2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Brave Warrior 2016: javában tart a kiképzés a Bakonyban

Art of WAR  |  2016. 09. 09., 09:34

Az elmúlt héten az egyéni és raj szintű kiképzéseké volt a főszerep a közelmúltban kezdődött Brave Warrior 2016 elnevezésű gyakorlaton.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának katonái a Magyar Honvédség központi gyakorlóterén készülnek a továbbiakban szakasz, majd század szintű komplex feladatok végrehajtására.

„Az egyéni felkészítéseket végrehajtottuk, most áttértünk a rajfelkészítésekre, rajösszekovácsolásra. Először a menetalakzatokat és a terepen való mozgást gyakoroltattuk a katonákkal. A rajoknak rajállást kellett foglalniuk és meg kellett szervezni annak biztosítását. Mindemellett természetesen harcjárművel történő gyakorlásban is része volt az állománynak. A világban zajló változó körülményekre reagálva – mivel a hibrid hadviselés egyre inkább előtérbe kerül - olyan helyzetekben is gyakoroltattuk és teszteltük a katonákat, amelyek során váratlan helyzetekre kellett reagálniuk, mint például egy, az úton talált IED, azaz házilag készített robbanószerkezet. Mindezek mellett a támogató szakasz is felkészülést hajtott végre. Esetükben nagyon fontos, hogy jól gazdálkodjanak az idővel és minél gyorsabban tüzelőállást foglaljanak, hiszen ők biztosítják a terepszakaszt, ahol a lövészek elfoglalják az állásaikat”- mondta el Ispán Tamás főhadnagy, a 3. század parancsnoka. 

Hozzátette: nagyon fontos a gyakorlat kezdeti szakaszában a kisalegység szintű összekovácsolás, hisz mindig kerülnek új, fiatal katonák az alegységekhez, akik még nem rendelkeznek akkora tapasztalattal, mint a régebben szolgáló társaik. A rajösszekovácsolás jó alkalom arra, hogy összeszokjon az állomány, különösen az újoncok számára, az alegység többi tagjának pedig ez egy újabb lehetőség a terepen történő ismétlésre. 

Az úgynevezett száraz begyakorlásokat követően a rajok megkezdték a lövészetek végrehajtását. A kézi fegyverek mellett a BTR-80 típusú harcjárművel, aknavető és páncéltörő fegyverekkel történő lövészetre is sor került a napokban. 

A heti program része volt még az úgynevezett ECAS (Emergency Close Air Support) begyakorlás is, amely szükség esetén közvetlen légi támogatás bevetését teszi lehetővé – jelen esetben Gripen vadászgépek bevonásával. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin