2017. 03. 28. kedd
Gedeon, Johanna
: 309 Ft   : 285 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

1943

JETfly  |  2004-04-12 18:12:10

Szép napnak nézünk elébe. Ma már többször voltunk felderítésen, többnyire sikeresen. Ez a mostani is annak ígérkezik. Szokásos felderítés. Az eligazításon két Ju88 pilóta mellé ültem, kicsit beszélgettünk, majd jött a százados és előkészítette a jegyzeteit.

A sátorban lassan csend lett.- A parancsnokság további adatokat kér a frontvonalról, ezért két felderítőt küldünk Kholmskaya térségébe. - Rutin munka gondoltam, és elkezdtem a térképemre a szükséges adatokat feltüntetni.- Axel százados! Ön most nem kíséri a felderítőket. - mondta a parancsnok.Kérdően felhúztam a szemöldököm és vártam a folytatást.- Tudomásunkra jutott, hogy támadás várható saját reptereink ellen, ezért arra kérem - és egyben utasítom - hogy négy Bf-109-s vadászgéppel maradjon a reptér környezetében és a támadó gépeket, semmisítse meg!Éreztem, hogy lassan gyöngyözni kezd a homlokom és a hátamon, hideg veríték kezd csordogálni.-Milyen erők várhatóak? - kérdeztem és igyekeztem palástolni a hangom remegését. Nem félelem volt ez az érzés, hanem inkább a versenylovak izgalma.-IL-2M, Lagg3IT, valamint P-40-s gépeket jelentettek a hírszerzőink. Készítesse fel a gépeket saját belátása szerint!Az eligazítás folytatódott, de már nem is hallottam, miről van szó a továbbiakban. Gyors számolgatás - mi maradt a raktárban - majd úgy döntöttem, maradék gépágyúgondolákat felszereltetem a gépemre. Hüséges 67-s gépem ma is hozzá segített egy légi győzelemhez, de ez egy másik történet. Lassan kiürült a sátor. Mire észbe kaptam a többiek elmentek a kantinba. Gyorsan megkerestem a szerelő és kiadtam a szükséges utasításokat.

Megszólalt a sziréna. - PILÓTÁK GÉPRE! PILÓTÁK GÉPRE! - kiabálták mindenfelé.A szerelő boszorkányos ügyességgel hajtotta végre az utasításokat. Kigurulás, dekli lezár.- Motort indítani! Gurulás! – hangzott az irányítótorony utasítása.Előttem Ranger pillanatok alatt eltünik - előbb a porfellegben, majd a messzeségben. Morgolódok magamban. Jó gép ez a 67-s csak nagyon kényelmes. Egy darabig követem Ranger irányát, de rövid tájékozodás után leválok. Ha túléljük, majd fizetek egy sört neki. Inkább visszafordulok és a kijelölt terület felett repülök 1500 - 2000 méteren. Hallgatom a ruszkik rádióját. Pár perc és hallom, jelentik az ellenséges vadászokat. Reménykedem, hogy nem engem vettek észre. Ha rám rontanak a kísérők, akkor végem van még az előtt, hogy bárkiben is kárt tudnék tenni. Forgolódok a felhőben, semmit sem látok. Egyszer csak:- TÁMADÁST MEGKEZDENI! RAKÉTÁKAT KILŐNI! - ordítja az IL-2 kötelékparancsnok a többieknek. - MEGVAGYTOK NYAVAJÁSOK! - kiáltom bele az orosz csatornába - nem túl jó orosz akcentussal.

Kis zavarodottság után további parancsok hangzanak el. Közben közeledem a repterünk felé. Ekkor meglátom az első IL-2-t, rögtön mögötte a másodikat. Sajnos szembe repülnek velem. Minden fegyverből tüz! - rátapadok a tüzgombokra, miközben kiesek a felhőből. Felugatnak az ágyúk és szórják az ólmozott halált a vezérgép fülkéjére. Elzúg alattam a srác, de nem foglalkozom vele, már lövöm a másodikat. Az is kapott rendesen. Felhúzom a gép orrát vissza a felhőbe. Gyorsan körbe nézek, rengeteg IL mindenhol a reptér körül. Csak vadász ne legyen velük, imádkozom magamban. Közben az orosz csatornán maradt a rádió – szerencsémre – ezért hallottam hogy az orosz IL parancsnok megelégelte a ténykedésemet és mindenkit rám szabadított. - TÁMADÁS A VADÁSZOKRA! TÁMADÁS A VADÁSZOKRA!Egy gép tünt fel, de nem felém tartott, hanem ellenkezőleg. - Megvagy! Te vagy a parancsnok! - gondoltam magamban és leborítottam. A messzer motorja üveghangon visított, de nem érdekel. Utol kell érnem azt a gépet. Istentelen nehezen gyorsul a gép, közben a szemem sarkából lövéseket látok. - ELLENSÉGES VADÁSZOK! - kiáltom a rádióba. Semmi válasz. A rohadt életbe elfelejtettem átkapcsolni. Míg gyorsulva követem az IL-2-t gyorsan átkapcsolom a rádiót. Még ki sem nyitom a számat, már hallom is a szitkozódást. A többiek hamarabb találkoztak a muszkákkal.

A francba. Sietnem kell. Már csak másodpercek hiányoznak, ahhoz hogy lőhessek.Megvan. Minden fegyverrel tüz. Szikrákat hány a Sturmovik páncélzata. Kilépem egy kicsit oldalra a gépet, közben folyamatosan tüzelek. Végig szóróm a gép bal szárnyát, majd vissza a jobb szárnyát. Mire azt is megszórnám, elfogy a nagy kaliber.- A ******! - szitkozódom hangosan. Hullanak az IL darabjai, de csak nem akar leesni. Fordulj fel **** - gondoltam és lefordultam róla. Irány a reptér. Ott bizony nagy kavarodás van. Több "kisvonatot" is látok, de hogy ki kicsoda, azt nem tudom. Feltünik egy jellegzetes sorozat, kicset lejjebb nálam. Ráfordulok és gyorsítok, közben előrébb hajolok a revihez. Elöl egy IL - talán az utolsó - utána egy messzer majd egy P-40 zárja a sort. Kiskaliber maradt, hát adok neki. Szóróm az áldást, de csak megrázza magát és lövi tovább a 109-est. Ekkor hirtelen felforrósodott lőszerek hasítják át a dekli üvegét, apró szilánkokat szórva rám, sajnos számomra túl sok helyen. A motor is találatot kap. Ebből baj lesz. A magasságom alig 100 méter és mögöttem valaki ossza az áldást. Emelkedni sehová, sebesség alig és az is kopik erősen. Mi legyen? Dobom a fülketetőt és erősen imádkozom, hogy ne szaladjak bele egy sorozatba.Szerencsém van.

A motor leállt, a ruszki túlszaladt rajtam. Utolsó pillanatban még húzom a botot koppanásig. A messzer megemeli az orrát az égnek és meg áll a levegőben. Kiesek a gépből, az ernyő belobban, lassulok, de nagyon közel a föld. Nagy puffanással érek talajt a reptértől nem messze, és elég rendesen összetörtem magam, de legalább élek. Semmi nem számít, csendesen fekszem a füben, nézem a kék eget és hallgatom a motorzúgást. Nagy csattanással érkezik mellém valami, lassan odafordítom a fejem és próbálok ráfókuszálni. Egy bicikli.- Mi a fene? - gondolom magamban, de beszélni már nincs erőm. - Valaki ezzel ment bevetésre?Ekkor valaki rám ugrik és majd\' meg fojt!- ISTENEM! HÁT ÉL! NÉZZÉTEK ÉL! - üvölt a fülembe. Próbálok erre az őrültre fókuszálni, a szerelőm az. Lassan beszürkül minden, csak a nyugodt ernyedtség marad…… lassan kinyílik a szemem, és egy fehér ágyban találom magam. Körbe nézek és néhány ember, aki körül álja az ágyam, a szerelőmet és másik alakot vélek felismerni.- Ranger! - mormogom - Jövök egy sörrel! Nem kísértelek, mikor kellett volna!- Én jövök neked egy rekesszel. - mondja mosolyogva - Ha nem vagy ott, nagyon sokat veszthettünk volna!- Megnyerted nekünk a bevetést! Tudod te hány légi győzelmed volt?- Az elsőre emlékszem, utána semmi másra, csak arra, hogy itt fekszem.- Három IL-2-t szedtél le!- Igen? Most ugye viccelsz?- Ha tudsz járni, majd megmutatom a táblán, addig hidd csak el! - vigyorog a képembe.Nyilván részeg gondolom magamban, de sebaj örülök, hogy élek.Ekkor új arc jelenik meg az ágyam végénél. Balázs őrnagy a mesterpilótánk, kezében a szokásos jegyzetfüzetével.- Tudja százados - mondja üdvözlésképpen - ha le tudta volna hozni a sérült gépet, na az lett volna csak az elfogadható eredmény.Látom a szemem sarkából, hogy Ranger arca elborul, a többieknek is valahogy sürgős dolga akad.- Szerintem, ha más taktikát alkalmaz, sokkal nagyobb esélye lett volna a túl élésre! - folytatja- Tudja, ha fölment volna 8000-m magasra és ott is maradt volna az üzemanyag elfogyásáig, biztosan sértetlenül haza hozta volna a gépét! Ez be fog kerülni a személyügyi lapjába!Ekkor a kezem lassan elindult a Lüger-em felé, amit a nővérke az éjjeli szekrényre tett. Kedvesen mosolyogtam, de ez inkább gyilkos vigyor volt. Ranger észrevette, mire készülök, így a fegyver és közém állt, ezért Balázs őrnagy nem vett észre semmit, csak folytatta az áltudományos szövegét, amitől az emberek a haja égnek áll. Váratlanul sarkon fordult és kiviharzott a kórteremből.Ranger rám vigyorgott: - Gyógyulj fel cimbora! A kantinban találkozunk.Rákacsintott a nővérkére és lelépett. Két hosszú hét gyógyulás után, már együtt ittuk a sört a kantinban.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-23 13:41:00
2017. március 16-tól április közepéig hat darab Eurofighter Typhoon állomásozik az izlandi Keflavik repülőterén. A vadászrepülőgépek az Olasz Légierő alakulataitól érkeztek és a NATO észak-európai légvédelmi készültségi erőit fogják támogatni.
2017-03-23 10:44:35
Megkezdődtek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kettős célú hasznosításra történő átalakításának előkészületei. A tervek szerint 2018 végére kell megfelelnie a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó civil szabályzóknak és elvárásoknak.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 28., 14:37
Történelmi jelentőségű repülésnek is nevezhető az a felszállás, amelyet a napokban hajtott végre a kanadai Bombardier repülőgépgyár új CS100-as repülőgépe amikor nonstop átrepült London City repülőteréről a New York-i JFK-re.
2017. 03. 27., 10:39
Negyven éve ütközött a ködös repülőtéren a két 747-es. Humán faktor és technikai tanulságok.
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.

  Legfrissebbek most

Az elemzés, melyet a napokban a lengyel védelmi minisztérium a fegyveres erők vezetőivel, valamint a minisztérium szakértői csoportjával vizsgált meg, megállapította, hogy az légierő részére tervezett F-16A/B vadászgépek beszerzése és hadrendbe állítása nem lenne gazdaságos, hatékony döntés.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az Airbus Defence and Space vállalat stílusosan a LIMA-2017 szakkiállításra időzítve, átadta Malajziának a negyedik, egyben utolsó A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgépet.