2017. 01. 20. péntek
Fábián, Sebestyén
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Helycserés átvizsgálás svéd módra

JETfly  |  2013-04-15 11:20:22

A kecskeméti Gripeneknél is elérkezett az időszak, amikor végre kell hajtani rajtuk az első komolyabb tervezett átvizsgálást. Az első ilyen ipari szintű átvizsgálásra a JAS-39-nél akkor kerül sor, amikor elérik a 800. repült órát.

Idén áprilisban már a negyedik Gripent repülték ki a kecskeméti pilóták Svédországba, és két nappal később már hozták is haza az előzőleg januárban kivitt és átvizsgált JAS 39-D típusú repülőgépet. Jelenleg mindkét Delta (kétüléses) Gripen a kecskeméti repülőbázison van és átesett az átvizsgáláson. Ez egy komoly, előre megtervezett folyamat eredménye, melyben jelentős felelősség hárul a bázis Repülő Müszaki Zászlóaljára (RMZ), akinek 1 évre előre meg kell adnia, hogy melyik repülőgép mikor fogja elérni az előírt 800. repült órát. Annak érdekében, hogy a legkisebb logisztikai szervezéssel lehessen végrehajtani a gépek ki- és hazarepülését, ezért ezt megpróbálják egyetlen hétre betervezni.

HUNAF Gripen

Általában a 4 napos kint tartózkodás alatt a magyar müszaki szakemberek AN-26-ossal utaznak ki, fogadják az átvizsgálandó gépet, ennek papírjait átadják a svéd szakembereknek, majd ezután közvetlenül visszaveszik tőlük a már kint lévő, 800 órás átvizsgáláson átesett Gripen papírjait. Általában egy, a berepülés végrehajtására jogosult pilóta repüli ki a gépet azért, hogy másnap már elvégezhesse a hazahozandó repülőgép berepülési programját. Ez általában 1-2 felszállásból áll, ha mindent rendben találnak, akkor a következő nap már indulhat is vele haza Kecskemétre.

A 800 órás átvizsgálásra az F7 ezred bázisán, Satenas-ban kerül sor. Itt a linköpingi SAAB repülőgépgyárral azonos szintü átvizsgálást végeznek a svéd szakemberek. A munka során elsősorban a repülőgép sárkányszerkezetét, azok rendszereit, a teherviselő elemek állapotát, az utólagos beépítéseket és módosításokat ellenőrzik 10 hét alatt. Azért is fontos a határidők betartása, mert a magyar Gripeneken kívül a cseh Gripeneket is itt vizsgálják át. Ha akár egy repülőgép beérkezése is csúszik, akkor borul az előre 1 évre betervezett szigorú sorrend.

Azért, hogy itthon tartani lehessen az időpontokat, minden repülőgépelőre be van "lépcsőzve" annak érdekében, hogy a tervezett határidőreérje el a 800. órát. Ennek alapja az RMZ és a hajózó századok közti megfelelő összhang, hogy a repülőgépeket ennek megfelelően repültessék.

A repülések alkalmával a kecskeméti hajózóknak már annyi előnyük van, hogy alaposan ismerik az F7-es bázist, azok légtereit és eljárásait, mivel minden Gripen pilóta itt Satenas-ban kapja meg a típusátképzését a JAS-39 repülőgépre 2005-től napjainkig.

Szöveg: Gróf Gergely őrgy.

Fotó: MH 59. SzDRB

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 20., 15:21
Start Abu Dhabiban, zárás Indianapolisban, Budapest mellett két meg nem nevezett európai helyszín, plusz Kazany. Két új teljes jogú Master-versenyző.
2017. 01. 20., 10:36
Részletes képgaléria az Ukrán Állami Repülési Múzeumból.
2017. 01. 19., 10:19
Megkezdődött a Magyar Honvédség kiképző pilótáinak felkészítése a honvédség új típusú kiképző repülőgépeire.
2017. 01. 18., 11:28
A nagy hidegben a szokásosnál is alaposabban kell felkészítenie a repülőgépeket a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis műszaki csapatának.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most