2017. 08. 22. kedd
Menyhért, Mirjam
: 304 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megkapta típusengedélyét a Boeing 787 Dreamliner

JETfly  |  2011-08-29 14:27:00

Hosszú évek munkájának gyümölcsét vehette át a Boeing repülőgépgyártó vállalat képviselete 2011. augusztus 26-án Everettben: ezen a napon ugyanis ünnepélyes keretek között kapták meg az FAA-tól (Federal Aviation Administration) és az EASA-tól (European Aviation Safety Agency) a szükséges engedélyeket, így hamarosan forgalomba állhat a polgári repülést forradalmasító Dreamliner, melynek megépítésében már a kompozit technológia dominál.

A jeles eseményt követően, 2011. szeptember 26-án elsőként a japán All Nippon Airways veheti át a régóta várt 787-est, másnap pedig a gép útnak indul Everettből, és az előzetes tervek szerint szeptember 28-án landol majd Tokióban. Az új Dreamliner elsőként egy speciális charter járattal szállít majd utasokat Tokióból (Narita) Hongkongba, november 1-jétől pedig már napi rendszerességgel közlekedhet Tokió (Haneda) Okoyama és Hirosima között.

787 Dreamliner

Az első nemzetközi járatra sem kell már sokat várni, hiszen 2011 decemberétől heti egyszer már a Dreamliner szállíthatja az utasokat Pekingbe, 2012 januárjától pedig heti háromszor közlekedik majd az ANA 787-ese Frankfurtba. A japán légitársaság összesen 55 darab Dreamlinert rendelt, reményeik szerint az idei költségvetési év végéig 11 példányt szállít le a gyártó.

A Boeing 787-ese többszöri halasztást követően 2009. december 15-én teljesítette szüzfelszállását, az ezt követő repülési tesztprogramban hat Dreamliner vett részt, összesen 4645 repült órát gyüjtöttek össze.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-08-16 11:11:46
Emlékezni kell a múltra, tisztelni kell a múltat, de még inkább azokat, akik a jövőt építették a régi korokban – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnök augusztus 15-én, kedden Veszprémben a légierő haderőnem és a repülők napja alkalmából tartott ünnepségen.
2017-08-17 13:08:28
Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület augusztus 5-én Emlékhely avatót tartott Balatonalmádiban. A 70-es évek közepén két Mi-8-as és egy Kamov Ka-26-os típusú helikopter zuhant a Balatonba.
2017-08-08 11:45:18
Augusztus elsejei hatállyal ezred szintű szervezetté vált az MH Pápa Bázisrepülőtér, ezzel új korszak kezdődött az alakulatnál. Az átalakítás utáni első bázissorakozót augusztus 7-én tartották.
2017-08-03 10:04:38
A BAE Systems legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy 2017 első hat hónapjában 10 db Eurofighter Typhoon gördült le a gyártósorról, a miértekre választ is adott a brit repülőgépgyártó vállalat.
2017-08-01 11:39:09
Az egyiptomi védelmi minisztérium 2017. július 26-án megerősítette, hogy megérkezett országukba az első 2 együléses Rafale C típusú többcélú vadászbombázó. Napjainkig az Egyiptomi Légierő a megrendelt 24 Rafale-ból már 11 példánnyal rendelkezik.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 22., 14:39
Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy Olaszországból Budapestre tartó személyszállító repülőgép augusztus 22-én, kedden délelőtt.
2017. 08. 22., 09:35
Ami ma már megszokott látvány az MH Pápa Bázisrepülőtéren, az tíz évvel ezelőtt még újdonság volt. 2007. augusztus 27-én történt a C-17-es típus első pápai kiszolgálása.
2017. 08. 21., 12:49
Májusi látogatás Lengyelországban.
2017. 08. 21., 12:24
Augusztus 20-án, vasárnap, a déli órákban Ausztria felől egy Boeing személyszállító repülőgép lépett Magyarország légtérébe anélkül, hogy a légi irányítással rádiókapcsolatot létesített volna.

  Legfrissebbek most

A közelmúltban már több forrás is beszámolt arról, hogy Indonézia is az orosz Szu-35Sz-szel képzeli el flottájának modernizációját: a hír úgy tűnik, igaz, már darabszámról is olvashatunk.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az Oroszország Helikopterei Holding karöltve az IHSRC (Iran Helicopter Support Renewal Company) vállalattal megkezdte Iránban a Ka-226T típusú könnyű, többcélú helikopter extrém magas hőmérsékleti tesztjeit.