bemutató levegőbe emelkedtek Dakoták, Spitfire-k és Mustangok, a valós események illusztrálására több száz piropatront robbantottak fel.

A D-DAY emlékére tartott repülés zárta a RIAT 2004 dinamikus programját. Repülőbarátunk elindult az otthon tervezett dokumentációk, emlékek beszerzésére a hosszú bazársoron. Emlékképekben, fotókban és kiadványokkal gazdagítva jó emlékekkel búcsúzik a repülésszerelmeseinek Mekkájától, Fairfordtól.

Repülőbarátunk és a JETfly stábja a Forgó Travel utazási iroda segítségével jutott le Fairfordba. 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin