2017. 06. 27. kedd
László
: 309 Ft   : 275 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Teljessé vált a perui KT-1P flotta

JETfly  |  2017-04-18 12:29:24

A SEMAN perui állami vállalat a napokban tette közzé, hogy hivatalosan is átadták a 20. KT-1P típusú kiképző repülőgépet a Perui Légierőnek.

A most átadott példány az utolsó abból a 16 gépből, melyet már Peruban gyártottak le, a dél-koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szakembereinek felügyelete alatt. Az Infodefensa információi szerint, az ünnepélyes átadásra 2017. április 7-én került sor a limai Las Palmas légibázison, melyen részt vett Peru elnöke, Pedro Pablo Kuczynski és az ország védelmi minisztere, Jorge Nieto Montesinos is. A repülőgép átadása közel 3 hónappal (előzetes tervek szerint ez év júliusban vették volna át a 20. példányt) korábban valósult meg.

Mint ismeretes, Peru még 2012. november 6-án szerződést kötött a dél-koreai KAI vállalattal 20 darab KT-1P típusú kiképzőgép beszerzéséről. Az új típus a kiöregedett T-27 Tucano-kat váltja le. Az üzlet összértéke közel 208,8 millió dollár. A szerződés értelmében az első 4 gép Dél-Koreában készül el, míg a maradék 16 már helyben, a SEMAN perui vállalat gyártja le. A repülőgépeken felül, Dél-Korea vállalta a pilóták és műszakiak kiképzését, illetve a technikai dokumentációk átadását is. Az első 2 példány 2014 októberében érkezett meg Peruba.

A SEMAN és a KAI 2014 májusában kezdte meg az első hazai építésű KT-1P gyártását, ezen gép átadása 2015 áprilisában valósult meg. Arról egyelőre nincs hír, hogy Peru további KT-1P-ket rendelne, illetve a régióban egyelőre más ország sem rendelt a típusból. Peru a repülőgépeket elsősorban harci pilóták kiképzésére használja, azonban bevetik őket az illegális fegyverkereskedelem és a kábítószercsempészek ellenes harcokban is. Az utóbbi feladatokhoz nem kevesebb, mint 4 KT-1P-t alakítottak át.

Forrás: armstrade.org

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-22 12:26:06
Az Egyesült Államok és Katar védelmi minisztere a napokban Washingtonban aláírták a szerződést, miszerint az arab emírség összesen 36 F-15QA-t vásárol mintegy 12 milliárd dollár értékben.
2017-06-21 13:59:19
A Lufthansát választották Európa legjobb légitársaságának (Best Airline in Europe). A díj átadására a Paris Air Show alkalmából, 2017. június 20-án, Le Bourget-ban került sor. A Skytrax légiipari piackutató intézet mintegy 18 millió utast kérdezett meg a témában több, mint 160 országból.
2017-06-20 16:35:52
Kellemes nyári hétvégére készült mindenki. Tervezgettük mivel is teljenek az elkövetkező napok. Volt, aki a strandolást favorizálta, más egy közös focimeccs nézésre invitálta barátait és páran a borutcában szerettek volna bort kóstolni. Már előre éreztük a finom vörös bor izét, mikor csörgött a telefon. A telefon most nem a jó barát szerepét játszotta. Rossz hírt közölt. Fehérgyarmat közelében lezuhant a Magyar Honvédség L-39 Albatros típusú repülőgépe és a fedélzetén repülők életüket vesztették. A gondolatban kortyolt bor íze rögtön megkeseredett és az eltávozott pilótákra, barátokra, Janicsek Andrásra és Ignácz Zoltánra gondoltunk.
2017-06-16 15:30:30
Mostantól a hét minden egyes napján közlekedik a Ukraine International Airlines Boeing 737-es típusú repülőgépe Kijev Boriszpil repülőtere és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az új járatot, amelynek első gépe máris majdnem telt házzal érkezett Kijevből, ünnepélyes keretek között fogadták a budapesti repülőtéren.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 27., 09:30
A gép tömege kettő orrfutó keréken és kettő főfutó keréken oszlik el, és noha könnyű kategóriájú típusról van szó, amely a póttartályokon kívül sohasem cipel más nagy tömegű függesztményt, mégis rendszeresek a "lábfájások".
2017. 06. 26., 10:20
Wittmundi bázislátogatás fotói.
2017. 06. 26., 10:07
Június 23-án kiképzési repülés alatt a Magyar Honvédség egyik Gripen-pilótája rendellenességet észlelt, amit még a levegőben elhárított és biztonságosan leszállt a géppel.
2017. 06. 22., 10:31
Kevés jellemzőbb mozzanata van a hazai örökségvédelemnek, mint a Budaörsi Repülőtér nyolcvanadik születésnapja.

  Legfrissebbek most

Szatmári „Szatyi” László őrnagy és Gottschall András százados személyében két új bemutatópilóta képviseli a Magyar Honvédséget idén a nemzetközi repülőnapokon. Nyolcperces programjukat a tervek szerint az angliai Royal International Air Tattoo nézői is láthatják.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A napokban hozták nyilvánosságra a hírt, mely szerint a Kanadai Különleges Erők Irakban harcoló egységének egyik mesterlövésze 3 450 méterről lőtte le az Iszlám Állam egyik terroristáját, mellyel új rekordot állított fel.