2016. 12. 08. csütörtök
Mária
: 313 Ft   : 292 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Csillagharcos búcsúja

JETfly  |  2004-07-31 14:58:27

Az olasz légierő az idén kivonja hadrendjéből az utolsó Lockheed F-104 Starfighter vadászgépeit. A típus utolsó üzemeltetőjeként az első repülés ötvenedik, illetve a rendszeresítés negyvenedik évfordulója alkalmából Starfighter világtalálkozót és nyílt napot rendeztek Róma mellett, Pratica di Mare repülőterén

Csütörtök este fél nyolc. Összeszokott, négyfős kis csapatunknak most sikerült elhagyni Osztyapenko kapitány egykori emlékmüvének helyét, ezzel magunk mögött tudva az utazás legidegesítőbb felét. Eleve megcsúsztunk az indulással, egyikünknek a tervezettnél tovább bent kellett maradnia a munkahelyén, így csak hatra tudott értem jönni. Utána még összeszedtük másik két útitársunkat, miközben meg kellett küzdenünk a pesti csúcsforgalommal is. De a végére nem maradt más előttünk, mint az autópálya - és vagy ezerötszáz kilométer.

 

Az olasz repülőnapokon kialakult szokásnak megfelelően a repülőtér kapuit vasárnap tárták szélesre a nagyközönség előtt, de szombaton is lerepülték a teljes programot, a légierő vendégei, a családtagok, az újságírók, és ebben az esetben a világtalálkozó résztvevői számára. Mi azonban már egy nappal korábban, péntek reggel Róma közelében voltunk, ugyanis meg kívántuk nézni az olasz légierő múzeumát, melyet egy nagyobb felújítás után néhány éve nyitottak meg újra.

Az Osztrák-Magyar Haditengerészet Lochner repülőcsőnakja

A tervezettnél későbbi indulás miatt a szokásosnál kicsit gyorsabban vezettünk, ennek megfelelően már fél nyolc körül a múzeum térségében voltunk. Volt tehát egy kis időnk, és valamelyikünknek eszébe jutott, hogy itt van a közelben a viterboi repülőtér, esetleg vessünk rá egy pillantást. Az ötlet persze azonnal zöld utat kapott, és a reptérre is gyorsan rátaláltunk. Mivel ez csak "másodlagos célpont" volt, ezért nem törtük össze magunkat, megelégedtünk azzal, hogy a kocsiból láttunk a kerítés túloldalán néhány CH-47 Chinookot és AB-212-est - rengeteg munkába siető katona mellett.

Nyitáskor már ott voltunk a Vigna di Valle-i múzeum kapujában, mely festői helyen, braccianoi tó partján található, egy volt vízirepülő-támaszpont helyén. Belépésnél felírták az adatainkat - elvégre ez mégiscsak a légierő egyik bázisa -, majd behajthattunk a parkolóba, mintegy 50 méterre az első kiállított gép mellé.

A bejárathoz sétálva megnézhettük a a bázis múltjából meghagyott, elfajzott világítótoronyra emlékeztető hidroplán-kiemelő darut, illetve a közelmúlt azt a négy-öt gépét, melyet mintegy kedvcsinálónak hagytak a szabad ég alatt. A bejáraton belépve mindjárt az első világháborús gépek csarnokába siettünk. A terem képét korának egyik legjobb nehézbombázója, egy hárommotoros Caproni 33-as uralta. Az egyik sarokban egyike azoknak a híres Ansaldo SVA-5-ös egyszemélyes felderítő-vadászoknak, melyekkel egy merész rajtaütéssel Bécset bombázták. Számomra azonban nem ez volt itt a legizgalmasabb gép, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének jelzéseit viselő Lohner L-I-es repülőcsónak, melyet a háború során zsákmányoltak - a típus egy másik példányának lemásolásával indult el a sikeres olasz hidroplángyártás.

A Scheinder-kupaversenyek egyik résztvevője

A következő teremben az olasz repülés fénykorának emlékei láthatók. Balbo kötelék-óceánrepülése még makettek formájában is tiszteletet parancsoló, és nem feledkeztek meg Nobile egyik léghajójának gondolájáról sem. A falakon látványos képregényeken mutatják be többek között az Északi-sark meghódítását és a Schenider-kupáért folyt küzdelmeket. Ez utóbbiak emlékei teljes valójukban is láthatók - három gyönyörü versenyhidroplán formájában. A tüzpiros gépeken azonnal látszik, hogy koruk legnemesebb, leggyorsabb telivéreik voltak. Ezek mellett sokat időztem, gyönyörködve bennük. Külön öröm volt, hogy alaposan megszemlélhettem az olyan részletmegoldásaikat, mint például a rézcsöves felületi hütők.

Miután az olaszok alulmaradtak a Schneider-kupáért folyó küzdelmekben, elhatározták, hogy megépítik a világ leggyorsabb repülőgépét. A Macchi-Castoldi MC.72-esben csúcsosodott ki mindaz a tapasztalat, amit a versenyhidroplánok építése során megszereztek - a karcsú, tandemmotoros gép által 1934-ben elért sebességet csak 1939-ben sikerült felülmúlni a Messerschmitt Me-209V-1 versenygéppel.

Ugyanebben a teremben állt még néhány nagyon izgalmas gép. A Caproni-Campini CC.2 az első sugárhajtómüves repülőgépek közé tartozott, de benzinmotorral hajtott kompresszorával a fejlődés zsákutcájának bizonyult. Mellette két gép, melyet a Magyar Királyi Honvéd Légierő is használt. Míg a Nardi FN.305 nem igazán ismert, addig a Fiat CR.32-est senkinek sem kell bemutatni - a kiállított vadászt a spanyolok ajándékozták a múzeumnak, ennek megfelelően a francoista erők színeiben pompázik a gyönyörüen helyreállított kétfedelü.

A következő hangár kicsit megtréfált bennünket, elsőre nem akart kinyílni a fotocellás ajtaja, és már kezdtünk pánikba esni, hogy a második világháborús gépeket nem nézhetjük meg közelről. Azonban ezt az akadályt is sikerült leküzdeni, és máris páratlan látvány tárult a szemünk elé. Velünk szemben egy Fiat G.212-es, annak a G.12-esnek a továbbfejlesztése, melyet a magyar légierő is használt. A szárnya alatt szerénykedik egy Spitfire IX-es, az olasz légierő színeiben. Mellette egy másik hárommotoros szállítógép, egy Savoia-Marchetti SM.82-es. A gépet valamilyen baleset érhette, a jobb szárnya meg volt rogyva, fékszárnyai leszerelve, és alatta egy munkaterületet kerítettek el. Ennek túloldalán egy Mustang, ismét helyi felségjelekkel.

Fiat CR.32, spanyol felségjelzéssel

A bejárattól jobbra néhány kisebb futár- és gyakorlógép, illetve a nézők feje fölé magasodva egy hatalmas, hárommotoros Cant Z.506-os hidroplán, a múzeum egyik leglátványosabb darabja. Balra tőlünk egy Macchi MC.202-es - melynek csillagmotoros elődje még az előző teremben állt -, illetve egy Fiat G.55-ös. Érdekes, hogy a múzeum vezetői nem találtak kivetnivalót a történelemben - egyaránt láthatók vadászgépek Mussolini légierejéből, a szövetségesekkel együttmüködő olasz légierőtől, illetve a fasiszta salói köztársaságból.

Külön örömünkre szolgált, hogy az első világháborús gépek csarnokához hasonlóan az egyik falat a padlótól a plafonig üvegből készítették, így nem kellett a fotóállványokkal bajlódnunk egy-egy kép kedvéért. A szállító gépek mögött pedig elhelyeztek egy háromemeletes emelvényt, melynek tetejéről szokatlan perspektívából, szinte makettként tárultak elénk a gépek.

Az utolsó teremben állították ki mindazt, amit a háború utáni olasz légierőből be tudtak mutatni. F-84-esek és F-86-osok különböző változatai, a négy Fiat G-91-es egyikének bal oldaláról az összes burkolólemez eltávolítva, az elvetélt Fiat G-80-as gyakorló- és Aerfer Ariete vadászgépek prototípusai éppúgy, mint egy nullszériás Tornado. Hogy a második világháború technikáját kedvelő társunk se unatkozzon túlzottan, a sarokban a leghíresebb olasz bombázógép, a Savoya-Marchetti SM.79 egyik példánya, melyet Libanonból szereztek vissza.

Miután szokásunkhoz híven végigfotóztuk a múzeumot, ezúttal kivételesen arra is jutott időnk, hogy a kamerákat letéve, még egyszer végignézzünk minden érdekességet, alaposan végigelemezhessük a gépeket. Ekkor vált véglegessé az első benyomásunk, mely szerint az intézmény a maga nemében az egyik leghangulatosabb Európában, ráadásul néhány olyan ritkasággal, mely egykoron a magyar légierőt is erősítette.

A múzeum galériájából szinte makettnek tüntek a gépek

A kijáratnál kisebb csapda várt, ugyanis időközben kinyitott a szuvenírbolt. Szerencsére a számos, nagyon érdekes kiadvány nagyobb része olasz nyelvü volt, így megmenekültünk egy komolyabb anyagi csődtől, mely az angol kiadványok esetén valószínüleg nem került volna el.

A korai kezdésnek megfelelően korán is végeztünk, így felmerült a kérdés, hogy mivel üssük el a délutánt. Végül úgy döntöttünk, hogy a római városnézést valamelyik estére hagyjuk, most inkább megpróbáljuk megkeresni azt a két bontót, melyet az Európai repülőgép-múzeumok és roncstelepek címü kézikönyv a közelben jelzett.

Azonban a nálunk levő térkép nem volt elég alapos ahhoz, hogy oda is találjunk - így odamentem a múzeum parkolójában álló egyik olasz rendszámú autóhoz. Jót mosolyogtam, mikor a benne ülő angoloknál is megláttam ugyanezt a könyvet, illetve ugyanazokat az internetről szerzett listákat, melyeket mi is használtunk.

Gyakorlati segítséget azonban nem kaptunk tőlük, így elindultunk a felé a telep felé, amelyet Róma áttekintő térképével is jó eséllyel megtalálhattunk. A város körüli autópálya-gyürün sajnos belekeveredtünk a péntek délutáni dugóba, melyen átaraszolva végül is megtaláltuk a roncstelepet. Itt azonban kiderült, hogy a 2002-es kiadású kézikönyv óta változott egy s más, és a Starfighterek hosszú sora helyett mindössze egy Fiat G-91T árválkodott a telepen - számos löveg, torpedó, tüzérségi lőszer és egyéb heavy metal társaságában. A többieknek ez nem okozott akkora traumát, mint nekem, és még fel sem ocsúdhattak, mire a közeli benzinkútnál vettem egy részletes Róma térképet.

Az olasz repülőipar egyik sikertörténete, az MB-326

Mivel az autópályán látott dugóba nem kívántunk visszamenni, ezért inkább a kertek alatti kerülőutat választottuk. Az biztos, hogy hamarabb odaértünk, de az is, hogy a sofőr jó pár ősz hajszálába került a római csúcsforgalom - valahogy nem tudta megemészteni, hogy két sávban négy autó áll egymás mellett a piros lámpánál, kilövésre várva.

Sabre a roncstelep udvarán

A másik, még külvárosibb roncstelepen már a megérkezéskor láttuk, hogy több szerencsével jártunk. A bejáratnál a fübe leszórva a hatvanas-hetvenes években kivont gépek közül néhány - Fiat G-91, Sabre, Tracker, P.166, Thunderjet. Az irodaépület mellett egy szépen helyreállított Sherman harckocsi - és sehol egy teremtett lélek. Hátramentem, hogy valakitől mégiscsak engedélyt kérhessek a belépésre, és találkoztam is három építőmunkással, akik nagy nehezen elmutogatták, hogy 20 perc múlva indulnak haza, addig szabad a pálya. Értetlenségünkre magyarázatot adott a kicsit arrább parkoló régi Mercedes román rendszámtáblája.

Ez igazi, kőkemény roncstelep volt, mely szintén a hadseregről leselejtezett eszközökből él. Egy sorban HSN lövegek, arrább takarosan egymásra rakott olajzöld konténerek, másutt pedig enyésző kiszolgáló jármüvek. És vagy húsz Starfighter.

A gépeknek igazából csak a törzsei felismerhetők, ahogy egymás mellett, szárnyak nélkül fekszenek a füben. Az alsónémedi Roncs-Ranchhoz szokott szemünknek nagyon jó állapotban vannak, sehol egy bevert kabintető, összegrafittizett vezérsík, hiányzó burkolólemez - ezek a gépek egyenesen a légierőtől kerültek ide, és valószínüleg már jó ideje.

Az igazi hardcore spotterek dolgát megnehezíti, hogy a gépek ideszállítás után vegyesen kerültek összeszerelésre, vagyis a törzsön és az orr-részen szereplő lajstromjel az esetek többségében nem egyezik - de mi nem a lajstromjelek felírásáért jöttünk.

A rendelkezésünkre álló húsz perc alatt éppen hogy végig tudtunk rohanni a telepen, készítve néhány érdekes fényképet - és ismét összefutva a múzeum parkolójában megismert angolokkal. Hiába, nem csak mi gondoltuk úgy, hogy a Starfighter-búcsút kicsit kibővítjük.

Péntek estére már csak a szállásunk elfoglalása maradt hátra - a tengerparti kemping még számos jó ötlettel szolgált volna a Zimmer Feri címü film alkotóinak. Mindegy, zuhanyozni lehet, és a sátrat is van hol felverni. A helyzet jókedvü elviselésén az olasz élelmiszeripar is sokat segített azzal, hogy itt 0,66-os sörös palackokba töltik a barna nedüt.

Tőlünk tizenöt méterre, holland rendszámú autó mellett másik sátor, két lakója fél óra múlva jött át megkérdezni, hogy mi is a repülőnapra jöttünk-e. Főállásban a holland légierőben F-16-osokat szerelnek, de persze egy jó kis repülőnap kedvéért bárhova hajlandók elmenni - két héttel később egyikük volt az első ismerős, akivel a pozsonyi repülőnapon összefutottam.

Szombat reggel szerencsére nyoma sem volt az előző este összeállt felhőzetnek, így kisimult idegekkel vágtunk neki a repülőtértől elválasztó néhány kilométernek. A kapun behajtva udvariasan ellenőrizték az akkreditációnkat. Talán szimpatikusak lehettünk, de ezúttal ki se kellett pakolni az összes cuccot a kocsiból, hogy átessünk a - többnyire alapos - biztonsági ellenőrzésen, így teljesen zavartalanul hajthattunk be a sajtónak fenntartott parkolóba. Ez már annyira tele volt, hogy a forgalomirányító megkért bennünket, hogy a szabályokat rugalmasan értelmezve parkoljunk le - hiába, ez Olaszország, ahol a rossznyelvek szerint a KRESZ csak ajánlások gyüjteménye.

A sajtónak átadott hangárban megkaptuk a belépőkártyáinkat, és egyben kiderült, hogy az újságíróknak szóló eligazítást lekéstük. Nem baj, hamarosan rájöttünk, hogy a szervezés alapjaiban ugyanolyan, mint a többi olasz rendezvényen, így nem veszítettünk túl sokat. Gyors körbepillantás után máris elindultunk a futópálya felé.

Olasz szokás szerint a zónát nem a reptér egyik eldugott sarkában rendezik be, hanem a bemutatókat repülő gépeket a nézők előtt, a gurulóúton állítják ki, ott keltik életre. Ez egyrészt nagyon látványos, másrészt nagyon el tudja rontani annak a kedvét, aki innen akarja a fel- és leszálló gépeket megörökíteni.

A gurulóutat megközelítve kiderült, hogy igaznak bizonyultak a pletykák - az olaszok jó néhány repülőképes Starfightert szedtek öszsze az eseményre! Központi helyen, ezúttal még a Frecce Tricolorit is kiszorítva tizenhárom öreg szárnyasrakéta, nyitott kabinokkal és szerelőnyílásokkal, néhány közülük különleges díszfestéssel - és még a nap is jó irányból süt a fotózáshoz. Akár egy álom!

Azért a mellettük álló gépek is megdobogtatták a szívünket - na, nem a két Tornado, hanem az AMX-ek, az olaszok új F-16-osai, vagy éppen a törpeharcsára emlékeztető Piaggio P.180 Avanti tolólégcsavaros, kacsaszárnyú könnyü szállítógépek.

Miután végeztünk a fél "zóna" végigfényképezésével, kivittek busszal a pálya végéhez. Szombaton a leszállóirányt választottuk, onnan néztük végig a müsort. Amiben nem volt gyenge láncszem!

Az olasz légierők szinten mindent a levegőbe emeltek, ami egy napba belefér. A helikopterek közül láttuk a légierő HH-3F-jeinek látványos kutató-mentő bemutatóját, megmutatta mozgékonyságát a szárazföldi hadsereg A-129 Mangustája, ami mögött nem sokban maradt el a haditengerészet háromhajtómüves EH-101-ese sem.

A légcsavaros gépek közül levegőbe emeltek C-130J-t, Piaggio Avantit, a P.166-os egy frissen modernizált, még festés nélküli példányát, és persze nem maradhatott el a C-27J Spartan orsókkal megtüzdelt müsora sem - ezúttal szerencsére épen maradt orrfutómüvel.

Az eredetileg csak nyílt napnak beharangozott nemzetközi repülőnapról nem hiányozhattak a kötelékek sem. A Red Bull Team Szuhojai voltak az elsők, melyeket még délelőtt, "előzenekarként" küldtek fel. Olaszországban rendkívül népszerü a Frecce Tricolori, meglepetésünkre mégsem ők, hanem a svájciak F-5-ösei zárták a müsort, szokásos infracsapdás rózsájukkal.

Számomra azonban a sugárhajtómüves gépek szólóbemutatója érdekes igazán, és ebben sem volt hiány.

Nem vártunk túl sokat az AMX bemutatójától, azonban egy praticai berepülőpilóta megmutatta, hogy forszázs nélkül is lehet nagyon szépen repülni. A szokásos belga és holland F-16-os müsor mellett láthattuk az olasz Viper bemutatkozását is, a programján nem látszott, hogy még csak fél éve repülik a típust.

Felszállásra várnak az olasz Harrierek

Kellemes meglepetés volt az olasz haditengerészet Harriereinek négyes kötelékrepülése. A gépek kigurultak a pályára, egymástól mintegy 250 méterre, majd rövid várakozás után szinkronban szálltak fel. Néhány áthúzás után két részre váltak, és míg hárman a nézők előtt lebegtek, mögöttük húzott el a szóló, majd látványos mürepülésbe kezdett.

Azonban bármennyire is érdekes volt az olasz Tornado nagyon precíz repülése, a Eurofighter erőtől duzzadó bemutatója, vagy a svájci F-18-as látványos programja, Pratica di Marében az F-104-es volt a sztár.

A Startfighter-kötelék

Az első Starfighter a négygépes, nem mindennapi nyitókötelékkel érkezett. Az öreg vadászgépet mindhárom váltótípusa elkísérte, kétoldalt egy-egy helyi Tornado és F-16-os, mögötte az első olasz széria Eurofighter repült - szépen bemutatva az egész esemény hangulatát, vagyis a rendezvény nemcsak könnyes istenveled, de egyben az új gépek üdvözlése is volt.

Két áthúzás után a négyes kötelékből gyönyörüen vált ki a nap irányába Kelly Johnoson időtálló remeke, majd pár mürepülő-figura végrehajtása után leszállt.

Az F-104-esek következő jelenésére is emlékezni fog mindenki, aki ott volt. Én éppen kicsit elcsavarogtam, hogy néhány felvételt készíthessek a helikopterek zónájában álló Mangustáról és Merlinről, mikor hátrapillantva megláttam az első Starfightert a gurulóútón. Majd mögötte még egyet. És még egyet. Majd további hatot!

A svájci Hornet látványos bemutatója előtt

Régen vágtam le ilyen sprintet két fényképezőgéppel a nyakamban, de mire az első, piros díszfestést viselő F-104-es odaért, már én is ott voltam a gurulóút mellett. Szerencsére tartott még az előző program, így a gépek lassan gördültek végig előttünk, majd az utolsó néhány darab előttünk állt meg, úgy várták meg a levegőben tartózkodó Red Bull kötelék leszállását. Ami film ez idő alatt ott ellövésre került, abból egy kis fotólabor jó ideig megél.

A gépek végül kifordultak a pályára, és hármasával egymás mellett felsorakoztak. Rövid várakozás után egyenként szálltak fel, majd eltüntek, kisoroltak a tenger fölé. Ezt követően jött a tigrisfestésü Saab 105-ös bemutatója, amely végével az égen a távolban látható füstcsík átváltozott kilenc Starfighterré, ahogy egyre közelebb értek, majd gyönyörü rombusz alakzatban átdübörögtek a reptér felett. Egy nagy ívü forduló után másik irányból is végigrepültek előttünk, majd dél felé távoztak. A következő programpont után ismét megjelentek, de ezúttal kicsit lassabban, kiengedett futókkal húztak el a tömeg előtt. Aztán a Mangusta bemutatója után ismét füstcsík dél felől, de most mintha több is lenne. Először az első hármas raj jelent meg, két szürke gép szárnyvég-tartályokkal, és a piros, póttankok nélkül - akár egy rakéta. A három egyszemélyes szép oszoljt követően egyenként leszállt, de az utolsó még jóformán el se hagyta a pályát, mikor megérkezett a légtérben a következő három. Ám ezek nem együléses F-104S-ASA-M-ek voltak, hanem kétszemélyes TF-104G-M gyakorlógépek. Ez egy repülőnap szempontjából elsőre nem tünik jelentős különbségnek, azonban a G változathoz tartozó gépek hangja a kompresszor eltérő megcsapolása miatt nem hasonlít semmilyen általam ismert repülőgépéhez. Hát ez volt az a sivítás, amiért a Starfighteren felnőtt nyugat-európai repülésrajongók tömegei elindultak, hogy itt, Olaszországban utoljára még hallhassák.

A kilencgépes kötelékkel szerencsére nem mondtunk végleg búcsút az öreg vadászgépeknek, a délután folyamán a helyi kísérleti alakulat egyik gépe még egy igazi, forszázzsal és g-kkel teli, kemény vadászrepülős programot mutatott be. Egyikünk sem várta el, hogy a gép csomót kössön a saját füstcsíkjára, de a levegőbe emelkedés után azonnal, még kiengedett futókkal végrehajtott orsó mindjárt az elején egyértelmüvé tette, hogy gyakorlott pilóta kezében félelmetes dolgokra képes a szárnyakkal alig rendelkező vadász.

A nap végén, a Frecce Tricolori müsora előtt ismét a levegőbe emelkedett a piros díszfestésü gép, de ezúttal is eltünt a szemünk elől. Majd az olasz kötelék müsora után visszatért - a tíz mürepülőgép élén. Természetesen csak néhány áthúzást hajtottak végre közösen, mürepülésről szó sem volt, azonban a gesztus, ahogy a nyugdíjba vonuló típus vezette a nemzeti intézménynek számító csapatot, szinte szívbemarkoló volt.

Ez után került sor a Patrouille Suisse müsorára, de felszállásuk után inkább elsétáltunk a statikus sor felé, amely nem hozott szégyent a nagyon erős repülőprogramra. Az olasz fegyveres erők jóformán minden típusukat kiállították, a rendőrségi megfigyelő Partenavia Observertől a Eurofighterig, a Piaggo P.166 különböző tengerészeti felderítő változataitól a Boeing 707-es tankerükig. Külföldi gép viszonylag kevés volt, de akadt közöttük néhány gyöngyszem is. Szinte biztos, hogy utoljára láthattuk a Luftwaffe Nellist megjárt, amerikai és német nemzeti színekben pompázó MiG-29-esét, és török RF-4E felderítőgéppel sem lehet túl gyakran találkozni. Ezt a holland spotterek is annyira érdekesnek találták, hogy mire odaértünk a két Phantomhoz, addigra a fényképezést könnyebbé teendő, elbontották a gépek elől a kordont.

Szívünknek különösen jólesett, hogy ebben az erős mezőnyben a külföldi forgószárnyasokat egyedül két szentkirályszabadjai helikopter képviselte.

Külön sorban álltak az olasz helikopterek, de a lenyugváshoz készülődő nap fénye már nagyon megnehezítette a fényképezést, így inkább ezt a programpontot eltettük másnap reggelre.

Mivel ekkor már gyakorlatilag zárták be a repteret, nekünk is távoznunk kellett. Este a csapat merészebb része még megpróbálkozott egy fürdéssel a tengerben, a hideg víz azonban nagyon hamar a kísérletezés feladására kényszerített bennünket.

Vasárnap reggel korábban mentünk ki a reptérre, még a médiaparkolóban is rendes helyet kaptunk, miután átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen - ezúttal a csomagtartó teljes átvizsgálása után.

Ez a MiG-29-es Amerikában is megjárta

Hiába indultunk korábban, mint az előző napon, a statikus sort elözönlő tömeget nem tudtuk megelőzni. A helikoptereknél a kordon csak tájékoztató jellegünek bizonyult, így nem igazán tudtuk a gépeket végigfotózni, vagyis beigazolódott a régi tapasztalatunk, miszerint amit ma megtehetsz...

A vámőrség meglehetősen ritkán látható Agusta 109-ese mellett számos forgószárnyast állítottak ki a parti őrség, rendőrség, csendőrség, szárazföldi hadsereg, haditengerészet, illetve a légierő kötelékéből. Az erdőőrség gépeit hiányolva el is gondolkoztunk, hogy elkérjük a panaszkönyvet...

A fotók hiányáért azonban kárpótolt, hogy találkoztunk pár ismerőssel. A szentkirályszabadjai helikopterek személyzete éppen az olaszok új EH-101-esét indult megnézni, mikor összefutottunk, majd belebotlottunk abba a hozzánk hasonló magyar csapatba is, akikkel már számos külföldi rendezvényen jelentünk meg - egymástól függetlenül.

Miután megbeszéltük, hogy ki mit látott, kinek mi tetszett, elindultunk az F-104 világtalálkozónak otthont adó hangárba, ahol addigra már véget ért a rendezvény hivatalos része. Az épület előtt kis pulpitus, két oldalán egy-egy Starfighterrel, az egyik eredeti fémszínüre festve. Mellettük három gép, az egyik nyitott kabinja előtt hosszú sor kígyózik, öreg pilóták és fiatal vendégek állnak sorba egy utolsó beülésre. A másik kettő előtt folyamatosan kattognak a fényképezőgépek, csoportképek készültek a rég nem látott barátokkal.

Bent a hangárban az asztalokon rengeteg Starfighter-alkatrész kiállítva, és egy kis emelvényre állítva egy F-104-es félszárny, néhány filctoll társaságában - jutott elég hely mindenkinek, hogy itt hagyja a kézjegyét.

Leszálló F-104

Mivel tegnap a pálya déli végénél voltunk, ezért ma a középen elhelyezett fotósszektorban kezdtünk. Ez csak egyikünknek nyerte meg a tetszését, így hárman kibuszoztunk az északi véghez. Előbb azonban némi telefonos egyeztetés után végre találkoztam kedvenc hírforrásom kelet-európai szekciójának szerkesztőjével, akivel már több éve rendszeresen levelezünk - végre egy arc is kapcsolódik az e-mailekhez.

Csoportkép a régi barátokkal

A pálya északi végénél ekkor még viszonylag kevesen voltunk, így a kísérőink megengedték, hogy számunkra kijelölt szektor határait átlépve az olasz haditengerészet ott parkoló AV-8B+ Harriereiről is készítsünk néhány felvételt, amire később már nem volt mód.

Ez a szektor nem volt igazán szerencsés, mivel több gép is már az előző gurulóútnál letért a futópályáról, és bánatunkra nem gördült el előttünk. Ezért azonban bőségesen kárpótolt az, hogy végignézhettük a Harrierek életre keltését. Már az szokatlan volt, hogy a földi személyzet zöld és barna pulóvereket viselt, de amikor indítás után negyed órán át vigyázban álltak a gép mellett, akkor egyenesen leesett az állunk. Hát igen, a hordozófedélzeti üzem egy másik világ!

A kilencgépes kötelék leszállásánál történt egy apróbb malőr, az egyik díszfestésü gépnek nem nyílt ki a fékernyője, így fékhorgot engedve állt meg. Mintegy öt perc alatt szabaddá tették a pályát, azonban ezzel végképp elveszett a reményünk, hogy a többi gép előttünk guruljon vissza állóhelyére.

Minden kézjegynek jutott elég hely

A program alapvetően megegyezett a szombatival, azonban az olasz miniszterelnök megjelenése miatt voltak apróbb változtatások. Ezzel a légierő PR-eseinek addig hibátlanul müködő gépezetébe is apróbb porszemek kerültek, ugyanis még nem ért véget a délelőtti program, mikor szándékunk ellenére bevittek minket a sajtóközpontba. Ennek azonban volt egy hasznos oldala is - kiderült, hogy nagyon finom ebéddel is kedveskedtek, amiről tegnap holmi F-104-esek kedvéért lemondtunk...

A Spartan bemutatőja ismét lélegzetelállító volt

A svédasztalnál ismét összegyültünk mind a négyen, és megbeszéltük, hogy a müsor hátralevő része helyett talán jobb lenne időben elindulni, hogy hazafelé elkerüljük az ilyenkor szokásos dugót. Még egy dolog azonban motoszkált a fejünkben - az egyik épület mögött, zárt területen láttunk néhány leselejtezett, lepukkant Starfightert. Korábbi repülőnapok tapasztalati után nem nagyon bíztunk abban, hogy odaengednek, de az olasz légierő sajtósai ezúttal is felülmúlták az elvárásainkat, és azonnal intézkedtek az odaszállításunkról. Néhány perccel később ezzel a nagyon kellemes élménnyel gördültünk ki a repülőtér kapuján, ahol kínos meglepetés várt - a forgalmat irányító rendőr ellentmondást nem türően a tengerpart felé irányított minket, ahonnan éppen fél Róma indult vissza a városba, így a hazaút első ötven kilométere négy óránkba került!

A teljes cikk az Aranysas magazin 2004. augusztusi számában olvasható!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 06., 16:24

Orosz rulett a tengeren

A szíriai partok közelébe vezényelt orosz Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó erősen korlátozott mértékben képes beavatkozni az Iszlám Állam és a szír kormányellenes erők elleni harcokba.
2016. 12. 05., 11:23

Repülés Kabulba, átszállás nélkül

Dr. Orosz Zoltán altábornagy: Jövőre elkezdődik a Magyar Honvédség légi szállítási képességének fejlesztése, új járműveket vesznek.
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin