2017. 01. 23. hétfő
Rajmund, Zelma
: 310 Ft   : 289 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

India újabb Mi-17V-5-ösöket rendel

JETfly  |  2011-11-15 14:15:00

India a közeljövőben újabb 59 darab Mi-17V-5 típusú szállítóhelikoptert kíván vásárolni – írja a The Times of India. Az ország már nem először rendel ebből a típusból, ugyanis 2008-ban már vásároltak 80 példányt. A mostani üzlet értékéről egyelőre nem nyilatkoztak, azonban szakértők szerint elérheti az 1 milliárd dollárt is. A 2008-as szerződés értéke 1,34 milliárd dollár volt.

A Roszoboronexport igazgató-helyettese azt nyilatkozta, hogy a 2011-es év során három részletben, szám szerint 12 forgószárnyas került átadásra, illetve az utolsó példányok várhatóan 2014-ben érkezhetnek meg. Továbbá az igazgató-helyettes hozzátette, hogy a helikopterek átadása kisebb csúszást szenvedett, ugyanis a gépek indiai igény szerint lettek átalakítva, tehát számos nyugati eredetü fedélzeti rendszer került beépítésre, melyek további teszteléseket és berepüléseket eredményeztek. Tervek szerint az új Mi-17V-5-ösöket a terrorizmus elleni harcban kívánják majd bevetni.

Mi-17V-5

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
2017-01-18 15:38:12
A Francia Légierő vezetése 2017. január 6-án megerősítette, hogy a franciaországi Orléans-Bricy légibázisra megérkezett a 11. A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgép, melyet az európai Airbus Defence and Space vállalat szállított le.
2017-01-10 15:20:56
A védelmi és biztonsági profilú Saab megrendelést kapott a korai előrejelző és légtérellenőrző (Airborne Early Warning and Control) szegmensen belül, körülbelül 236 millió USD értékben.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 23., 10:33
Kiváló magyar helyezések szabad osztályban, Szabó az utolsó napot másodikként zárta. Az ausztrál égbolt végig kék maradt.
2017. 01. 20., 15:21
Start Abu Dhabiban, zárás Indianapolisban, Budapest mellett két meg nem nevezett európai helyszín, plusz Kazany. Két új teljes jogú Master-versenyző.
2017. 01. 20., 10:36
Részletes képgaléria az Ukrán Állami Repülési Múzeumból.
2017. 01. 19., 10:19
Megkezdődött a Magyar Honvédség kiképző pilótáinak felkészítése a honvédség új típusú kiképző repülőgépeire.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Gépjárműveik futásteljesítménye alapján eljuthattak volna a Holdig és vissza, vagy akár hússzor megkerülhették volna a Földet. Nincs misszió nélkülük, de az itthoni és a külföldi gyakorlatokon, társadalmi rendezvényeken is megbízható „háttérmunkások”, vagy éppen főszereplők.