2016. 12. 04.
Barbara, Borbála
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A RAF vadmenyétjei

JETfly  |  2004-12-04 09:12:06

A jelentős gazdasági potenciállal rendelkező országok légierői az alapfunkciók ellátása mellett specializált feladatkörű repülőalakulatokat is képesek fenntartani. Az USAF állományában pl. több olyan repülőegység is található, amelyek elsődleges célja háború esetén az ellenséges légvédelmi eszközök elleni harc. A SEAD (Suppression of Enemy Air Defense) különleges kiképzést és különlegesen felszerelt repülőgépeket igényel. Nem lehet azon csodálkozni, hogy a kisebb országok légierőinél hiányzik ez a költséges kategória, amely a vietnami háború idején alakult ki, az egyre erősebb és jobban felszerelt, egyre nagyobb veszteségeket okozó légvédelem hatékonyságának csökkentésére.

Ekkoriban kapták a különösen veszélyes bevetéseket végrehajtó alakulatok a "Wild Weasel" vagy "vadmenyét" elnevezést, amelyet mind a mai napig alkalmaznak a SEAD feladatú repülőszázadok megjelölésére. Hagyománytiszteletből a Japánban lévő Misawa légibázison állomásozó F-16-osokkal felszerelt alakulat jelzése WW lett, a bázis nevére utaló betűk helyett.

Nem közismert, hogy annak idején a Magyar Légierőben is rendszerben állt olyan típus, amely képes volt a légvédelem elleni harcra. A Taszárra telepített Szu-22M3 vadászbombázók ugyanis rendelkeztek az ehhez szükséges speciális fegyverzettel, a H-25 rakéta "radargyilkos" változatával. Az átgondolatlanul selejtezett típus egyes képességei még jó ideig hiányozni fognak, a Gripen rendszerbe állítását követően is.

A NATO-országok többségénél ugyancsak hiányoznak a SEAD-feladatkör ellátására alkalmas repülőgépek, illetve fegyverek. A német és olasz légierő viszont rendszerbe állította a Tornado ECR változatát, amely a felderítés mellett rendelkezik a légvédelem elleni harchoz szükséges felszereléssel is. Beépítették a hagyományos besugárzásjelzőknél jóval szelektívebb, széles sávban működő passzív vevőrendszert, amely a navigációs rendszerrel együttműködve alkalmas a sugárforrás hozzávetőleges távolságának, illetve helyének meghatározására is. Ez az egyik legfontosabb alapadat a rakéták indításához. A SEAD-feladatkört támogató fegyverzet választéka nagyon szűk, Nyugaton az amerikai Raytheon AGM-88 HARM terjedt el, amely több mint 50 km távolságból indítható a radarok ellen.

A fegyvert elvileg számos típus fedélzetéről bevethetik, amire van is példa, hiszen rendszerbe állította pl. a görög és török légierő is, de a hatékonyabb alkalmazást segítő eszközök nélkül.

Franciaország egyáltalán nem rendelkezik korszerűen felszerelt SEAD-alakulatokkal, bár régen rendszerben állt náluk a "radargyilkos" Martel rakéta, amely azonban már elavult.

Az angol RAF saját úton indult el a SEAD-kapacitás megteremtése felé. Ennek alapjait az AST 1228 kiírás határozta meg, a programot a nyolcvanas évek első felében indították el. A British Aerospace céget bízták meg egy új rakétatípus kifejlesztésével, amely ALARM (Air Launched Anti Radiation Missile) néven vált ismertté.

Az újszerű fegyver repülési tesztjei 1985. február 13-án kezdődtek meg a ZA354 számú Tornado GR.1 fedélzetén. A nagy teherbírású gépre összesen kilenc ALARM-makettet szereltek, három volt a törzs alatt, és ugyancsak három-három példány a szárnyak alatti belső fegyverzetfelfüggesztőkön.

A rakéta működőképes példányaival 1986-tól folytak a lövészetek, amire az USA-ban került sor. A Yuma környéki lőterek mérete ugyanis jóval nagyobb volt, mint ami otthon a RAF rendelkezésére állt. Tenger felett ugyan korlátlan légteret használhattak volna, de ott nem volt megoldott a terület "felműszerezése" ugyanis a lőtéren automatikus működésű vevőállomások voltak telepítve, amelyek vették a rakéta telemetrikus rendszerének jeleit, illetve mérték a repülés minden fázisának paramétereit.

A kísérleti lövészeteket 1990 októberében fejezték be, takarékossági okokból a szükségesnél kevesebb és egyszerűbb tesztre kerülhetett csak sor. Például nem volt olyan kísérlet, amelynek során a rakétának több, egyidejűleg működő radar közül kellett volna kiválasztania a számára kijelöltet.

A sietségben közrejátszott a kuwaiti helyzet, ugyanis bizonyossá vált, hogy elkerülhetetlen az Irak elleni háború, ami 1991 januárjában meg is kezdődött, így az éppen hogy legyártott vadonatúj ALARM-rakéták azonnal Szaud-Arábiába kerültek a Tabuk légibázisra, ahol kilenc, sebtében átalakított Tornado állt készen bevetésükre.

A RAF 9. repülőszázadát jelölték ki elsőként a SEAD-feladatok ellátására, 18 gépükön történt meg az integráció, ami új, szelektívebb besugárzásjelző beépítését, a fegyverzetfelfüggesztők kábelezésének módosítását, néhány kezelőszerv átalakítását, illetve új szoftverek telepítését jelentette. Az ALARM egyedi képességekkel rendelkezik. "Direkt" módon alkalmazva működése nem különbözik lényegesen a HARM-étól, hacsak abban nem, hogy még a földön kell beállítani a vevőjét a megsemmisítendő lokátortípusok frekvenciájára. Ha ellenséges lokátor sugárzását észlelik, és annak helye elérhető a rakéta számára, akkor azonnal indítható.

Ha közben kikapcsolják a radar kisugárzását, akkor a fegyver az utolsó mért pont irányába repül, de kevés az esélye, hogy kárt tehet benne. "Preventív" módon is bevethető, ekkor az ismert pozíciójú de még "csendes", azaz a kisugárzást szüneteltető radarhoz megfelelő távolságba érve indítható az ALARM, amely meredek emelkedés közben nagyobb magasságból útjára bocsátva akár a 21 km-es magasságot is elérheti. Ott kinyílik a törzsvégre szerelt ejtőernyő, és a rakéta lassan süllyedni kezd. Energiaellátó rendszerének akkumulátorai természetesen biztosítják a fedélzeti elektronika, illetve a kormányszervek működtetését. Ha a radart kisugárzásra kapcsolják, az ejtőernyő leold, és a rakéta a célra zuhan. Ezt a bevetési módot általában összehangolják egy nagyobb támadó kötelék érkezésének időpontjával, amikor a légvédelmet aktivizálni kell.

Mindez jól hangzik, a gyakorlatban azonban a Tornadók besugárzásjelző rendszere nem volt képes a radarok távolságának kellő pontosságú meghatározására. Emiatt számos rakéta ment veszendőbe, de az öbölháborúban 48 bevetés során indított 121 példány jó néhány iraki felderítő, illetve tűzvezető radart megsemmisített. Az eredeti terv szerint a RAF összes csapásmérő Tornado gépét felszerelték volna az ALARM-rakétákkal, de végül mindössze kettő, a 9. és 31. század állományába kerültek a Marham bázison.

Az eredeti tervekkel ellentétben csak a Tornadók törzs alatti felfüggesztőit tették alkalmassá az ALARM hordozására, mivel a szárnyak alatt a póttartályok számára kell a hely, és a gyakorlatban amúgy sem lenne szükség egyidejűleg kilenc "radargyilkos" rakéta hordozására. További fontos tényező, hogy a póttartályokon kívül a felfüggesztő pilon belső oldalán még elfér egy Sidewinder indítósín is, így részlegesen megoldható a gépek önvédelme.

A kilencvenes években a BAe legyártotta a megrendelt ALARM-mennyiséget a RAF, valamint a szaudi légierő számára (ott is üzemel a Tornado), de az eredeti szándékkal szemben nem bővítették tovább a SEAD-kapacitást, amire pedig nagy szükség lett volna.

A kilencvenes években korszerűsített Tornado vadászbombázók számos új képességre tettek szert, de a légvédelem elleni harc potenciálja nem változott. A hiányosságokra az 1999-ben lezajlott Allied Force hadművelet világított rá, ahol újra bebizonyosodott, hogy a RAF SEAD kapacitása elégtelen. Noha bevetették az ALARM-rakétákat, a főszerepet az amerikai, német és olasz HARM-ok játszották a jugoszláv légvédelem elleni harc során. Néhány angol rakéta itt is eredménytelen maradt, közülük az egyiket hatástalanítás után kiállították a belgrádi repülőmúzeumban. A fegyver tökéletesen ép, valószínűsíthetően ejtőernyőn ereszkedett a földig, de a becsapódás előtt fennakadhatott egy fán, és nem lépett működésbe az önmegsemmisítője sem.

2000-ben egy fejlesztési program indult, amely minél költséghatékonyabb módon kívánta bővíteni a RAF SEAD kapacitását. Ehhez kapóra jöttek a légierő elfogóvadász feladatkörű Tornado F3 vadászgépei, amelyek amúgy sem juthatnak már szerephez eredeti hatáskörükben. Mivel a típus besugárzásjelző rendszere sokkal precízebben képes a sugárforrások helyének megállapítására, mint a korszerűsített GR4-eseké, minimális módosítással alkalmassá tehetők a gépek az ALARM bevetésére. A legegyszerűbb megoldás a szárnyak alatti elhelyezés lett volna, de ott nehezebb kialakítani a digitális adatbuszkapcsolatot a fegyverrendszer számítógépével, így maradt a törzs alatti elhelyezés. Ott azonban csak a Sky Flash, illetve AIM-120 AMRAAM légiharcrakéták félig süllyesztett, illetve illeszkedő felfüggesztői álltak rendelkezésre, ami nem volt megfelelő az ALARM számára.

Most kapóra jött a modul rendszerű gyártástechnológia, ugyanis annak idején a gép fő szerkezeti elemei azonosak voltak a csapásmérő változatokéival. Ennek megfelelően rendelkezésre álltak a törzs alsó részén azok a megerősített csomópontok, amelyekre az eltérő kialakítású felfüggesztőket fel lehetett szerelni. Ezekhez természetesen kábelrendszerek is szükségesek voltak, amit a RAF St. Athanben lévő javítóüzemében szereltek be az F3-as gépekbe.

A SEAD-feladatra átalakított példányok ugyan elveszítették BVR (látóhatáron túli) légiharc-kapacitásukat, de önvédelemre változatlanul rendelkezésükre áll a szárny alatti póttartály felfüggesztőkre szerelhető négy korszerű ASRAAM kishatótávú légiharcrakéta. Természetesen az átalakítás reverzibilis, ha leszerelik az ALARM-ok felfüggesztő eszközeit, akkor újra alkalmazhatóvá válnak a nagyobb hatótávú légiharcrakéták is.

A SEAD-feladatú F3 Tornado gépek egy további előnnyel is rendelkeznek a csapásmérő GR4-esekhez képest. Fedélzetükön rendelkezésre áll a JTIDS (Joint Tactical Information Distribution System) adatátviteli rendszer, amely eredetileg az AWACS gépektől biztosította a kódolt adatvételt az ellenséges légi célokról, illetve a légi helyzetképről. A JTIDS változtatás nélkül alkalmas a Nimrod R1 elektronikus felderítőkkel történő együttműködésre, vagyis az F3 gépek pilótái megkaphatják a frissen felderített ellenséges lokátorok adatait.

Az ígéretes képességek realizálódására azonban várni kellett, mivel a vadász feladatú Tornado gépek átalakítása nem haladt a megfelelő ütemben. A programnak újabb lökést adott a terrorizmus elleni harc, illetve az Afganisztán és Irak elleni újabb háború, hiszen az utóbbi ország esetében változatlanul erős légvédelemmel kellett számolni. Egyelőre azonban csak a RAF Leemingben állomásozó 11. századát jelölték ki a SEAD-feladatokban történő részvételre, és egyelőre nincs hír a többi F3 átalakításáról. Azok pedig az Eurofighter Typhoon csapásmérésre is alkalmas változatának szolgálatba állításáig hatékonyan képesek az ellenséges lokátorok elleni harcra.

A teljes cikk az Aranysas magazin 2004 decemberi számában olvasható!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.
2016. 11. 30., 10:07

A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

El se indulhatott volna ez a gép erre az útvonalra? Amikor nincs kerozinszaga a roncsnak. A navigációs tartalék és a kötelező kitérő reptér.
2016. 11. 30., 10:03

Fehér hattyú

35 éve repül a Tu-160-as nehézbombázó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az idén 15 éves katonai toborzás Bács-Kiskun megyei történetét és eredményeit is megismerték azok, akik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának rendezvényén vettek részt a mai napon Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetemen.