2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Baráti találkozó Taszáron - 2021

Baráti találkozó Taszáron - 2021
honvedelem.hu  |  2021. 06. 21., 11:56
Baráti találkozó Taszáron - 2021

A taszári repülőtér – azaz a Kapos Bázisrepülőtér – 2005-ös bezárása óta évről évre összejönnek baráti találkozóra az egykor ott dolgozók: sorállományúak, polgáriak, tisztek, hajózók, pilóták. A találkozó időpontja mindig a repülőtér alapításának dátuma, november 11-e, azonban a 70., jubileumi évforduló a koronavírus-járvány miatt tavalyról mostanra, június 16-ára csúszott át. Ezen a napon a pandémia ellenére is elég sokan, mintegy kétszáz fő gyűlt össze a taszári polgármesteri hivatal dísztermében, a Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének meghívására.

Június 16-án tartották meg Taszáron azt a baráti találkozót, melyre menetrend szerint a taszári repülőtér alapításának 2020. november 11-ei, 70. évfordulóján került volna sor. A résztvevők száma ugyan a szervezők szerint bőven alatta volt a szokásosnak – a járványhelyzet miatt –, ám ennek ellenére nagyra értékelték, hogy mintegy 200 fő idézhette fel újra a Kapos Bázisrepülőtér 55 évét.

Mint azt Koppány Zoltán nyugalmazott százados, a szervező Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesület elnöke kérdésünkre felidézte: a baráti találkozók ötlete eredetileg a taszári repülőtér bezárásakor regnáló polgármester, Pataki Sándor ötlete volt, ez vált hagyománnyá az azóta eltelt tizenhat esztendő során.

Az eseményen – Varjas András polgármester és Witzmann Mihály országgyűlési képviselő mellett – jelen voltak a repülőtér egykori parancsnokai is, Kiss Benedek Sándor és Karancz János alezredesek, valamint Kaszper József ezredes.

Lelkesen várják a baráti találkozót mindazok, akik itt teljesítettek valamikor szolgálatot, itt öregedtek meg – árulta el érdeklődésünkre Karancz János nyugállományú alezredes. A tizenhat esztendővel ezelőtt végleg bezárt taszári repülőtér utolsó parancsnoka – aki annak idején az utolsó állománygyűlésen úgy fogalmazott: „a honvédség emelt fővel távozik Taszárról” – arról is beszélt, akkor megtették, amit csak lehetett, de sajnos minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni a repülőteret és az állományt. Az alezredes egyébként – sorsszszerű véletlen – éppen a repülőtér alapításának évében született. Ahogy a Taszáron szolgáló állomány egy részének, úgy neki is felajánlottak új szolgálati helyet: Veszprémben folytathatta volna parancsnokként, ám ő inkább a nyugdíjat választotta.

Baráti találkozó Taszáron, 2021-ben - Fotók és szöveg: Mészáros József

„Taszáron éltem le életem nagy részét. Itt kezdtem sorkatonaként és innen mentem nyugdíjba parancsnokként – csak azt sajnálom, hogy ez utóbbi kényszerűen, ilyen körülmények között történt” – indokolta az alezredes akkori döntését.

Rajta kívül persze nagyon sokan kezdték katonai pályafutásukat a taszári bázisrepülőtéren – például a szombati baráti találkozón szintén jelenlévő Kilián Nándor vezérőrnagy, a magyar légierő haderőnemi szemlélője. Mint elmondta: 1985-ben Taszáron volt az első otthona ifjú házasként és ott születtek gyermekei is.

Karancz János felidézte, hogy amikor a Kilián Nándor felkerült a törzsbe, ő maga törzsfőnök volt. „Jött Nándi, és megkérdezte: Mit kell itt csinálni? Azt mondtam magamban: na várj csak, mit kell majd még neked csinálni… Már akkor sejtettük, hogy lesz belőle ’valaki’, és nem is hazudtolta meg ezt soha. Korrektségére, segítőkészségére a mai napig emlékszem.” – mondta az alezredes nem kis büszkeséggel a hangjában”- emlékezett vissza.

Az 1950-ben alapított taszári bázisrepülőtér 2005-ben, az amerikai haderő kivonulása után vált üzemen kívüli bázissá – további működtetésére a honvédség nem tartott igényt. Szeptember elsejével feladatait a pápai repülőtér vette át, és az év végéig a honvédség összes eszközét elszállították a bázisról. Bezárásakor csaknem ötszáz magyar katona teljesített ott szolgálatot, kiemelt feladatuk az volt, hogy fogadják a bajba jutott katonai, illetve polgári gépeket, valamint közreműködnek az Irakban tartózkodó magyar katonák számára szükséges utánpótlás biztosításában.

A bázisrepülőtér ma üresen áll, a taszáriak azonban – mondhatni, egy emberként – bíznak a „feltámadásban”.

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin