2017. 08. 18. péntek
Ilona
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Átvette első F-35 Lightning II repülőgépét az Egyesült Királyság

JETfly  |  2012-07-24 13:45:32

Az átadási ceremóniára a texasi Fort Worth-ban került sor, ahol Philip Hammond brit védelmi miniszter formálisan átvette az első vadászgépet, amely az F-35-ös rövid úton felszálló és függőlegesen leszálló variánsa.

Ezzel az eseménnyel Nagy-Britannia az első ország az USA után, amely üzembe állíthatja a típust. Philip Hammond szerint a már megrendelt három gép mellé a védelmi minisztérium egy negyedikről is kötne szerződést jövő évben. A típussal a légierő és a haditengerészet hajtja majd végre a próbarepüléseket, szárazföldön és tengeren egyaránt.

Philip Hammond brit védelmi miniszter

Hadrendbe 2018-ban állhat a Lightning II a repülőtereken, ezzel egy időben pedig a HMS Queen Elizabethen kezdheti meg a próbaüzemelést. Előzetesen a norfolki Marham légibázist nézték ki a típus otthonául, azonban erről még nem született hivatalos döntés.

A gép 15 százalékban az Egyesült Királyságban készült, és több mint 130 brit beszállító vesz részt az ellátási láncban. Ez a folyamat körülelül 1 milliárd fontot hoz a brit ipar konyhájára, és mintegy 25 000 ember számára biztosít munkalehetőséget az elkövetkezendő 25 évben.

Az átadást követően a brit védelmi minisztérium képviselői a legfontosabb gyártópartnerekkel (pl. BAE, Rolls-Royce) együtt megtekintették a Lockheed Martin gyártósorát.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-08-17 13:08:28
Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület augusztus 5-én Emlékhely avatót tartott Balatonalmádiban. A 70-es évek közepén két Mi-8-as és egy Kamov Ka-26-os típusú helikopter zuhant a Balatonba.
2017-08-08 11:45:18
Augusztus elsejei hatállyal ezred szintű szervezetté vált az MH Pápa Bázisrepülőtér, ezzel új korszak kezdődött az alakulatnál. Az átalakítás utáni első bázissorakozót augusztus 7-én tartották.
2017-08-03 10:04:38
A BAE Systems legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy 2017 első hat hónapjában 10 db Eurofighter Typhoon gördült le a gyártósorról, a miértekre választ is adott a brit repülőgépgyártó vállalat.
2017-07-28 10:32:44
Kevés olyan komoly katonai vagy biztonságpolitikai feladat van, melynek kezelésében nem vesz részt az amerikai légierő a maga sajátos eszközeivel, módszereivel. Bár a levegőből valóban nem lehet megnyerni egyetlen háborút sem, de az idén 70 éves haderőnem nélkül nincs kivívott győzelem, sem sikeres NATO-művelet.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 18., 09:25
Dr. Benkő Tibor vezérezredes elmondta: idén a tisztavatás utáni légi és vízi parádén a honvédség technikai eszközei is megjelennek az Országház előtt.
2017. 08. 17., 15:14
Hagyomány, hogy a katonai alakulatok és nekik otthont adó város között igyekeznek jó kapcsolatokat kialakítani. Különösen így van ez Szolnokon, amelynek közelében a 86. Helikopter Bázis található.
2017. 08. 17., 09:25
A fonyódi kikötőben áll az az emlékmű, amely egy 106 évvel ezelőtti eseményre, a Balaton első átrepülésére emlékeztet.
2017. 08. 16., 10:12
A repülők napja alkalmából kedden a köztemetőben megemlékeztek a II. világháborúban hősi halált halt és a békében, szolgálatteljesítés közben a Magyar Néphadseregben és a Magyar Honvédség kötelékében életüket vesztett repülőkatonákról.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az Oroszország Helikopterei Holding karöltve az IHSRC (Iran Helicopter Support Renewal Company) vállalattal megkezdte Iránban a Ka-226T típusú könnyű, többcélú helikopter extrém magas hőmérsékleti tesztjeit.