2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Törökország rakétavédelmi rendszert tesztel

Art of WAR  |  2016. 10. 11., 12:09

Török „vaskupola” nyújt védelmet az Iszlám Állam rakétái ellen.

A Török Köztársaság védelmi miniszterének nyilatkozata alapján országa egy olyan új rakétavédelmi rendszer kifejlesztésének utolsó szakaszába érkezett, amelynek elsődleges feladata az Iszlám Állam területéről a török városok ellen indított rakétatámadások megakadályozása, kivédése.

A feladatrendszer és az elérni kívánt képesség figyelembevételével kijelenthető, hogy valójában nem egy klasszikus értelemben vett rakétavédelmi rendszerről van szó, sokkal inkább egy úgynevezett nem irányítható harcászati rakéták és tüzérségi lövedékek megsemmisítésére szolgáló (Counter Rocket, Artillery and Mortar – C-RAM) védelmi rendszerről (a fordító megjegyzése).

Fikri Isik török védelmi miniszter úgy fogalmazott egy a CNN Turk részére adott nyilatkozatában, hogy a fegyverrendszer 18 hónapja megkezdődött fejlesztési folyamata véget ért és a héten tervezett tesztek végrehajtását követően megtörténik annak telepítése és az Iszlám Állam által indított rakéták elleni alkalmazása. „Mindig is nehézséget jelentett számunkra a rövid hatótávolságú rakéták, „Katyusák” elleni védelem, az új rakétavédelmi rendszer azonban képes lesz megfelelni ezeknek a kihívásoknak.” jelentette ki a miniszter.

Az elmúlt évben a Szíria északi területén elhelyezkedő, az Iszlám Állam által ellenőrzött területről folyamatos rakétatámadások érték a szír-török határ közelében fekvő török városokat. A legnagyobb pusztítást a Törökország déli részén található Kilis városa szenvedte el, ahol a sorozatos rakétatámadások következtében legalább 21-en vesztették életüket és egész lakónegyedek dőltek romba, otthonaik elhagyására kényszerítve a helyi lakosságot.

Ez év augusztusában intenzív tüzérségi előkészítést követően török szárazföldi csapatok lendültek támadásba Szíria északnyugati határtérségében. A török haderő műveletei az óta is folyamatosak a határ menti szír területen, azonban mindezidáig nem sikerült a dzsihadista militáns csapatokat olyan távolságra visszaszorítaniuk, hogy azok rakétái ne jelentsenek közvetlen fenyegetést a közeli török városokra. Az Iszlám Állam állásaira mért napi rendszerességű török tüzérségi csapások ellenére az elmúlt héten ismét rakétatámadások érték Kilis városát.

Az új török védelmi rendszer paramétereit tekintve az Izrael Állam által már sikerrel alkalmazott Vaskupolával (Iron Dome) mutat hasonlóságot, amely a Gáza-övezetből Izrael ellen intézett rakétatámadások elhárítása során már többszörösen demonstrálta a tőle elvárt magas szintű megsemmisítési képességet. A török fejlesztők által tervezett és török védelemipari vállalat által gyártott rakétavédelmi rendszer rendeltetése a 4 és 70 km közötti hatótávolsággal rendelkező föld-föld rakéták megsemmisítése azok célba érkezése előtt.

 „Amennyiben minden a terveknek megfelelően halad, a rendszer kellően hatékony lesz az Iszlám Állam indította rakétafenyegetés kezelésére, elhárítására." jelentette ki Metehan Demir védelmi szakértő. Demir szerint azonban a törökök által „Korkut” névre keresztelt fegyverrendszer valós körülmények közötti alkalmazásáig még tesztek sorozata szükséges, ami korábbi tapasztalatok alapján akár hónapokat vehet igénybe.

 

A védelempolitikai és haditechnikai kérdésekkel foglalkozó újságíró, Ilker Akgungor egy cikkében arról írt, hogy a Korkut rendszer alapját egy önjáró légvédelmi eszköz képezi, ami képes akár percenként 1100 lövés leadásával még a becsapódás előtt megsemmisíteni az ellenséges rakétákat. A fegyverrendszert egyébként a katonai rádiókat és védelem- elektronikai rendszereket is előállító Aselsan török védelemipari cég gyártja.

Védelempolitikai és haditechnológiai elemzők egyetértenek abban, hogy az Iszlám Állam indította rakétatámadások miatt Törökország kiemelten kezeli a Korkut rendszer gyártási folyamatának felgyorsítását.

Abdullah Agar biztonsági szakértő azon a véleményen van, hogy a terrorszervezetek által a lakott területek ellen intézett támadások okozta veszteségek (halálesetek, rombolások) következtében a helyi lakosság körében kialakult félelem és pánik is arra ösztönözte Törökországot, hogy elsődleges prioritásként kezelje a helyzetet és a lehető legrövidebb időn belül kifejlessze és legyártsa a Korkut rendszert.

A kialakítandó rakétavédelmi rendszer hatékonyságának növelése érdekében Törökország korai figyelmeztetőrendszer és földi telepítésű légvédelmi rakétarendszer kifejlesztésén is dolgozik, ezzel is biztosítva egy komplex és összetett védelmi rendszer megvalósítását.

„Ezek az újonnan kifejlesztett fegyverrendszerek laboratóriumi körülmények között tesztelve jó eredménnyel vizsgáztak, mindazonáltal a valós körülmények közötti alkalmazásuk után fogunk objektív visszajelzést kapni hatékonyságukról, képességeikről” fogalmazott Abdullah Agar.

„Törökországnak egyre nagyobb összeget kell fordítania haditechnikai kutatásra és fejlesztésre annak érdekében, hogy a modernebb támadóeszközök és rakéták jelentette fenyegetésnek is képes legyen megfelelni és még ebben az esetben is csak korlátozott mértékű sikerek elérése prognosztizálható. Az Amerikai Egyesült Államok és Izrael Állam huzamosabb ideje alkalmaz hasonló rakétavédelmi rendszereket azonban ezek a rendszerek sem képesek 100 százalékos védelmet biztosítani.” hozta fel például Abdullah Agar.

Fordította: Tóth Norbert alezredes

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin