2016. 12. 07. szerda
Ambrus
: 313 Ft   : 292 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nem repülhetnek a német Tigrisek

JETfly  |  2013-03-06 16:18:12

Németország felfüggesztette Eurocopter Tiger típusú helikoptereinek repülését azok után, hogy 2013. március 4-én egyik gépe kiképzési repülés végrehajtása közben, Dél-Németországban, a bajor Alpokban balesetet szenvedett. A forgószárnyas Ettal közelében került vészhelyzetbe.

A Bundeswehr szóvivője elmondta, hogy a helikopter a 36. harci helikopterezred állományába tartozott, amely a Hessen tartományban található Fritzlarban állomásozik. A szóvivő elmondta, hogy a repülőbalesetben a kétfőnyi személyzet könnyü sérüléseket (pontos információkat nem közöltek a sérülésekről) szenvedett, saját lábukon hagyták el a gépet. Jelenleg egy katonai kórházban tartózkodnak megfigyelésen. A helikopter megsemmisült a baleset során. Az esemény kivizsgálása megkezdődött, azonban egyelőre nem közöltek adatokat arra vonatkozóan, hogy mi okozta a helikopter lezuhanását.

Jelenleg még nem tudni, a vizsgálat mennyi időt vesz igénybe, így azt sem, hogy a forgószárnyasok mikor emelkedhetnek újra levegőbe.  A szerencsétlenül járt forgószárnyas a legmodernebb verzióhoz – ASGARD ‑ tartozott. Ilyen gépek szolgálnak az Afganisztánban állomásozó gyorsreagálású erők kötelékében, amelyeket többek között kiegészítő ballisztikai védelemmel, forgószárny védelemmel, homokszürővel láttak el. A gép fegyverzetéhez egy 12,7 mm-es gépágyú, 19 x 70 mm-es nemirányítható rakéták, valamint HOT harckocsi-elhárító rakéták tartoznak.

Napjainkban négy helikopter található az észak afganisztáni Mazar-e-Sharifben. A tervek szerint Németország további negyven – köztük 12 ASGARD verziójú ‑ Eurocopter Tiger beszerzését tervezi. A Bundeswehr 29 helikoptere közül 13 gép bázisa Fritzlar.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 06., 16:24

Orosz rulett a tengeren

A szíriai partok közelébe vezényelt orosz Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó erősen korlátozott mértékben képes beavatkozni az Iszlám Állam és a szír kormányellenes erők elleni harcokba.
2016. 12. 05., 11:23

Repülés Kabulba, átszállás nélkül

Dr. Orosz Zoltán altábornagy: Jövőre elkezdődik a Magyar Honvédség légi szállítási képességének fejlesztése, új járműveket vesznek.
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin