2017. 01. 21. szombat
Ágnes
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Litvánia L-39ZA-kat vásárolna

JETfly  |  2014-04-22 09:41:31

A litván védelmi minisztérium L-39ZA Albatros típusú kiképző-harci repülőgépeket vásárolna – írja a The Lithuania Tribune. Az ország védelmi minisztériumának szóvivője, Laimonas Brazaitis azt nyilatkozta az ügyben, hogy a szükséges pénzek már elkülönítésre kerültek, valamint hozzátette, hogy a közeljövőben megkezdődnek a beszerzéssel kapcsolatos előkészületek.

Elképzelések szerint a litván katonai vezetés 2015-2016-ban vásárolhatja meg a repülőgépeket. Arról azonban, hogy Litvánia kitől is szerezné be kiképző repülőgépeit, egyelőre nincs információ. Brazaitis továbbá azt nyilatkozta, hogy a légierőnek szüksége van ilyen repülőgépekre, melyeket elsősorban pilótaképzésre használnának. Napjainkban a Litván Légierő mindösszesen 1 L-39-est tart hadrenden, mely 2007-ben nagyjavításon esett át.

L-39ZA

Mint ismeretes, 2011 augusztusáig a Litván Légierő 2 L-39-est tartott hadrendben, melyből sajnálatos módon az egyik lezuhant, mikor is összeütközött egy francia felségjelü Mirage típusú repülőgéppel, amely NATO missziós feladatokat látott el a Baltikum országainak légterében. A litván L-39-es személyzete sikeresen katapultált, a repülőgép erdős területre zuhant, míg a francia Mirage sérülésekkel visszatért a Zokniai légibázisra.

L-39

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
2017-01-10 15:20:56
A védelmi és biztonsági profilú Saab megrendelést kapott a korai előrejelző és légtérellenőrző (Airborne Early Warning and Control) szegmensen belül, körülbelül 236 millió USD értékben.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 20., 15:21
Start Abu Dhabiban, zárás Indianapolisban, Budapest mellett két meg nem nevezett európai helyszín, plusz Kazany. Két új teljes jogú Master-versenyző.
2017. 01. 20., 10:36
Részletes képgaléria az Ukrán Állami Repülési Múzeumból.
2017. 01. 19., 10:19
Megkezdődött a Magyar Honvédség kiképző pilótáinak felkészítése a honvédség új típusú kiképző repülőgépeire.
2017. 01. 18., 11:28
A nagy hidegben a szokásosnál is alaposabban kell felkészítenie a repülőgépeket a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis műszaki csapatának.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most