2017. 04. 23.
Béla
: 314 Ft   : 293 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Olasz győzelem a lengyel kiképzőgép tenderen

JETfly  |  2013-12-27 15:55:29

A lengyel védelmi minisztérium összegezte a nyolc AJT (Advanced Jet Trainer) kiképző repülőgép beszerzésére kiírt tenderre beérkezett pályázatokat, majd megnevezte az olasz Alenia Aermacchi vállalatot, mint győztest. A tervek szerint a szerződést 2014 első hónapjaiban aláírják. A tervezett M-346 Master kiképzőgépek árát mintegy 280 millió euróra becsülik.

A nyolc új kiképző-harci repülőgép kézbesítése mellett a szerződés opciót biztosít további négy Master megvásárlására, valamint a későbbi megállapodás értelmében az Alenia Aermacchinak kell biztosítani a lengyel M-346 gépek müszaki karbantartását, kiszolgálását. Az első Master kiképzőgépeket várhatóan 2015-ben veheti majd át a Lengyel Légierő, amelyeket az F-16 Fighting Falcon pilóták felkészítésére fognak használni.

M-346 MasterFotók: aleniaaermacchi.it 2013. november közepén a lengyel védelmi minisztérium korrekciót hajtott végre az AJT tender kiírásán, és a finanszírozásra szánt összeget 361,9 millió dollárról 289,5 millióra csökkentette, ami után szinte borítékolható volt a nyertes. Az új pénzügyi versenyfeltételnek ugyanis csak az Alenia Aermacchi által tett ajánlat felelt meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-13 11:25:26
Az olasz Leonardo vállalat a torinoi üzemének területén, 2017. április 11-én ünnepélyes keretek között átadta az 500. szériagyártású Eurofighter Typhoon típusú vadászrepülőgépet, mely az Olasz Légierő állományába került.
2017-04-11 14:26:01
Az Egyiptomi Légierő vezetése a napokban tette közzé, hogy 2017. április 4-én újabb 3 darab Rafale érkezett meg Egyiptomba. A mostani leszállítással már 9-re (a megrendelt 24-ből) nőtt az ország felségjelét viselő Rafale-ok száma.
2017-04-10 14:15:34
Repüléstudományi konferenciát rendezett április 6-án, Szolnokon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Repülő Intézete.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 21., 10:38
CFM-hajtóművek, San Francisco–New York: az Airbus szerint ez az igazi MOM-típus... Döntés előtt az eddig tiszta Boeing-flottát repülő Alaska-csoport.
2017. 04. 19., 11:06
Az MH Pápa Bázisrepülőtéren tájékozódott a székesfehérvári NATO Force Integration Unit (Magyarországon települő NATO Erőket Integráló Elem – NFIU HUN) állománya.
2017. 04. 19., 10:47
2017. április 18-án, kedden légifotózáson vett részt A szovjet repülőtér titkai múzeum csapata, melynek során An-26-osból fotózhatták a 30-as és 36-os oldalszámú Gripeneket!
2017. 04. 18., 12:07
Együttműködési megállapodást írt alá április 13-án az európai Airbus Helicopters gyár és a románi IAR Brasov repülőgépgyár.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Egy nemzet, intézmény, szervezet vagy éppen katonai alakulat életében nagy jelentőséggel bírnak a jeles évfordulók.