2017. 03. 26.
Emánuel
: 309 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A „Pengék”

JETfly  |  2006-05-16 08:48:35

Május 4-én új kötelék mutatkozott be Nagy-Britanniában. A négy Extra 300LP típusú géppel repülő formáció a jól csengő „Blades”, vagyis „Pengék” nevet viseli. Az elnevezés nem szerénytelen, hiszen a kötelék három gépét a Royal Air Force Red Arrows formációjának egykori pilótái vezetik.

A vezér Andy Offer, aki a Red Arrows parancsnoka volt 1999-től 2001-ig. Jobb és bal kísérői szintén a tüzpiros Hawk gépekkel járták a világot. Ők hárman eddig több mint 11 000 légi órát gyüjtöttek össze a RAF sugárhajtású típusain.

A „Blades” pilótái balról jobbra: Van Waeyenberghe, Offer, Garland és Evans

A négyes, hátsó kísérő a csapat egyetlen civil tagja, a belga származású Van Waeyenberghe. A müsor szólóbemutatóját is repülő pilóta jól ismeri a különféle változatú Extra gépeket, hiszen a cég képviselőjeként eddigi 3700 légi órájából 1100-at velük felszállva teljesített.

A látványos program után mindenki a legjobbakat kívánta a „Blades” pilótáinak. A siker ellenére azonban többen is feltették a kérdést, hogy olyan jól ismert formációk mellett, mint Royal Jordanian Falcons vagy a chilei Los Halcones, vajon szükség van-e egy újabb, Extra típussal repülő kötelékre. Ezt a kérdést természetesen a szigetország seregnyi repülőnapjának igényes közönsége fogja eldönteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 12:37:22
A horvát Jutarnij Vijesti a napokban arról számolt be, hogy a korábban modernizált 12 darab MiG-21 ügyében már a horvát katonai rendőrség/rendészet is nyomozást indított, mely felülvizsgálja mind a modernizációs munkálatok elvégzését, mind a megvásárolt repülőgépek beszerzésének folyamatát.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
2017-03-23 12:46:51
Az ország kedvenc repülőmúzeuma hamarosan új helyen fogadja a látogatókat. Az Aeropark csupán métereket költözik, mégis pazar látvány lesz már az autósoknak is. Az átmeneti időszakban a rendkívül népszerű reptérlátogatás zavartalanul, új elemekkel bővítve működik tovább.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-16 13:17:10
2015. május 7-én (Eglin Légibázis, Florida) az USAF 33. Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese, Christine Mau alezredes történelmet írt – sikeresen végrehajtotta első felszállását az F-35 Joint Strike Fighter-en.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.
2017. 03. 23., 10:03
Nyitásra még nincs időpont, a szünetért a kárpótlás a szebb és jobban felszerelt Park lesz. Reptérlátogatók: irány az igazi, bár lezárt futószállópálya!
2017. 03. 22., 13:15
Nagyobb terület, jobb technika, az új Aeropark látogatóinak külön ingyenes parkoló. Jobb rálátás – és a távlati kilátások?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1918. március 23., Olaszország, Pergine repülőtere: vitéz Boksay Antal repülőfőhadnagy végrehajtja az első sikeres magyar katonai ejtőernyős ugrást. 2017. március: mint már régóta minden évben, idén is e történelmi ugrás előtt tisztelegve tartják fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédség ejtőernyősei.