2017. 03. 29. szerda
Auguszta
: 310 Ft   : 287 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megkezdték a P-8I berepülését

JETfly  |  2012-07-12 13:13:55

A Boeing első, Indiai Haditengerészet számára készített P-8I típusú repülőgépe 2012. július 7-én megkezdte a hivatalos berepülési programját, amikor délelőtt 9:15-kor a seattle-i Boeing Fieldről végrehajtotta első felszállását. A repülés 3 óra 49 percen keresztül tartott, ez idő alatt az alapvető repülési és irányíthatósági jellemzőket vizsgálták a pilóták, és minden a tervek szerint zajlott.

A szóban forgó példány a megrendelt nyolc nagy hatótávolságú tengerészeti felderítő és tengeralattjáró-vadász repülőgépek egyike, melyet India még 2009 januárjában rendelt a Boeingtől. Az elkövetkezendő hónapokban a Boeing berepülőpilótái végrehajtják a tervezett tesztprogramot a géppel, amely a Next Generation 737-800 egyik változata. Az alapvető tulajdonságok ellenőrzése után a harcászati berendezések próbája következik, ebbe beletartozik az egyes szenzorok és a kommunikációs berendezések vizsgálata is. Ezt az indiaiak által megrendelt fegyverek (például a Harpoon hajó elleni rakéta) tesztje követi.

A második példány összeszerelésével is végeztek már a Boeingnél, és néhány hét múlva csatlakozhat társához a berepülési programban. Egyelőre minden a tervezett menetrend szerint halad, így az első gépek átadására a jövő évben kerülhet sor.

Galéria: Megkezdték a P-8I berepülését

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-23 12:46:51
Az ország kedvenc repülőmúzeuma hamarosan új helyen fogadja a látogatókat. Az Aeropark csupán métereket költözik, mégis pazar látvány lesz már az autósoknak is. Az átmeneti időszakban a rendkívül népszerű reptérlátogatás zavartalanul, új elemekkel bővítve működik tovább.
2017-03-23 10:44:35
Megkezdődtek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kettős célú hasznosításra történő átalakításának előkészületei. A tervek szerint 2018 végére kell megfelelnie a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó civil szabályzóknak és elvárásoknak.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 28., 14:37
Történelmi jelentőségű repülésnek is nevezhető az a felszállás, amelyet a napokban hajtott végre a kanadai Bombardier repülőgépgyár új CS100-as repülőgépe amikor nonstop átrepült London City repülőteréről a New York-i JFK-re.
2017. 03. 27., 10:39
Negyven éve ütközött a ködös repülőtéren a két 747-es. Humán faktor és technikai tanulságok.
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.

  Legfrissebbek most

Döntött az Orosz Légierő vezetése – a „Fecskék” lecserélhetik MiG-29-eseiket a legújabb MiG-35-ösökre. Az erről szóló bejelentést a malajziai LIMA-2017 kiállításon hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Amikor egy településen felszámolják a katonai szervezetet, legtöbbször nemcsak munkahelyek tucatjai szűnnek meg, hanem sokszor elvesznek a relikviák, és az évek múltával egyre inkább elhalványul az emlékezet is.