2017. 03. 29. szerda
Auguszta
: 309 Ft   : 285 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Toxic Trip 2004

JETfly  |  2004-06-30 20:56:11

A NATO szervezetén belül működő munkacsoportok (NATO Training Group) egyike a vegyivédelemmel foglalkozó - NBC Defence Working Group. A 2001-es terrortámadás óta világszerte megnőtt a - főleg terrorizmus által előidézhető - vegyi fenyegetettség, aminek megfelelően a NATO is igyekszik ezek megelőzésére, illetve elhárítására felkészülni.

A már említett NBC Defence Working Group-on belül négy szekció müködik; szárazföldi haderő, légierő, haditengerészet, illetve egy orvosi csoport. Talán nem véletlen, hogy a négy csoport közül a légierőket magába foglaló szekció a legaktívabb. A légierő csoport évente több alkalommal ülésezik, illetve tart egy gyakorlatot.Az éves tervnek megfelelően került sor 2004. június 6 és június 11 között a "Toxic Trip 2004" vegyivédelmi gyakorlatra. A gyakorlatnak a korzikai Solenzara Légibázis adott otthont, ahol 19 ország (NATO országokon kívül PfP országok is részt vettek), közel 200 fővel képviseltette magát.A gyakorlat témája ezúttal a repülőszemélyzetek vegyi mentesítése volt.

Norvég repülőgép-vezetők és segítőjük

A gyakorlati bemutatókat elméleti előadások vezették be, amelyeken a résztvevő nemzetek betekintést nyerhettek egymás módszereibe, megismerhették egymás rendelkezésre álló (tervezett) technikai eszközeit.A bemutatók rávilágítottak arra, hogy a repülőgép-vezetők "megóvása" minden ország számára fontos. Megismerhettünk több típusú - a repülőgép-vezetők számára kifejlesztett - egyéni vegyivédelmi öltözetet, azok minden előnyével és hátrányával együtt. A "nem túl kényelmes viselet" kellő védelmet nyújt a repülőszemélyzetek feladatvégrehajtásához, még akkor is (mint az, az eszmecserék során kiderült), ha a pilóták nem rajonganak az ilyen öltözetben történő repülésért.

RAF pilóta "harci öltözetben"

Az egyes nemzetek mentesítési bemutatói között hatalmas eltéréseket nem lehetett felfedezni, inkább az alkalmazott technikai eszközök tértek el egymástól.Érdekesség volt az Angol Királyi Légierő (RAF) pilótáinak ön- és kölcsönös mentesítése, valamint a svéd csoport bemutatója, hiszen a bemutatott mentesítési folyamatot végzik el a Gripen pilótáknál is.

A svéd mentesítő csoport

A beszélgetések során kiderült, hogy azon nemzetek amelyek rendelkeznek megfelelő egyéni védőöltözettel, az abban történő feladatvégrehajtást (repülést) szerepeltetik a kiképzési programjaikban. Ennek megfelelően a pilóták évi egy-két feladatot egyéni vegyivédelmi felszerelésben hajtanak végre.Üde színfolt volt a házigazdák (Francia Légierő) bemutatója, ami felért egy kisebb gyakorlattal. Szimuláltak egy szennyezett területen rekedt egységet, amelyet az elsődleges mentesítés után helikopterrel menekítettek ki a területről, illetve bemutatták a teljes mentesítést "egészséges" valamint sebesült katona esetében.

Repülőgép részleges mentesítése

Rövid ízelítőt láthattunk egy repülőgép részleges mentesítéséből is, amely a repülőgép-vezető gépből történő kiszállását tette lehetővé.

... jöhet a repülőgép-vezető

A gyakorlat jelentőségét mutatja, hogy azt megtekintette a Francia Légierő parancsnoka, egy háromcsillagos tábornok, valamint beszámolt róla a sajtó és televízió is.Idén kerül sor a következő gyakorlat tervezőkonferenciájára a spanyolországi Zaragoza-ban, a "Toxic Trip 2005" helyszínén.

A Magyar Légierő is aktívan részt vesz a munkában, aminek eredményeképpen 2007-ben Magyarországon tartja ülését a NATO NBC Defence Working Group mind a négy szekciója.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-23 13:41:00
2017. március 16-tól április közepéig hat darab Eurofighter Typhoon állomásozik az izlandi Keflavik repülőterén. A vadászrepülőgépek az Olasz Légierő alakulataitól érkeztek és a NATO észak-európai légvédelmi készültségi erőit fogják támogatni.
2017-03-23 10:44:35
Megkezdődtek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kettős célú hasznosításra történő átalakításának előkészületei. A tervek szerint 2018 végére kell megfelelnie a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó civil szabályzóknak és elvárásoknak.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 28., 14:37
Történelmi jelentőségű repülésnek is nevezhető az a felszállás, amelyet a napokban hajtott végre a kanadai Bombardier repülőgépgyár új CS100-as repülőgépe amikor nonstop átrepült London City repülőteréről a New York-i JFK-re.
2017. 03. 27., 10:39
Negyven éve ütközött a ködös repülőtéren a két 747-es. Humán faktor és technikai tanulságok.
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.

  Legfrissebbek most

Az elemzés, melyet a napokban a lengyel védelmi minisztérium a fegyveres erők vezetőivel, valamint a minisztérium szakértői csoportjával vizsgált meg, megállapította, hogy az légierő részére tervezett F-16A/B vadászgépek beszerzése és hadrendbe állítása nem lenne gazdaságos, hatékony döntés.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az Airbus Defence and Space vállalat stílusosan a LIMA-2017 szakkiállításra időzítve, átadta Malajziának a negyedik, egyben utolsó A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgépet.