2016. 12. 11.
Árpád
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kalandos családegyesítés

JETfly  |  2007-02-12 07:08:47

Kuba földrajzi fekvése és éghajlata miatt a fél világ turisztikai paradicsoma lehetne, ennek egyetlen akadálya van. Az ország ugyanis egyike a még meglévő néhány kommunista diktatúrának, és ez lehetetlenné teszi a tömeges szabad ki- és beutazást. Idegenforgalom ha korlátozott mértékben is, de létezik, főleg a volt \"testvéri\" országok olyan polgárai szeretnek Kubában napozni és koktélokat szürcsölgetni, akiket nem zavar az ország antidemokratikus berendezkedése és működése.

A z ötvenes években katonai diktatúra müködött, amely ellen fegyveres felkelést szervezett Fidel Castro. Az 1953-ban kudarcba fulladt eseményt követően az ellenállók vezérét elítélték, de nem a világ kommunista uralom alatt álló felén megszokott halálbüntetést kapta, mindössze húsz hónap letöltése után szabadon engedték. Castro a létező és súlyos társadalmi problémákra alapozva újrakezdte a harcot, amely végül "sikerrel" zárult, és megkezdődhetett a fejlődés "szocialista" útja. Kuba lakossága akkor még nem tudhatta, hogy cseberből vederbe esett. A kelet-európai "tanítómesterek" nyomdokain haladva Castro totális diktatúrát vezetett be, ez a hatvanas évek elején aktív szovjet "segítséggel" az atomháború szélére sodorta a világot.

Kubában is üldözték a politikai "másként gondolkodókat", csírájában elfojtottak minden ellenzéki törekvést, és ugyanaz a belső "tisztogatás" is lezajlott, amely egy évtizeddel korábban Kelet-Európa szocialista társadalmi berendezkedésü országaira volt jellemző. Az ellenzék és a kegyvesztett kommunista párttársak végleges elhallgattatásában aktív szerepet játszott az a nemzetközi kalandor és véreskezü terrorista, akinek képét Nyugat-Európában vagy éppen hazánkban előszeretettel viselik pólójukon a tájékozatlan vagy még manapság is félretájékoztatott baloldali fiatalok. Che Guevara orvos végzettsége ellenére személyesen is részt vett emberek megkínzásában és nyomtalan eltüntetésében.

A kubai diktatúra mindezek ellenére nagyon különbözött a szovjet modelltől. A karibi vérmérsékletet semmilyen ideológiával nem lehetséges szük korlátok közé zárni, így Castro Kubájában a mindennapi élet része maradhatott a "bulizás", az élet örömeinek élvezete. Természetesen csak nagyon szerény keretek között, hiszen mind a mai napig jellemző a tömeges szegénység. A diktátor belátta, hogy a kommunista ideológia szexualitásra vonatkozó képmutató és prüd része náluk tarthatatlan, így a tengerpartokon számtalan "posadát" építettek, a kis egyszobás bungalókat fillérekért bérelhették ki egy órára a fiatal párok.

A MiG-23BN müszerfala

Egyedi módon több alkalommal is megnyitották a határokat, így 1965-ben negyedmilliónyian, 1980 áprilisában 125 ezren, 1994 augusztusában 30 ezren távozhattak szabadon az USA-ba. Mindezek ellenére számtalan menekülési próbálkozás történt illegálisan is, többnyire a tengeren. Házilag összeeszkábált tutajokon vágtak neki sok ezren az életveszélyes útnak, olyan emberek, akik semmilyen körülmények között nem hagyhatták volna el Kubát.

Az USA-ban élő emigránsok minden eszközzel támogatták a szabadságot választó honfitár­sai­kat, számos szervezetet létesítettek, amelyek biztosították az újonnan érkezettek nyelvtanulását és beilleszkedését. Létrehozták a saját "Szabad Európa Rádiójukat" is, a Radio Martí folyamatosan adott tájékoztatást olyan témákról, amelyeket a kubai cenzúra elferdített.

A menekülés nem csak vízen volt lehetséges. A közeli Florida több repülőterét fél óra alatt el lehetett érni, ha sikerült megfelelő repülőeszközt szerezni. Ez azonban csak nagyon kevesek lehetősége volt, hiszen a repülőtereken csak "megbízható", alaposan ellenőrzött és megfigyelt emberek dolgozhattak. Különösen vonatkozott ez a légierőre.

Orestes Lorenzo Perez MiG-23BN gépe Floridában

Az első repülőgépes szökés 1964-ben történt, egy An-2-essel, majd később több vadászpilóta is úgy döntött, hogy a dezertálást választja. Az USA-nak egy idő után már nem is volt szüksége a repülőképes állapotú MiG-ekre, ezért azok többségét visszaszolgáltatták Kubának, a pilóták azonban természetesen maradhattak. Érdekes módon a kelet-európai szocialista országokból csak néhány dezertálásra került sor, a látszólag "szabadabb" Kubából viszont még olyan magas rangú személyek is megszöktek, mint Rafael del Pino Diaz tábornok, aki Raul Castro honvédelmi miniszter egyik helyettese volt. 1987-ben az Aerocaribbean légitársaság egyik Cessna gépével vitte "sétarepülésre" a családját, de Floridában szállt le, ahol menedékjogot kapott. Előző feleségét felhasználta a kommunista propaganda, a nő szerint a tábornok "gyermekrabló", mivel magával vitte közös gyermeküket is. A sors iróniája, hogy 1995-ben a volt feleség is a menekülés mellett döntött, de jóval kockázatosabb módon, a tengeren át jutott az USA-ba.

A leghíresebb szökés túlzás nélkül akciófilmbe illő fordulatokkal történt. Főszereplője Orestes Lorenzo Perez őrnagy volt, aki a Havannától keletre lévő Santa Clara légibázison szolgált.

Az 1956-ban még Castro "forradalma" előtt született Orestes hároméves korában az USA-ban élő rokonaitól kapott egy repülőmodellt, ez eldöntötte a sorsát, ettől fogva folyamatosan pilóta akart lenni. Ez sikerült is neki, így a hetvenes években a Szovjetunióba küldték kiképzésre, ahol először az akkori idők kiváló kiképzőgépén, a csehszlovák gyártású L-29 Delfinen ismerkedett a sugárhajtású repüléssel. Kubában maradt feleségéhez, akivel még 1976-ban házasodtak össze, már MiG-21-esre átképzett hadnagyként érkezett vissza. Victoria is tanult még akkoriban, fogorvosnak készült. A kevés tapasztalatú pilóta hamarosan háborús környezetben találta magát, ugyanis Angolába vezényelték.

Fidel Castro még 1975. november 4-én döntött arról, hogy országának reguláris fegyveres ereje beavatkozik az angolai polgárháborúba. A bonyolult viszonyok között csak az volt nyilvánvaló, hogy a szocialista országok, élükön a Szovjetunióval és Kubával, a portugál gyarmatosítók ellen harcoló MPLA (Marxist Popular movement for the Liberation of Angola) gerillaszervezetet támogatták, míg az ugyanezen célért küzdő Unita (Union for the Total Independence of Angola) antimarxista fegyveres csoportosulást a Nyugat és Dél-Afrika látta el utánpótlással. A portugálok távozása után a két nagyobb és több kisebb gerillahadsereg egymásnak esett, és egy évtizednél is hosszabb véres polgárháborút vívott.

A menekülők primitív vízi jármüveket készítettek traktorgumibelsőből és vízhatlan ponyvából

Kuba lakosságának jelentős része sötét bőrü, így az afrikai gyökerekre, valamint a proletár internacionalizmusra történő hivatkozással indokolták meg a katonai intervenciót. A Szovjetunió korlátlan fegyverszállítással támogatta a beavatkozást, ezt aztán később kiterjesztettek Etiópiára is.

Orestes Lorenzo Perez MiG-21-essel 40 harci bevetést hajtott végre, de csak földi célokat támadott, légi harcba nem keveredett az ugyancsak beavatkozó dél-afrikai harci gépekkel. A kezdeti időkben 33 000 kubai katona volt Angolában, számuk a háború 1988-as befejezésére 55 000-re növekedett. Az állományt folyamatosan cserélték, így mindösszesen félmillió kubai vett részt a harci cselekményekben.

A bevetett repülőgépek közül alig néhány századnyi volt a kubai légierő tulajdona, a Szovjetunióból An-22-esek hozták az új gyártású MiG-21bisz és MiG-23ML gépeket, amelyeken angolai felségjel volt, de zömében kubai pilóták repültek velük. A háború mai besorolással "alacsony intenzitású" volt, vagyis a harci gépek bevetésére viszonylag ritkán, az ellenséges gerillaosztagok felbukkanása esetén került sor. A kubaiak által repült gépek közül 17 MiG-23-as, 18 MiG-21-es, 9 Mi-8-as és 4 An-26-os került veszteséglistára, ezek közül néhány balesetben semmisült meg, többségüket azonban az Unita lőtte le gépágyúkkal és vállról indítható légvédelmi rakétákkal. A kétezer elesett kubai katona között volt több tucat hajózó is.

A 722-es felszáll Boca Chica repülőteréről

Orestes szerencsésen megúszta a bevetéseket, így a következő váltással visszatérhetett Kubába. Hazájában időközben megkezdődött a változtatható szárnyállású MiG-23-as rendszerbe állítása, de érdekes módon először a csapásmérő "32-24-es gyártmány", vagyis a "papucsorrú" BN vadászbombázó változat 14 példánya érkezett meg a Szovjetunióból 1978. június 6-ától. A 231. század a San Antonio de los Banos légibázison szeptembertől állt hadrendbe, ezt követően decemberben már nagyszabású hadgyakorlatnak is részese volt. Az új csapásmérő gépek, amelyek alkalmasak voltak atombombák célba juttatására, Kuba északi partvidéke előtt "támadták" a felvonult szovjet flottaegységet. Orestes alakulata közepes magasságban magára vonta a hajók légvédelmének figyelmét, míg az új MiG-23BN gépek a víz felett néhány méretes magasságban repülve észrevétlenül közelítették meg a célt. A Granma XXII gyakorlat sikerrel zárult, és egyben bebizonyította, hogy a kubai légierő képes a meglepetésszerü alacsonytámadásra.

Ez természetesen nem kerülte el az amerikai hírszerzés figyelmét sem. A kinagyított felderítő müholdas fotókon világosan látszott, hogy a San Antonio de los Banos bázison a MiG-23-as csapásmérő változata üzemel. Mindez súlyosan sértette a másfél évtizeddel azelőtti rakétaválság után kötött egyezményt, amely szerint Kuba nem rendszeresít tömegpusztító fegyver célba juttatására szolgáló eszközt. A bizonyosság érdekében Carter amerikai elnök engedélyezte, hogy SR-71-es felderítők két alkalommal átrepülhessenek Kuba teljes hosszában. A jobb felbontású felvételek egyértelmüvé tették, hogy milyen változatú gépekről van szó. A folyamatban lévő SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai szenátorok Moszkvában kérdőre vonták Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnököt, aki a szokott cinizmussal kijelentette, hogy ők csak védelmi jellegü fegyvereket adtak Kubának. Az USA kénytelen volt beletörődni abba, hogy az elavult IL-28-as bombázók helyett korszerü fenyegetéssel kell szembenéznie a jövőben.

A következő év január 2-án az új gépeket nyilvánosan bemutatták Kubában, a forradalom 20. évfordulóján rendezett díszszemlén. A kilenc gépes MiG-23BN-köteléket Rafael del Pino Diaz ezredes vezette, aki később tábornokként dezertált az országból. Szökése után beszámolt az amerikai hírszerzésnek arról, hogy a később két századra bővített csapásmérőnek háborús konfliktus esetén a floridai légibázisokat kellett volna megtámadnia. 1983-ban Grenadában harcoltak kubai katonák az amerikai invázió ellen, ekkor elsőfokú készültségben álltak a MiG-23BN-ek, navigációs rendszerükben a Homestead bázis koordinátáival, vagyis az amerikai aggodalom nem volt alaptalan.

Orestes Lorenzo Perez a Santa Clara bázison közben szépen haladt előre a ranglétrán. 1981-ben megszületett első gyermeke, Reyniel, néhány év múlva pedig második fia, Alejandro. 1985-ben vezérkari akadémiára küldték a Szovjetunióba, Frunzéba. Szerencsés helyzetben volt, mivel családja is vele tarthatott a többéves időtartamra. Ekkoriban került hatalomra Gorbacsov, aki meghirdette a glasznoszty politikát. A nagyobb nyíltság sokat segített, de nem tudta megakadályozni a rendszer későbbi összeomlását.

Angolában lelőtt MiG-23ML

Tanulmányainak befejeztével Orestes és családja visszatért Kubába, ahol minden sokkal rosszabb lett a néhány évvel azelőtti viszonyokhoz képest. A Szovjetunió már nem volt képes olyan mértékben támogatni és mesterségesen felszínen tartani a kubai gazdaságot, amely emiatt rohamosan hanyatlott. Castro rendszeres lelkesítő beszédeiben az "imperialisták mesterkedésének" tulajdonította a problémákat, amelyek miatt korlátozni kellett a közüzemi szolgáltatók müködését, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy néha nem volt áram vagy vezetékes víz.

1991 elején megkezdődött a MiG-29-esek rendszerbe állítása, így az egyik század MiG-23BN‑t a Santa Clara, a másikat pedig a Holguin légibázisra telepítették át. A bázisparancsnok-helyettesi beosztásban dolgozó Orestes alakulatát jelölték ki a variaszárnyú típus befogadására, így a hajózóállomány átképzése azonnal megkezdődött két MiG-23UB segítségével.

A kommunista világrend összeomlása Kubát messze elkerülte. Castro magára maradt, és várta az "amerikai támadást". Ennek megfelelően a hadsereg és a légierő folyamatos harckészültségben volt, a pilóták 3-4 naponta mehettek rövid időre haza. Természetesen semmiféle amerikai támadás nem történt, de Kubában a paranoiás közhangulat, amelyet az ország vezetői gerjesztettek, rányomta bélyegét a mindennapi életre. Ez is segített Castrónak a tényleges problémák elleplezésében.

A hangárba vontatott gép elektronikus rendszereit átvizsgálták

Az őrnagy mindezek és a Szovjetunióban tapasztalt változás otthoni elmaradása miatt meghozta élete legnehezebb döntését, a szökést választotta. Feleségét is bevonta a tervbe, és megígérte, hogy "ha nem tudtok utánam jönni, akár a levegőben, akár hajóval, akár úszva, de visszajövök értetek". Döntésében szerepet játszott az is, hogy a kubai politikai propaganda azt állította, a vízummal rendelkező kubaiak szabadon elhagyhatják az országot. Mivel a politikai menekülteket az USA azonnal befogadta, ez azt is jelentette, hogy az otthon maradt családtagok megkaphatják a vízumot, és egyesülhetnek a szétszakított családok. Mindezt azonban naivitás volt elhinni, mint ahogy az később be is bizonyosodott.

Átképzése a MiG-23BN-re jól haladt, és közelgett az első egyedül repülés napja. 1991. március 20-án késő délelőtt szállt fel a 722-es oldalszámú együléses géppel gyakorlórepülésre. A tenger fölé érve azonnal lesüllyedt néhány méteres magasságra, így radarral már nem láthatta a kubai légi irányítás és a légvédelem sem. Mélyrepülésben közelítette meg Florida déli csücskét, ahol Key West közelében helyezkedett el a haditengerészet Boca Chica repülőtere.

Az amerikai légvédelem is csak akkor fedezte fel a közeledő gépet, amikor az emelkedni kezdett, és szárnyait billegtetve áthúzott a reptér felett. Orestes még kétszer megismételte az iskolakört, és közben figyelte az esetleg fel- vagy leszálló gépeket. Rádiózni természetesen nem tudott, nem ismerte az amerikai helyi irányítás frekvenciáját, és azt nem is lehetett volna repülés közben beállítani saját rádióján. Miután meggyőződött róla, hogy mást nem veszélyeztet, leszállt a meglepett amerikaiak orra előtt.

A mentőakcióban használt típus a Cessna 310F

A pilóta menedékjogot kért és kapott; a gépet a helyszínre érkezett szakértők átvizsgálták, hajtómüvét beindították, a SzOD-57M fedélzeti válaszadó adatait feljegyezték, majd értesítették a kubai hatóságokat, hogy ha kell, akkor visszavihetik. Ekkor ugyanis már nem jelentett komoly értéket számukra a típus, hiszen a megszünőben lévő NDK készletéből mindent megkaphattak, amire a katonai hírszerzők igényt tartottak.

Egy An-24-es fedélzetén nyolc müszaki és egy pilóta ment a 722-es gépért. Eduardo Gonzalez Seirra őrnagy repülte vissza Santa Clarába a MiG-23BN-t, és ez megpecsételte a pilóta jövőjét. Mivel személyesen is megtapasztalt néhány dolgot az USA-ban, ezért egy éven belül leszerelték, így már nem kaphatott kedvet ő is a szökéshez. Havannában taxisofőr lett, ez a vadászpilóta-hivatáshoz képest több nagyságrendü visszalépést jelentett.

Orestes Lorenzo Perez azonnal megtette a szükséges lépéseket családja érdekében. Próbálkozásai azonban eredménytelenek maradtak, az amerikai hivatalos szervek hiába tettek meg mindent.

Felesége Kubában sorra járta a hivatalokat, még Raul Castróhoz is eljutott, aki személyesen utasította el kérését. Victoriát és gyermekeit pszichológusok győzködték, hogy "felejtsék el a hazaárulót".

Orestes - piros pólóban - a szökés után

Orestes a Radio Martíhoz fordult, mivel azt hitte, hogy a széles nyilvánosság segít. Segítséget kért az ENSZ Emberi Jogi Bizottságától, Castro madridi látogatása idején a helyszínen éhségsztrájkkal hívta fel a magára figyelmet, fogadta őt George Bush és Mihail Gorbacsov, de semmi és senki sem tudott segíteni. Kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy csak magára számíthat a probléma megoldásában. Pontosabban hathatós segítséget várhatott és kapott az emigráns kubaiak Valladares Alapítványától. Intenzív nyelvtanulás után beiratkozott egy civil pilótaiskolába, hiszen az amerikai szakszolgálati engedélyt csak ennek elvégzése után kaphatta meg. A sugárhajtású vadászgépeken több mint ezer órát repült pilóta természetesen könnyedén teljesítette a követelményeket, és amint megszerezte a "jogosítványt" azonnal szóba jöhető repülőgép után nézett. Ezt természetesen már teljes titoktartás mellett történt, mivel nem akarta, hogy a kubai hatóságok gyanút fogjanak. A kiválasztásnak több fontos szempontja volt, az első és legfontosabb az alacsony ár. Ugyanakkor üzembiztosnak is kellett lennie, ezért kétmotoros gépet akart. Az alapítvány segítségével végül megtalálta, amit keresett, egy 1961-es gyártású, 6000 órát repült, régi kétmotoros Cessna 310F gépet.

A Washington külvárosában bérelt lakásában Orestes alaposan megtervezte akciója minden részletét. Részletes térképek és személyes ismeretei alapján választotta ki az ideális helyszínt, a Matanzas várostól keletre elterülő részt, ahol a nyílegyenes főút a tengerparttal párhuzamos. Ezt a helyet jól ismerte, ugyanis MiG-21-essel többször is leszállt ugyanitt, hadgyakorlatokon. A helyszín megtalálását könnyítette, hogy itt volt a Canimar folyó tölcsértorkolata, amely felett hatalmas híd ívelt át, ettől keletre volt a három kilométer hosszú egyenes útszakasz. Egyvalami azonban nagyon kockázatossá tette az akciót. Mindössze néhány kilométerre délre volt egy légvédelmi rakétabázis Nyeva komplexummal, amely alkalmas a kis magasságban lévő repülő eszközök megsemmisítésére. Egy további tényező is volt, amelyet nem lehetett előre tervezni, a gépkocsiforgalom. Szerencsétlen esetben ez meghiúsíthatta a tervet, sőt, még az is "benne volt a pakliban", hogy a felszállás válik lehetetlenné, ez Orestes számára a halálbüntetéssel lett volna egyenlő.

A szervezés legnehezebb és legkockázatosabb része nem rajta múlt. Feleségével ugyanis közölni kellett valahogy a részleteket, mikor legyen a gyerekekkel együtt a megfelelő helyen. Az alapítványon keresztül két megbízható mexikói nő segített, akik elutaztak Kubába, és a konspirációs szabályokat betartva titokban felkeresték Orestes feleségét. Victoria nagyon megörült a tervnek, de azt titokban kellett tartania a gyerekek előtt, nehogy azok véletlenül elszólják magukat.

Szökése után 21 hónappal került sor a nem mindennapi mentőakcióra. 1992. december 19-én hajnalban a Florida déli részén lévő Marathon repülőterére vitte a Cessnát, majd álnéven bejelentkezett egy közeli motelben. Másnap a gépet alaposan felkészítette, feltöltötte a szárnyvégeken lévő póttartályokat is, bár összesen csak 360 km megtételéről volt szó oda-vissza. A repülőtéren igyekezett minél kisebb feltünést kelteni, mert ha az ismeretlen pilótát valaki véletlenül drogcsempésznek nézi, akkor a hatósági ellenőrzés miatt lecsúszhatott volna a percnyi pontossággal megtervezett akcióról. Az indulást késő délutánra tervezte, így az esetleg felszálló kubai MiG-ek pilótái a szürkületben nehezebben fedezhették volna fel az alacsonyan szálló, a fedélzeti radarral csak üggyel-bajjal felderíthető kis gépet. 17 óra 7 perckor kérte meg a felszállási engedélyt, majd ezer lábra emelkedett az előre bejelentett útvonal irányába. Azt azonban nem sokáig követte, hanem lesüllyedt a víz fölé néhány méterre, és déli irányba fordította a gép orrát, közben kikapcsolta a rádiót, valamint a transzpondert. A pilóta bal combjára rögzítette a repülési tervet a navigációs adatokkal, a jobb oldalra pedig a kalkulátort helyezte el, hogy ha változtatásra kényszerül, akkor kéznél legyen. Mivel hátszél volt, a tervezettnél hamarabb érte el a 24. szélességi fokot, amely Florida és Kuba között kb. fél úton helyezkedett el, és elválasztotta a két ország légvédelmi ellenőrzési zónáját. Noha minél hamarabb látni akarta családját, magára kellett erőszakolnia azt, hogy szigorúan tartsa magát a tervhez, és csökkentse a sebességet. Körözni nem akart, mert ahhoz a biztonság miatt kissé magasabbra kellett volna emelkednie, és ez annak veszélyével járhatott volna, hogy valamelyik partközeli radar felderíti. Ezt is számításba vette. A körzetben üzemelő P-14-esek kb. 20 másodpercenként tesznek meg egy teljes fordulatot, a kezelők ha legalább háromszor egymás után látnak egy repülő objektumot, vagyis egy perccel később értesítik a PRV-11-es magasságmérő radar kezelőit, hogy a jelzett irányban lévő cél magasságát állapítsák meg. Ha ez megtörtént, akkor megy tovább az információ a különböző vezetési pontokra és parancsnokságokra. Ez még teljes harckészültség esetén is jó pár percet jelent, Kubában azonban akkoriban csak alacsonyabb szintü készenlét volt. Ezenfelül gyakorta okozott problémát, hogy a radarokhoz nem volt elegendő tartalék alkatrész, továbbá rendszeresen áramszünet nehezítette a kezelők dolgát. A berendezések mindegyikének volt saját dízelaggregátora, de ezekhez meg üzemanyag nem volt.

A legrosszabb kalkuláció szerint a felderítéstől számítva 15 percen belül fel kellett vennie családját, ellenkező esetben nagyon megnő annak veszélye, hogy lelövik a gépet.

Nem sokkal a 24. szélességi fok keresztezése után Orestes meglátta a Matanzas melletti hegyeket, ettől fogva már könnyü volt a navigáció. Egy perc múlva feltünt a hatalmas híd, amelynek folytatása volt az az útszakasz, ahol a leszállást tervezte. Ehhez azonban előbb be kellett repülnie a szárazföld fölé, és át kellett jutnia egy kisebb hegycsúcs felett, ez azt jelentette, hogy a légvédelem radarjai szinte bizonyosan észlelték. Az útszakasz északkelet-délnyugat irányú volt, Orestes miután átrepült a hegy felett, azonnal nyitotta a futómüveket, és figyelte a megbeszélt helyet, ahol családjának kellett várakoznia. Victoria és a gyerekek ott is voltak, narancssárga pólóban. Nem volt könnyü Havannából ide eljutni, mivel errefelé tömegközlekedési eszköz nem volt. Autóstoppal, több részletben és kb. egyhavi fizetésnek megfelelő összegért tették meg az utat. Kubában súlyos üzemanyaghiány volt, ezért Castro meghirdette a "kerékpárok évét", amelynek egyetlen előnye azért volt, a forgalom visszaesett a leszállásra kiszemelt útszakaszon.

Földi csapásmérésre felfegyverzet muzeális Flogger

Victoria nem tudta, hogy melyik irányból várja a repülőgépet, amely pontosan a háta mögül érkezett, hátszélben. Csak egyetlen próbálkozásra volt lehetőség, de pontosan a legrosszabb pillanatban mindkét irányból jármüvek közeledtek. A Cessnával azonos irányban egy személygépkocsi haladt, szemben pedig egy teherautó jött. Orestes átemelte gépét az autó és egy útakadály felett, és meglehetősen durván letette az öreg Cessnát. A teherautó sofőrje teljes erejéből taposta a fékpedált, és sikerült elkerülnie a balesetet, ekkor még nem tudhatta, hogy ha repülésre képtelenné teszi a gépet, akkor minden bizonnyal magas kitüntetést és jutalmat kaphat. Orestes visszafordult, és azonnal meglátta a lélekszakadva felé rohanó feleségét, aki görcsösen szorongatta a gyerekek kezét. Kisebbik fiának lábáról leestek a cipők, de ezzel nem törődve futott ő is, mivel Victoria néhány perccel korábban beavatta őket az eddig teljes titokban tartott dologba, hogy édesapjuk jön értük.

A család 21 hónap távollét után újra együtt volt, de nem lehetett időt vesztegetni az örömre. Orestes egy gyors ölelés után azonnal zárta az ajtót, amely azonban újra és újra kinyílt. Nyugalmat erőltetett magára, és sokadik próbálkozásra végre biztonságosan müködött a kopott zárszerkezet. A pilóta azonnal felszálló teljesítményre tolta a gázkarokat, a fékszárnyat a legrövidebb starthoz tartozó állásba tette, és megkezdte a nekifutást. A Cessna még csak 60 mérföldes sebességgel gurult, amikor már muszáj volt elemelkedni, mert közeledtek az út kanyarulatához. A felszállás sikerült, de a felhőtlen örömre még mindig várni kellett. Orestes mélyrepülésben kifordult a tenger fölé, és amit a Cessna sebességben bírt, azt kipréselte belőle. Nem tudhatta, hogy a légvédelmi rakétabázist aktiválták, vagy esetleg felszálltak a MiG-ek, hogy elfogják a légtérsértőt. Minden pontosan a tervezett időzítés szerint zajlott, így egyre sötétebb lett, és ez megnehezítette volna az elfogásra küldött pilóták dolgát. Orestes most jó hasznát vette az angolai tapasztalatnak, hiszen ott rengeteget repült MiG-21-essel néhány méteres magasságban. Ez a Cessnával természetesen sokkal könnyebb volt, de ugyancsak nagy figyelmet igényelt, pláne a sötétedés miatt. Közben már oldódott a feszültség, és végre beszélhettek egymással, a gyerekek pedig felfalhatták az ülésekre előre odakészített édességet. A 24. szélességi fok felé közeledve a gép 60 méteres magasságba emelkedett, majd a már biztonságosnak tartott légtérben 900 méteren a pilóta bekapcsolta a transzpondert és a gép navigációs fényeit. Az amerikai légi irányítás utasítása alapján 2100 méterre tovább emelkedett, és az eredeti tervben szereplő, Miami közelében lévő Opa Locka repülőtér felé vette az irányt. Orestesre azonban rendkívüli fáradtság tört rá, ezért a legközelebbi floridai reptéren szállt le, kereken száz perccel indulását követően.

A Cessna törzse kívül tele volt sókristályokkal, amelyek a víz feletti párából csapódtak ki.

An-24-es vitte a pilótát és a müszakiakat a MiG-ért

A sikeres szöktetés hatalmas médiavisszhangot keltett. Castro dühöngött, pláne akkor, amikor Orestes a CNN élő adásában személyesen "üzent" neki. A pilóta vakmerő és kockázatos akciója sokat segített a kubai emigráns szervezeteknek is, ugrásszerüen nőtt az anyagi támogatottságuk, sok tehetős amerikai adakozott a számukra. Orestes néhány évvel később könyvet írt a nem mindennapi történetről, és több tucatszor utasította vissza filmrendezők, forgatókönyvírók ajánlatait.

A kalandos mentőakció sikere, mint később kiderült, hajszálon múlott. A számos dezertálás, tengeri szökés és a kubai emigránsok egyre nagyobb befolyása miatt a kubai titkosszolgálat úgy döntött, hogy beavatkozik a dolgok menetébe. A légierő egy volt pilótája, Juan Pablo Roque őrnagy a Kubában lévő Guantánamóba szökött, de nem repülőgéppel, hanem a tengeren úszva. A menedékjogot ő is megkapta, és hamarosan az USA-ba távozhatott, ahol tagja lett a tengeren menekülők felderítését végző Brothers to the Rescue szervezetnek. Az emigránsokból álló önkéntes csoport komoly segítséget nyújtott a Parti Őrségnek, számos esetben fedezték fel a vízi tákolmányaikkal menekülő kubaiakat. Néhány Cessna gép állt a rendelkezésükre, amelyekkel rendszeresen őrjáratoztak a tenger felett. Roque kettős játszmában vett részt, értékes információkat adott az FBI-nak, ezért pénzt is kapott. Ugyanakkor legfőbb feladata a kubai titkosszolgálat segítése volt, beszámolt a Floridában müködő emigráns szervezetekről, de szerencsére Orestes terveiről nem szerzett tudomást.

Közben 1993 szeptemberében két további kubai pilóta is megszökött. Szeptember 17-én egy MiG-21bisz landolt Key Westben, egy héttel később pedig egy MiG-23-as Guantánamóban szállt le. A gépeket a szokásnak megfelelően  a titkos berendezéseik átvizsgálását követően visszaszolgáltatták.

A 900-as oldalszámú két légi győzelmes MiG-29UB

Roque lelkén szárad a Brother to the Rescue két Cessna 337-esének lelövése. A szervezet kissé öntörvényü és vakmerő vezetője, José Basulto számos jogellenes akciót hajtott végre Kuba ellen. A hatvanas évek elejétől a CIA megbízásából szabotázst tervezett egy rakétabázisnál, amely kudarcba fulladt. Saját elhatározásából motorcsónakos támadást végzett kubai kikötők ellen, 20 mm-es gépágyúval. A legfontosabb tevékenységet azonban a levegőben végezte. A vitán felül pozitívan értékelendő Brothers to the Rescue megszervezése és müködtetése is az ő nevéhez füződik, emellett törvénytelen módszerekhez is rendszeresen nyúlt. 1996 januárjában Cessna gépével berepült Havanna fölé, ahol kommunistaellenes röplapok ezreit szórta szét. Castro számára egyre kellemetlenebbé vált a kalandor, akinek szakszolgálati engedélyét az USA-ban bevonták. Ennek ellenére február 24-én engedély nélkül felszállt két másik Cessna 337-es kíséretében, erről a kubai hírszerzést tájékoztatta a beépült Roque. A három repülőgép Kuba partjaitól északra 20 tengeri mérföldre őrjáratozott, vagyis nyolc mérfölddel kívül a parti vizek és azok légtere határától. Az összesen hat pilóta komoly felszerelések nélkül csak a szemükre hagyatkozva keresték a vízen menekülő embereket. A kubai légi irányítással felvették a kapcsolatot, transzponderjük is müködött, így világos volt a helyzetük. Semmiféle szabálysértés nem történt a repülés során, ennek ellenére a légvédelem készültségi vadászgépeit emelték. Érdekes módon két gyakorló változatú gépet fegyvereztek fel, mivel négy szempár könnyebben találhatta meg a kisméretü célokat. A MiG-23UB első ülésében Francisco Perez Perez alezredes, a 29UB-ben pedig Alberto Perez Perez alezredes foglalt helyet, akik ikertestvérek voltak. Annak idején mindketten harcoltak Angolában is, de "légi harcba" most kerültek először. A rávezetési adatok alapján gyorsan megtalálták a Cessnákat, a kitüzött cél egyértelmüen José Basulto likvidálása volt. A 900-as oldalszámú MiG-29-es két R-60MK rakétával lelőtt két Cessnát, de a harmadikat nem sikerült. Pont ezt vezette Basulto, aki manőverezéssel és a felhőzet álcázó hatásának kihasználásával elkerülhette a találatot. Leszállását követően így be tudott számolni arról, hogy miért tünt el nyomtalanul a másik két gép, négy pilótával együtt. Azonnal megindult a kutatóakció, miközben az USAF F-15-ös és F-16-os gépei biztosították a légteret. Basulto beszámolója alapján a Parti Őrség Falcon 20-as gépe hamarosan megtalálta a vízen úszó roncsdarabokat, jóval kívül a kubai parti vizek határán. A pilótáknak azonban nyoma sem volt, mind a négyen életüket veszítették. Castro számára pont fordítva "sült el" a dolog, mint szerette volna. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában is napirendre került az eset, hiszen a jog durva megsértése volt nemzetközi légtérben fegyvertelen civil repülőgépek lelövése.

Napjainkban még mindig üzemel néhány MiG-21bisz a Santa Clara bázison

Az eset után nem sokkal Juan Pablo Roque "eltünt", majd Havannában bukkant fel újra, egyértelmüvé téve, hogy dezertálása a kubai titkos­szolgálat szervezése mellett történt.

Az utóbbi tíz évben egyetlen pilóta sem szökött meg, ennek oka semmiképpen sem az, hogy elégedettebbek lehetnének a kubai demokrácia fejlődésével. Mivel az orosz alkatrész-utánpótlás már csak fizetés ellenében képzelhető el, nagyon lecsökkent az üzemképes gépek száma, egyes becslések szerint mindössze néhány vadászgép áll már csak szolgálatban. Az ezzel párhuzamosan lecsökkent pilótaállomány többszöri "szürése" is megtörtént, így már csak azok repülhetnek nagy ritkán, akik bizonyságot adtak róla, hogy feltétel nélküli hívei a halódó rendszernek.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 09., 14:46

A Boeing tárgyalásokat, az Antonov gépet ajánl Trumpnak!

Nincs elszabadult költségvetés, ha nincs még költségvetés. Mennyibe kerül egy 747-es? És ki tudja, mit adnának az ukránok?!
2016. 12. 06., 16:24

Orosz rulett a tengeren

A szíriai partok közelébe vezényelt orosz Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó erősen korlátozott mértékben képes beavatkozni az Iszlám Állam és a szír kormányellenes erők elleni harcokba.
2016. 12. 05., 11:23

Repülés Kabulba, átszállás nélkül

Dr. Orosz Zoltán altábornagy: Jövőre elkezdődik a Magyar Honvédség légi szállítási képességének fejlesztése, új járműveket vesznek.
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin