2016. 12. 05. hétfő
Vilma
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Meghosszabbított törzsű Q400-ast dob piacra a Bombardier

JETfly  |  2010-04-07 14:22:11

A Boeing és az Airbus mögött a harmadik legnagyobb repülőgépgyártónak számító kanadai Bombardier egyik illetékese bejelentette, hogy az elmúlt időszakban egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a légitársaságok a turbólégcsavaros Q400-as meghosszabbított törzsű változata, az egyelőre csak Q400X névvel fémjelzett repülőgép iránt.

Gordon Pratt, a Bombardier Q400 programjának igazgatója egy interjú keretein belül válaszolt a meghosszabbított törzsü regionális utasszállító jövőjét érintő kérdésekre. Annak ellenére, hogy a Q400X programot még hivatalosan el sem indították, a Q400-ast már üzemeltető, illetve a beszerzését fontolgató légitársaságok nagy érdeklődést mutatnak a Bombardier újdonsága iránt, ami az előzetes tervek szerint 2013-2014 között debütálhat. A Q400X 90 utast vehet majd fedélzetére, üzemeltetését tekintve pedig kategóriájában az egyik leggazdaságosabb utasszállítóként tartják majd számon.

Az igazgató azt is kihangsúlyozta, hogy a piacon egyre nagyobb a kereslet a turbólégcsavaros gépek iránt, többek között az Egyesült Államokban is. 2000 és 2009 decembere között a kanadai repülőgépgyártó 65 Q400-ast szállított le különböző amerikai légitársaságoknak (például a Horizon).

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.
2016. 11. 30., 10:07

A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

El se indulhatott volna ez a gép erre az útvonalra? Amikor nincs kerozinszaga a roncsnak. A navigációs tartalék és a kötelező kitérő reptér.
2016. 11. 30., 10:03

Fehér hattyú

35 éve repül a Tu-160-as nehézbombázó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az idén 15 éves katonai toborzás Bács-Kiskun megyei történetét és eredményeit is megismerték azok, akik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának rendezvényén vettek részt a mai napon Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetemen.