2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repülőnap festői háttérrel

JETfly  |  2005. 06. 29., 11:36

A kétévente Zeltwegben megrendezésre kerülő Airpower repülő bemutató az osztrák légierő legjelentősebb nyílt rendezvénye. Nemzetközi elismertségét a sokszínű repülő program, a jól szervezettség és természetesen a hely adottsága, a repülőteret körülvevő hegyek látványa nyújtja.

Idén június 24. és 25-re várták a szervezők a repülés barátait a stíriai helyszínre. Az esemény fényét emelte, hogy 2005-ben ünnepli az osztrák légierő fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ez az a helyzet, amikor az ünnepelt adja az ajándékot vendégeinek. Nem is akár milyet. A két napra látványos programot terveztek a földön és a levegőben.

A JETfly stábja a rendezvény szombati napján látogatott Zeltwegbe. Már az autópályán látható volt, hogy az előző évekhez képest sokkal több érdeklődő választotta hétvégi elfoglaltságának az Airpower 05-öt. Szemünk nem csalt, a szervezők becslése szerint 250.000 ember volt kíváncsi a repülő bemutatóra a két nap alatt.A nehéz haladás miatt a dinamikus bemutató első szereplőit csak távolról, az autóútról figyelhettük. A nyitóképet a házigazdák celebrálták négy gépből álló F-5 Tiger kötelékükkel, majd négy darab Alouette helikopter érkezett a pálya fölé. Érdekes osztrák mentalitás, hogy minden rendszerben álló repülőgépükből kötelék formációt szerveznek légibemutatóikra. Követendő példa lenne Európa többi légierejének is. A nyitó kép után a történelmi gép, a Catalina tisztelgett a közönség előtt. Már megszokott, hogy a Harrier a repülő programok elején foglal helyet. Most sem volt másképpen. Dinamikus programjának egyik felében az átlagos repülőktől megszokott bemutatót láthattuk tőle, bukfencek, orsók, nagy sebességü áthúzás, de természetesen nem maradhatott el a publikum kápráztatása, mikor függeszkedve tiszteleg a nézők előtt.

Sok repülő barát érkezett a helyszínre a következő repülő látványa miatt. Ma még ritkaságnak számít, de reméljük hamarosan megszokott vendége lesz a nagyobb repülőnapoknak a Messerschmitt Bf-109. A túltervezett hangosítás miatt nem lehetett maximálisan élvezni a német vadászgép motorjának dübörgését, de a látvány, a repülés kárpótolta a nézőket.

Az Airpower rendezvény fő támogatója a Red Bull. A cég szponzorációja segítségével nincs belépő a rendezvényre és a cég által fenntartott repülő kötelék is aktívan részvett a rendezvény dinamikus programjában. Elsőként egy F4U-4 Corsair és egy T-28B Trojan bemutatóját csodálhattuk meg. A későbbiekben még levegőbe emelkedett a csillogó B-25 Mitchell és a jellegzetes alakú DH-11 Sea Vixen is.

Az idei tervezett repülőprogram egyik csábító része volt a nagyszámú bemutató kötelék szereplése. A Patrulla Aquila, a Red Arrows, a Patrouille Suisse, a Team 2000, a Frecce Tricolori és a Patrouille de France várta állóhelyén, hogy levegőbe emelkedhessen.A kötelékek közül először a spanyolok tartották meg bemutatójukat. A tőlük megszokott precízséggel repülték különféle formációikat CASA C-101 típusú repülőikkel. A zárókép, az olasz kollegáktól ellesett bejövetel, miközben a gépek füstölői a spanyol nemzeti színekkel festették be a levegőt.

A spanyolok és néhány Red Bull gép után a svájci légierő F/A-18 Hornetje kezdte meg bemutatóját. Az elkövetkezendő tíz perc a bizonyíték, hogy egy-egy ilyen programot, miért hívnak dinamikus bemutatónak. A lódarázs minden látványos manővert végrehajtott és a párás időnek köszönhetően, aminek a fotósok nem nagyon örültek, az erőteljesebb fordulók, emelkedések folyamatos páraleválást eredményeztek a gép szárnyvégein.

A svájciak még egyéb érdekességgel is kedveskedtek osztrák házigazdáiknak. Az F-18 bemutatója végén a korábban felszállt, Hunterekkel és DH-115 Vampire-ral repültek közös köteléket, így köszöntve a közönséget.Az oldtimerek utána közös programot hajtottak végre. A Hunterek egyike speciális festésü volt. A fehér alapszínre a gép minden pontjára, újságcikk szerüen festették fel a század nevét, azaz Fliegerstaffel 15.

A svájciak után az angol bemutató kötelék emelkedett a magasba. A vörös nyilak a tőlük megszokott precíz bemutatót hajtották végre. Delta, Concorde, Diamond, Apollo és Typhoon csak néhány ismert és látványos elem a bemutatóból, majd a Campagne Split-nél szétválik a csapat a két szólóra és a hétfős csapatra. A bemutató alatt speakerük folyamatosan kommentálja az eseményeket. Pénteki látogatók elmondása szerint egy nap alatt még német tudását is fejlesztette Steve Underwood. A közönség tetszését a szóló gépek kereszt repülései, a Goose manőver, amikor a szóló gép átrepül a kötelék alatt és a Szív és az Alagút nyerte el.

A délelőtti blokkot az angolok áthúzása majd leszállása zárta. Ilyenkor lehet körül nézni, kiegyenesíteni a nyakat és megtekinteni a földi látványosságokat. A rekkenő hőség miatt inkább a vendéglátó sátraknál csoportosultak az emberek, de volt, aki megtekintette a statikus soron kiállított gépmadarakat. Egy sorban álltak a görög, a belga és az aviánói F-16-osok, Lakenheath-i F-15 ösök. Alattuk hüsölő emberekkel. A statikus soron látható volt a Gripen az Airbus Belugája is. Külön standot foglaltak el az oldtimerek, Jak-11, Messerschmitt Bf-109 és külön helyen volt a Red Bull flottája. Közülük talán leglátványosabb a Douglas DC-6B volt.

A délután viharfelhőket hozott a repülőtér fölé, így kétségessé vált, hogy a teljes tervezett program megvalósításra kerül.A délutáni programot a belga F-16 repülése nyitotta meg. Már régi ismerősként üdvözölhették Zeltwegben. Programján nem sok változás történt az évek alatt. A Fighting Falcontól megszokott vízszintes fordulók, orsók, háton kinyomás, kissebességü és nagysebességü áthúzást láthattak az Airpower nézői.

A jó idő utolsó szereplői a Patrouille Suisse F-5 típusú repülői. Programjukat még napsütésben kezdték, de az utolsó látványos Finale Grande manővernél már a sötét viharos égen világítottak a kilőtt infracsapdák. Daniel Hösli irányította csapat most sem okozott csalódást. A tőlük megszokott profizmussal repülték figuráikat. Bemutatóik látványos elemei a bukfencek, a Flirt, mikor az egyik szóló gép körül repüli a másikat, a Shadow és Tunnel, azaz csatorna.

Csepegő esőben távoli villámok fényében szállt fel a házigazdák Draken köteléke. A viharos sötét égbolton izgalmas látványt nyújtott a hat gép, mikor delta alakzatban utánégetővel fordultak valamint a záró manőver, mikor hármas rajokban értek a közönség elé és a vezérgép fáklyával emelkedett. Talán ez volt a repülő program utolsó száraz látnivalója, mivel perceken belül nyári zápor zúdult a zeltwegi repülőtérre.

Az időjárás elmosta a programokat, a nézők zárt helyekre, repülők szárnya alá vagy haza menekültek. A hazafelé tartók még láthatták, amint a Breitling Super Constellationja magasba emelkedik, de már bemutatóját nem tartja meg.Az időjárás rosszul időzített. Az airshow legizgalmasabb része maradt el, Mirage 2000, Eurofighter, Gripen, Patrouille de Frande és Frecce Tricolori, hogy csak a jelentősebbeket említsem.A rendezvényen a Magyar Légierő bemutató csapata is részt vett. Szombaton az eső felhők elvonulta után este hét óra után emelkedett fel a MiG-29, hogy megtartsa bemutatóját. A vihar utáni felhőzet és fények emelték a magyar Fulcrum programjának fényét, amit sajnos már csak kitartó, kisszámú közönség élvezett.Összességében jó hangulatú repülőnapon vett részt, aki kilátgatott Zeltwegbe. A szervezők két év múlva ismét várják a magyar repülő barátokat is az Airpower 07 rendezvényre.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin